Jézus sziklasírjára is vonatkozott a vasárnapi zárva tartás a püspök szerint

Gáncs Péter

Húsvét örömhíre arról szól, hogy Isten úgy döntött, lehetséges a lehetetlen – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten. Az evangélikus püspök úgy fogalmazott: bár kétezer évvel ezelőtt nem tartottak politikai vitanapot a jeruzsálemi parlamentben, sőt népszavazást sem írtak ki arról, lehet-e vasárnap nyitva egy sziklasír, a világ, a természet rendje az, hogy nem lehet.

A sírokat egyszer és mindenkorra szokták lezárni. Nincs átjárás az élet és a halál között, ez a természet rendje

– hangsúlyozta Gáncs Péter, hozzátéve, ami húsvét hajnalán történt, mégsem természetellenes, hanem természetfeletti. Az evangélikus püspök szólt arról is, hogy ami húsvétvasárnap hajnalán történt, az szemben áll minden emberi számítással, sőt szemben áll a tanítványok elvárásával is, hiszen ők sem azért mentek oda, hogy a föltámadt Jézussal találkozzanak.

    Csak azért mentek, és csak azok mentek, akik a halottat szerették volna végtisztességben részesíteni

– tette hozzá. Gáncs Péter felidézte, hogy fiatal lelkészként, miután egy temetésen a feltámadásról prédikált, a ravatalozó öltözőjében hozzálépett egy „idős, kérges kezű sírásó”, és feltette neki a kérdést:

ugye, ezt azért maga sem gondolja komolyan?
Nekem elhiheti, folytatta a sírásó, régóta dolgozom a szakmában, onnan, mármint a sírokból, még senki nem jött vissza

– mondta a püspök. Gáncs Péter elmondása szerint zavarba jött, egyrészt, mert a teológián nem készítették fel „a sírásókkal folytatandó teológiai diskurzusokra”, másrészt, mert ő is érezte, hogy a sírásónak saját szakmája felől közelítve a kérdést, talán még igaza is van. Felidézte: csöndesen próbált vitatkozni vele, meggyőzni őt arról, hogy mégiscsak volt valaki, aki kétezer évvel ezelőtt visszajött onnan.

Gáncs Péter

Gáncs Péter a húsvéti istentiszteleten – fotó: Szigetváry Zsolt – MTI

Utólag megkövetem az öreg sírásót, mert valójában neki volt igaza: onnan vissza még nem jött senki. Jézus ugyanis nem visszajött, hanem előrement. Erről szól a húsvéti evangélium. Ha visszajött volna, akkor húsvétkor ott folytatódna a történet, ahol nagycsütörtökön félbeszakadt. Akkor Jézus elmenne Kajafáshoz, Pilátushoz, perújrafelvételt, rehabilitációt és jóvátételt kérne, akkor megszégyenítené az őt cserbenhagyó tanítványokat, és bosszút kiáltana ellenségeire

– sorolta Gáncs Péter.

Jézus azonban nem visszatért, nem visszafelé nézett, hanem előre, és húsvét napján a mi tekintetünket is szeretné fölemelni, hogy merjünk előre nézni

– mondta az evangélikus elnök-püspök.

Ne vélt vagy valós sérelmeinket leltározzuk újra meg újra, ne arról beszéljünk, hogy mi járt volna nekünk, mit érdemeltünk volna még az élettől és ettől a világtól, hanem merjünk előrenézni arra, aki előttünk jár

– tette hozzá.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!