Önismeret tánccal

táncccc

Az integrált kifejezés- és táncterápia egy mozgásos hangsúlyú művészetterápiás módszer, amely a hosszabb-rövidebb önismereti folyamatok a feszültségkezelésben, különböző érzelmi elakadásokban és életvezetési nehézségekben nyújt támogatást.

Kint-a-Bent címmel nyílt napon mutatja be tevékenységét az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület (IKTE) április 25-én a Sín Kulturális Központban, ahol négy teremben várják műhelyfoglalkozásokkal és előadásokkal az érdeklődőket. Az IKTE 2011-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a Magyarországon 1997 óta jelen lévő integrált kifejezés- és táncterápiás képzéseket szervezze, fórumot biztosítson a már végzett szakembereknek, illetve a szakma és a közönség számára is ismertté tegye a módszert.

A nyílt napon nyolc rövidebb, egyenként másfél órás, valamint két 3 órás program nyújt lehetőséget saját élmény, valamint elméleti tudásanyag megszerzéséhez. A négy teremben párhuzamosan zajló “sajátélmény műhelyekben” szó lesz többek közt a test és beszéd kapcsolatáról, a mese és az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) kapcsolatáról, a nőiség színeiről, az előadásokon pedig általános bevezetőt hallhatnak az érdeklődők a módszerről és a képzésekről, a születés és a kifejezésterápia kapcsolatáról, valamint a módszer alkalmazási területeiről az ifjúsági munkában és a pszichiátriai osztályokon.

Az eseményt a tánc április 29-i világnapjához kapcsolódva közös szabad tánccal és improvizációval zárják.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!