
Rófusz Ferenc az Utolsó vacsorára készül
Mostanra csak Kecskeméten maradt animációs stúdió, és azt látom, hogy a teamek szétszórva, elszigetelten teszik a dolgukat.

Mostanra csak Kecskeméten maradt animációs stúdió, és azt látom, hogy a teamek szétszórva, elszigetelten teszik a dolgukat.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról rajzfilmekért felelős kollégánk tudósít, aki rögtön az első nap majdnem el is veszett Kecskeméten.

Múlt héten már összeszedtünk 5 olyan animációs filmet, amiktől nem fog elaludni a gyereked. A cikkben ígértünk folytatást, ami most meg is érkezett.

Kisgyerekként azért nem akartam felnőni, mert attól tartottam, hogy felnőttként már nem fogom szeretni a Beatlest és nem fogok rajzfilmeket nézni. Egyelőre mindkettőben tévedtem.

Pedig az elmúlt évek sikerei alapján senki nem gondolná, hogy éppen az Így neveld a sárkányodat 2-t is jegyző rajzfilmstúdiónak lenne gond a pénztárcájával.

A BAFTA-díjas csapat egy érdekes kísérletbe fogott 2013-ban: minden nap egy másodpercet készítettek el egy kisfilmből, attól függően, hogy aznap mi történt velük, mit olvastak és így tovább.

A 7000 fős lengyel kisváros jogalkotói úgy határoztak, hogy Micimackónak nincs maradása a községben. És hogy miért? Hát mert nincsen nadrágja.

Idén húsz produkciót neveztek a legjobb animációs filmek közé. Tavaly a Jégvarázs című alkotás nyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.

A rajzfilmsorozat folytatása kínai közreműködéssel készül, és a főszereplőhöz egy panda is csatlakozik.

A rajzfilm az Apáczai Kiadó 5. osztályos informatika tankönyvének CD-mellékletén szerepel, példaként a paintben elkészíthető rajzfilmekre.

A hirosimai animációs fesztiválon díszvendégként mutatkozik be Magyarország, a programból utána az Urániában és a köztévén is vetítenek.

Az Oscar-díjas Miyazaki azokhoz is közelebb hozta a japán animációt, akik korábban idegenkedtek tőle. Filmjeiben a mesebeli tájak és szereplők a lehető legtermészetesebb módon fonódnak össze a valósággal.