
Új kiberfegyverrel támad a neki nem tetsző weboldalakra Kína
A Nagyágyú márciusban intézte első támadását a kínai internetes cenzúrát nyomon követő honlap ellen. Ekkor óránkénti 2,6 milliárd kérés érkezett a honlap szerverére.

A Nagyágyú márciusban intézte első támadását a kínai internetes cenzúrát nyomon követő honlap ellen. Ekkor óránkénti 2,6 milliárd kérés érkezett a honlap szerverére.

Azt a magyarországi térséget, kistérséget keresik, ahol tájjellegű ételeket lehet fogyasztani, házi készítésű termékek vannak az étlapokon.

Meghalt 86 éves korában Sheila Kitzinger amerikai antropológus, a természetes szülés, a csecsemőgondozás és kisgyermeknevelés szakértője. Több könyve magyarul is olvasható.

Ősszel hazánkban is látható lesz az a táncelőadás, amely 1996-ban legendássá tette alkotóját, aki azóta a Rekordok könyvébe is bekerült.

A Góbi Rita Társulat különleges akcióra készül április 29-én délután 4 órakor, amelyhez bárki csatlakozhat.

A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda.

Modellvasút-bemutató, koncert és tárlatvezetések is várják a látogatókat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum záró rendezvényén szombat este 10-ig óráig.

Legalábbis gondolta a naiv szerkesztő. Merthogy az élet olyan, hogy minden hamarabb történik, mint várnánk. Idén a költészet napja hiába esik szombatra, a vasárnapi boltbezárások miatt sokan pénteken ünneplik, hogy szombaton tudjanak vásárolni.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) rendezvénysorozathoz kapcsolódó installáció, a Hello Wood faépítész csapatának munkája óriásbetűkből.

A karmester, zenepedagógus, zeneszerző, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar alapítója 96. évet élt. Komponált operát, meseoperát, passiót, rekviemet, kantátákat.

Mindössze egyszer, 1925-ben láthatta a közönség Arányi Lajos ötéves korában, torokgyíkban elhunyt kisfiának múmiáját, melyet a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállítása mutat be.

Jóllehet a magyar emigrációval tartotta a kapcsolatot Rüll Tamás, múltjáról soha nem beszélt senkinek, a szocialista rendszerrel szembeni ellenérzéseit azonban megőrizte.

Reménnyel kecsegtet egy újfajta HIV-kezelés első humán próbája. A páciensek egy ideig képesek voltak harcolni a vírus ellen. A védelem erőssége bizonyos esetekben több mint négy hétig tartott.

Koncz Zsuzsa előadóművész vette át a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) Radnóti-díját a kispesti önkormányzat dísztermében 2015. április 8-án.

A modern kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr küzdelme áll, amelynek részeként kibontakozik a nézők előtt Kincsem páratlan pályafutása.

A kulturális újságíró, szerkesztő-riporter életének 62. évében, szerda reggel gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Munkásságát többször jutalmazták rádiós nívódíjjal, 2010-ben ő lett az év rádiósa.

Az orvos a fiú testét bebalzsamozta, felöltöztette, majd kis székre ültetve haláláig az íróasztala mellett őrizte. A 150 éves múmia most a Múmiavilág című természettudományi kiállításra kerül.

Lynch és Frost már megírta a Twin Peaks-folytatás forgatókönyvét. Az új sorozatot jövőre, az eredeti fináléjának 25. évfordulóján mutatnák be.

Van valami egészen teátrálisan hátborzongató ebben a címben, és ha még az is kiderült, hogy mindez egy bábszínházi előadás címe, a közönség garantált.

A színész erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt 2011-ben első fokon hat év börtönbüntetést kapott.

Habár a közönség egy része a szünetben menekülőre fogta (Inkább menjünk inni – hallottam a kabátjukat kikérőktől), gyanítható, hogy nem csak a Sirály modernizálása késztette őket erre.

Húsvét örömhíre arról szól, hogy Isten úgy döntött, lehetséges a lehetetlen - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

Emblematikus színházak, köztük a hamburgi Thalia Theater, a bécsi Burgtheater, a Theatre Vidy-Lausanne és a milánói Piccolo Teatro is részt vesz a Nemzeti Színházban április 14-én kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), amelynek fókuszában a színész művészete áll.

Az örmény népirtás 100. évfordulója alkalmából, Wake Up the Souls (Ébreszd fel a lelkeket) című turnéval készül a világ egyik legjelentősebb metál csapata. Céljuk, hogy rábírják a török elnököt és parlamentet az örmény népirtás elismerésére.

Az integrált kifejezés- és táncterápia egy mozgásos hangsúlyú művészetterápiás módszer, amely a hosszabb-rövidebb önismereti folyamatok a feszültségkezelésben, különböző érzelmi elakadásokban és életvezetési nehézségekben nyújt támogatást.

Kétnapos gasztronómiai és kézműves vásár illetve koncertek várják az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várban.

Ma van a nemzetközi párnacsata nap, amit Budapesten is megünnepeltek, mivel mással, mint egy nagy párnacsatázással.

Ismeretterjesztő filmklub indul a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az áprilistól júniusig tartó vetítéseken többek között a budapesti muszlimok életét, a hazai bauxitbányászat történetét és a népi orvoslás módszereit feltáró filmeket nézhetnek meg az érdeklődők.

A rövidfilm-pályázat zsűrijének tagjai Czabán György filmrendező, Durst György producer, Vincze Teréz filmesztéta és Marton László Távolodó, a Bábel-est rendezője.

A törvényszegésért hat hónapos börtönbüntetés és 22,8 millió forint értékű pénzbírság szabható ki. A francia nemzetgyűlés megelégelte az anorexiát.