+ Film

Rajzfilmek, amiktől nem fog elaludni a gyereked

animációs , felidae

Kisgyerekként azért nem akartam felnőni, mert attól tartottam, hogy felnőttként már nem fogom szeretni a Beatlest és nem fogok rajzfilmeket nézni. Egyelőre mindkettőben tévedtem.

Kisgyerekként azért nem akartam felnőni, mert attól tartottam, hogy felnőttként már nem fogom szeretni a Beatlest és nem fogok rajzfilmeket nézni. Egyelőre mindkettőben tévedtem.

A Beatlest is változatlanul szeretem, illetve továbbra is szeretem az animációs filmeket. Két-három éve kezdtem el kifejezetten keresni olyan rajzfilmeket, amik már nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem gyerekeknek szólnak. Most a legkedvesebbeket szedtem csokorba két részletben.

Gesztenye, a honalapító (1978)

A Gesztenye, a honalapító című rajzfilm Richard Adams regényéből készült (magyarul is olvasható). A most 94 éves Adams hivatalnokként dolgozott, lányainak találta ki a nyúlnemzetségről szóló történetet, amibe saját háborús élményeit is belefűzte. Gyermekei annyira szerették a történetet, hogy addig nógatták apjukat, amíg az megírta az eredetileg Watership Down címre keresztelt regényt, amiből Martin Rosen 1978-ban készített animációs filmet, amiről azóta is megoszlanak a vélemények, hogy hány éves kortól ajánlott: a Watership Down nyulai tele vannak félelemmel és paranoiával, illetve a film során néhányan erőszakos halált halnak. Szerintem bizonyosan pontokon jóval traumatikusabb ez a film, mint mondjuk a Vuk, vagy Az oroszlánkirály. A film betétdala volt egyébként Art Garfunkel Bright Eyes című búskomor slágere. Richard Adams regényéből Rosen még egy adaptációt készített, A pestises kutyák című filmet, erről később írunk.

Az idő urai (1982)

A francia-magyar koprodukcióban készült sci-fi rajzfilm ugyan gyerekeknek készült elsősorban, azonban a mese elég nyomasztó ahhoz, hogy a gyengébb idegzetű kölkök ne bírják végig. Ez is regényadaptáció, a film alapjául Stefan Wul 1958-as regénye szolgált. A film főszereplője, a kis Piel nincs túlságosan irigylendő helyzetben, ugyanis éppen a megmentésére igyekeznek, miután apja halálos balesetet szenved, nem sokkal később pedig őt magát is kis híján halálra szurkálják gigantikus legyek. Az erősebb idegzetű gyerekeknek viszont a sci-fibe is jó belépő lehet Az idő urai, ha még nem estek át korábban a tűzkeresztségen.

Karmok harca (1994)

A Karmok harca (Felidae) német rajzfilmet Michael Schaack rendezte, alapjául Akif Pirinçci török származású német író 1989-es könyve szolgált, a kifejezetten visszafogott főcímdalt Boy George énekli. A rajzfilm főszereplője egy macska (Francis), aki gazdájával új környékre költözik, ahol sorozatban ölik meg a szomszédos macskákat. A klasszikus thriller és krimi határán egyensúlyozó történetben Francis nyomozni kezd és ahogy egyre közelebb kerül a megoldáshoz, a macskatársadalom egyre mélyebb rétegeibe merül. Amellett, hogy a filmnek a humora is elég erős (Francis például konzervnyitogatónak hívja a gazdáját), eléggé brutális is egyben, így nehéz többé ugyanúgy ránézni kedvenc macskánkra.

http://youtu.be/rSuWgx6kDQg

Belleville randevú – Francia rémes (2003)

Sylvain Chomet első nagyjátékfilmje volt a Belleville randevú, ami kapásból két Oscar-jelölést hozott a számára (ekkor már nem először jelölték, a kilencvenes években Az öreg hölgy és a galambok című rövid animációs filmje is versenyben volt a díjért). Chomet egy karakteres és azonnal felismerhető világot hozott létre, amelyben semmi olyan durva nem történik, amit egy gyerek nem láthatna, de egy számítógépen szocializálódott gyerek már jó eséllyel lassúnak, unalmasnak és nyomasztónak találhatja a Belleville randevút. Chomet második filmjéről is szólunk majd.

Az apostol (2012)

A spanyol Fernando Cortizo animációs filmjének főhőse egy börtönből szökött rab, aki egyszer és mindenkorra új életet akar kezdeni. Ehhez csak némi tőkére van szüksége, amit reményei szerint egy kis falucskában talál meg. Amikor azonban odaér, kiderül, hogy a faluban a túlélés sem lesz egyszerű, nemhogy a kincshez jutás. A stop-motion technikával készült film a klasszikus horrorból merít elég sokat és olyan erős az atmoszférája, hogy alig engedi el a nézőt.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. tifil

    2015-02-07 - 20:24

    Az Idő urait gyerekként élveztem, pár éve újranézve untam.
    A Belleville viszont mestermű!
    (És – ha már a Beatles szóba került – egy gyereknek adott esetben a Sárga tengeralattjáró is ijesztő lehet.)

    • Sallai László

      Sallai László

      2015-02-08 - 10:41

      A Sárga tengeralattjáró elég necces néhány ponton, én 10 évesen láttam először és elég sok mindent nem értettem.

  2. BruceStark

    2016-08-03 - 17:12

    A Felidaét a mai napig imádom.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top