
Az Örkény színházban megszületik az Élő költők társasága
A projekt már elindult novemberben, egymás után készülnek a videók a színházban, hogy az Örkény milyen célt tűzött maga elé, azt itt olvashatjátok.

A projekt már elindult novemberben, egymás után készülnek a videók a színházban, hogy az Örkény milyen célt tűzött maga elé, azt itt olvashatjátok.

A spanyol filmakadémia 31. díjátadó gáláját 2017. február 4-én tartják Madridban, látványos külsőségek között.

Az NKA az alábbi hírt közölte honlapján kedves pályázóival.

Számomra szakmai csemege az előadás, mert érteni vélem a mozdulatok és a tér birtokba vételének viszonyát, lelki szememmel látom egy-egy mozdulat távolba elnyúló, téralakító meghosszabbított hatásmechanizmusát - írja az első előadás tánckritikusa.

Az Állami Számvevőszék nemrég ellenőrizte az egykori megyei múzeumok 2011–2014 közötti gazdálkodási tevékenységét – ennek során valamennyi múzeum esetében szabálytalanságokat tárt fel.

Péterfy-Novák Éva együtt gondolkodik, beszélget a képekről a tárlat egyik kurátorával, s végigvezet minket ezen a gazdag élményt nyújtó Gyerek/Kor/Kép című kiállításon.

Nem az a kérdés, hogy mit akart, mit tett egykor George Sand, hanem az, hogy mi mozgatja az Álmok szárnyán lapjain megelevenedő írónőt - írtuk Elizabeth Berg. Itt most egy részletet olvashatsz a könyvből.

Van valami különös, valami egészen varázslatos a bohóc figurájában. Egyszerre félelmetes és mulatságos, zavarba ejtő és elbűvölő. Ahány színpad, annyi bohóc - mától 5 napon át cirkuszprodukciók a Müpában.

Az expresszionizmus előfutáraként számon tartott művész alkotásai a tolvajok körében is igen népszerűek.

Egészen karácsonyig a saját lehetőségeihez mérten mindenki számos módját találhatja meg a jótékonykodásnak, aki segíteni szeretne.

Az elismerés átvételekor Végel László azt mondta: nehéz lovagnak lenni egy ólomkorban.

Az idei kiállítás azért igazán izgalmas, mert technikai megkötés nélkül lehetett pályázni, a nézők tehát sok újdonsággal is találkozhatnak.

A Baltazár Színház eddigi teljesítménye alapján kijelenthető, ez nem ahhozképest-színház.

Mindeközben a Bozsik Yvette Társulat új gyerekdarabra készül: Carlo Collodi olasz író 1883-ban kiadott Pinokkió kalandjai című könyvének táncos feldolgozását mutatja be a társulat január 18-án a Müpában.

Egyedi élményanyag. Az elmúlt évtizedek magán- és közvalósága. Közvetlenséggel és ironikus távolságtartással láttatott események.

Az aranykenyér ehetetlen, dísz csupán, benne a kivagyiság. A kenyér kisplasztika fekete, üvegfedelű koporsóban installációvá vált. Nem férünk hozzá, se megenni, se belőle aranyat kinyerni nem tudunk. Művé vált. - Deák Csillag és Kölüs Lajos írása FORGÁCS Péter és LÁSZLÓ-KISS Dezső Magyarázat nélkül című kiállításáról.

A díjazott a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egyhónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra, és az elismerés kiegészül a Literarisches Colloquium Berlin által felajánlott egyhónapos berlini ösztöndíjjal is.

Öt ösztöndíjat is találtok a legújabb kiírásban, Finnországba, Miamiba, Dél-Koreába és Manchesterbe, találtok esszépályázatot, fotó- és novellapályázatot is.

Vonatozásra buzdítanak a Siemens vasúti fotó pályázatára érkezett képek.

Ez az előadás több szempontból is kivételes lesz. Amellett, hogy Sissi, Schratt Katalin és Ferenc József kapcsolata újszerű kontextusban kerül bemutatásra, a közös produkció létrehozott egy új műfajt, melyet Opera dell'arténak neveztünk el - meséli Baráth P. Bálint, az előadás zeneszerzője.

Ez egy nagyon izgalmas kiugrási lehetőség lehet, különösen azért, mert így az indiai fotósok számára egy új platform nyílik meg. Budapestről elindulni a legjobb döntés - Sapna Parmar.

Inge és Janine Koppelmann, a kölni Koppelmann Galéria vezetői idén is megrendezték szokásos karácsony előtti szalonestjüket, ahol műbarátok, műgyűjtők és művészek voltak a meghívottak. A budapesti Rákóczi térre nyíló impozáns lakásban ezúttal Klimó Károly új munkái voltak láthatóak. - Kittemberger Dávid beszámolója a szalonról.

Cakó Ferenc nem a fiam, de ő is valóságra váltja őrült álmait. Húsz-huszonöt éve, közös könyveink születése során azzal gyötört, hogyan lehet élő homokanimációval bejárni a világot. Aztán bejárta. - Nógrádi Gábor írása Cakó Ferenc kiállításáról.

Elég változatos képet mutat a novemberi sikerlista, az összesítettben főként külföldi szerzők könyvei taroltak, de Kepes András és Nyáry Krisztián könyve nagy lendülettel tör fölfelé.

„A fényképez szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: megörökít.”

„Függő vagy. Maradj is az. Csak kattanj rá valami másra.”

Elképesztő hangját és nagyívű kompozícióit hallva nehéz elhinni, hogy soha nem részesült klasszikus zenei képzésben. Sőt, még kottát sem tud olvasni. Saját bevallása szerint ez nem is zavarja túlságosan, hiszen ezáltal másoktól teljesen eltérő módon közelít a zenéhez...

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a tizedik alkalommal rendezte meg Digitális Esélyegyenlőség című konferenciáját, amely az idén a Gondolkodom, tehát…? kérdés köré gyűjtötte csokorba a robotokkal, az önvezető autókkal, a drónokkal és a gondolkodó számítógépekkel kapcsolatos fejleményeket, a használatuk során fölmerülő pro és kontra érveket.

A Filmjus Alapítvány Kuratóriuma döntött az Olvasó Bizottság által javasolt, 2016-os pályaművek díjazásáról.

Egyéntől változik, hogy ki, milyen területen találja meg a változást. Fontos, hogy ne lemondásként éljük meg, ha szeretnénk átalakítani egy szokásunkat. - a Messzelátó Egyesület kampánya.