+ Tánc

Palya Bea a Várban

Palya Bea

Kétnapos gasztronómiai és kézműves vásár illetve koncertek várják az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várban.

Kétnapos gasztronómiai és kézműves vásár, illetve koncertek várják az érdeklődőket vasárnap és hétfőn a Várban.

A programsorozat tavaszköszöntő tánccal indul és a Csillagszemű Táncegyüttes életfa-avatásával. A Hunyadi-udvar nagyszínpadán a világzene, népzene, néptánc jól ismert képviselői lépnek fel: vasárnap Gryllus Vilmos nyitja a koncertek sorát, de aznap még színpadra lép a Misztrál Együttes és Palya Bea is.

Különleges programnak ígérkezik a Vízbevető Húsvét Hétfői néptánc-találkozó, ahol a húsvéti népszokásokat is felelevenítik, a gyerekeknek pedig a Kolompos együttes muzsikál. Délután a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régizene-koncertjére várják az érdeklődőket, az eseményt Szalóki Ági fellépése és táncház zárja majd.

A határon innen és túlról érkező hagyományőrző, kézműves mesterek között bemutatkoznak egyebek mellett a tojáspatkolók, tojásírók és -festők, de lesz mézeskalácsból való tojáskészítés is.
Az egész napos programok mellett regélő meselabirintus és mesekert, hagyományőrző ügyességi játékok, tojásgurítás, tojáskapkodás, húsvéti kézműves alkotóház, játszóház várja a gyerekeket, de újra forog majd a kosaras körhinta is a népi játékok játszótere mellett.

Az állatsimogatóban nyuszikkal, bárányokkal barátkozhatnak a gyerekek, de húsvéti fogat is várja a családokat.

A felnőttek a magyar kézműves borterasz, a hagyományos húsvéti fogásokat készítő látványkonyhák és egészséges étkek utcájában válogathatnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top