A kis hableány a bordélyházba látogat

IMG_0213

A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról rajzfilmekért felelős kollégánk tudósít, aki rögtön az első nap majdnem el is veszett Kecskeméten.

Az időjárás nem volt különösebben kegyes a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál első napján, egész nap zuhogott az eső. A KAFF kilencedik alkalommal ad helyet az Európai Animációs Játékfilm Fesztiválnak A legutóbbi KAFF legjavát megnézheted itt.

A kecskeméti buszközlekedésnek köszönhetően kalandból sem volt hiány: pár megállót akartam csak utazni, de helyismeret hiányában kisebb bravúr kellett ahhoz, hogy időben leszálljak. Már a jegyvétel sem ment egyszerűen, ugyanis a nyitvatartási időt meghazudtolva a jegypénztár nem működött, és már előre izzadtam, amikor eszembe jutott, hogy apróm sincs, így a buszsofőr sem örül majd nekem különösebben.

De az igazi izgalom csak indulás után következett, amikor rájöttem, hogy a fedélzeti monitoron még véletlenül sem a következő megállók láthatóak, mert azon csak az „Üdvözöljük utasainkat!” üzenet volt olvasható, az viszont legalább angolul is. Azt meg sem lehet állapítani, hogy éppen melyik megállónál járunk: be nem mondják, és a megállóban sincsen messziről látható tábla. Én még ennyit sosem küzdöttem egyetlen buszozásért. De a lényeg most nem ez, hanem sokkal inkább a fesztivál programja, úgyhogy lássuk is, hogy mit láttunk .

A halbolt hercegnője (Malá z rybárny, 2015)

A cseh film bábokkal és digitális animáció segítségével meséli újra Hans Christian Andersen kis hableányának történetét. Jan Balej (Egy éjszaka egy városban) filmjének főszereplője Kicsi, a tengervilágból a kikötőnegyedbe emigrált királycsalád legkisebb leánya, aki már alig várja, hogy elég nagy lehessen ahhoz, hogy közelről is megismerje a kikötő bohém és züllött világát. A mágikusnak tűnő világ azonban elég nagy pofont ad az ifjú halleányzónak, aki hirtelen egy bordélyházat (!) üzemeltető maffiózó kitartottja lesz – hát nem valami fényes karrier.

Ez leírva elég keményen hangzik, ezen azért sokat enyhít, hogy a tragikus történet Krokodil úr együttesének kiváló zenéjére elevenedik meg, valamint az is, hogy a narráció végig nagyon szeretetteljes marad. A másfél millió eurós költségvetésű filmet 410 napon át fényképezték és az odafigyelés látható is: a történet ugyan ismerős, de a fantasztikus díszletek, az apró vizuális poénok, valamint a torzságukban is szerethető karakterek teszik igazán élvezetessé A halbolt hercegnőjét.

Szlovák esti mesék

A szlovák esti mesékre csak levezetésképpen ültem be A halbolt hercegnője után, de végül egyáltalán nem bántam meg. A szlovák televízió archívumából 50 év meséit gyűjtötték egybe, és úgy tűnt, hogy teljesen más trend volt az uralkodó Szlovákiában, mint nálunk. A kisfilmek többsége a formával játszott a legtöbbet, nem egy animáció építőjátékok, illetve használati tárgyak segítségével készült. A vetítésen jelen volt egy óvodás kisfiú is, aki egyszer jó hangosan ki is jelentette, hogy „ez ijesztő!”.

Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja (2014)

A 3D-animációs Manieggs is bekerült az európai versenyprogramba, mi a filmről már a februári bemutató idején írtunk. Az egész cikk itt olvasható, a Manieggs humora nekünk kissé nyers volt, de évek óta vártunk már egy egész estés hazai animációs filmet:

A rendező Miklósy Zoltán már számos animációs filmnél közreműködött (így például a Macskafogó 2-nél is), a hétvégi lelkesedésből készített Manieggs-hez pedig a forgatókönyvet is ő szállította. Az ötlet egyszerű: kreáltak egy tojásvilágot, amelyben találkozik a Grim Fandango, a Gru és a Lego-film világa. 

Folytatjuk.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!