+ Irodalom

Horváth Györgyi kapta az első Erdődy Edit-díjat

endrődy edit

Horváth Györgyi, az Utazó elméletek: Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban című könyvéért (Balassi, 2014) veheti át a díjat február 16-án 16 órakor az Irodalomtudományi Intézet emeleti tanácstermében.

Horváth Györgyi, az Utazó elméletek: Angolszász politizáló elméletek kelet-európai kontextusban című könyvéért (Balassi, 2014. – itt megrendelhető a könyv) veheti át a díjat február 16-án 16 órakor az Irodalomtudományi Intézet emeleti tanácstermében.

A díj alapításáról ezt írja a közösség az MTA honlapján:

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalmi Osztálya közösségeként 2015-ben úgy határoztunk, hogy díjat alapítunk öt éve elhunyt munkatársunk, Erdődy Edit emlékére. A díjat a család egyetértésével évente Edit születésnapján, február 7-én ítéljük oda.

Olyan kortárs irodalmi, színházi vagy irodalomtudományi teljesítményeket ismerünk majd el vele az előző évből, amelyek az Edit által képviselt értékeket jelenítik meg, azaz a humor, az irónia, a szatíra, illetve a bevett evidenciákra való elfogulatlan rákérdezés szubverzív eszközével a társadalmi megértés, a szolidaritás és humánum értékeit segítik érvényesülni. A díj Erdődy Edit személyiségére és munkásságára emlékeztető egyedi tárgy lesz, amelyet Szabics Ágnes képzőművész – a névadó lánya – készít, s amelyhez kísérő oklevél is tartozik.

A Balassi kiadó így ajánlja a könyvet:

A könyv a kilencvenes évek elejétől a kétezres évek közepéig vizsgálja az irodalom politikai és társadalmi funkciójára vonatkozó kortárs és közelmúltbeli irodalomszemléleteket, és ezen szemléletek intézmény- és társadalomtörténeti hátterét magyar, angolszász és kelet-európai kontextusban. Fókuszában az angolszász politizáló elméletek kilencvenes évekbeli magyar recepciójának sajátosságai – mindenekelőtt a recepció depolitizáló jellege – állnak, és ezeket a sajátosságokat a szerző a posztkommunista Kelet-Európa kultúr-, társadalom- és gondolkodástörténetébe ágyazva fejti ki. Egy nem szokványos irodalomelmélet-történeti áttekintés, mely, akárcsak egy szocialista krimi, sok szálat mozgat, és amelynek főhősei a hazánkba baráti látogatásra érkezett nyugati politizáló elméletek…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top