+ Film

Két magyar animációs film is Oscar-jelölt lehet

nyuszi és őz

A hirosimai animációs fesztiválon díszvendégként mutatkozik be Magyarország, a programból utána az Urániában és a köztévén is vetítenek.

A 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendégeként bemutatkozó magyar animációs művészet fesztiválprogramjából láthat válogatást a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a közmédia műsorán augusztus 25. és 31. között.

A rendezvény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke elmondta: a díszvendégség óriási megtiszteltetés az alkotóknak, a magyar animációs szakmának és Magyarországnak. Ezt azzal viszonozzuk, hogy egy olyan felkészült csapattal látogatunk Hirosimába, amelynek részei az ifjú tehetségek mellett a már elismert szakemberek is – tette hozzá.A 100 éves magyar animációt Magyarországon is megünneplik: az augusztus 21. és 25. között megrendezendő hirosimai fesztivál zárulta után tematikus vetítéseket tartanak az Urániában. Emellett az ünneplésből a Magyar Televízió is kiveszi részét: az M2 csatornán számos animációs filmet, a magyar nemzeti kultúra emblematikus alkotásait vetítik.

A hirosimai fesztiválra meghívott magyar programból bő válogatást, mintegy 113 magyar animációs alkotást láthat a közönség az Urániában és öt egészestés film is látható lesz. Szalay Péter Pannónia Anno című filmjével köszöntik a 100 éves magyar animációt, Dargay Attila Vuk, Jankovics Marcell Fehérlófia, Gémes József Daliás idők című alkotását tekintheti meg a közönség, a japán meghívás gesztusára viszonzásul pedig levetítik Hajao Mijazaki Szél támad című filmjét (a filmről írt kritikánk itt olvasható) és egy nyolc japán animációs filmet felvonultató összeállítást.

Emellett látható lesz a Magyar animáció aranykora címet viselő válogatás, továbbá fiatal művészek és diákok alkotásait is vetítik. Gyerekeknek rövidfilmekből adnak ízelítőt és életmű-válogatásokat is bemutatnak. A vetítések mellett két kísérőprogramot is szervez a filmszínház, és – a gyerekprogramot kivéve – minden program előtt levetítik a fesztiválon szereplő három magyar versenyfilmet.

A teljes program augusztus 19-től olvasható az Uránia honlapján és ettől az időponttól válthatók jegyek is vetítésekre 600 forintos áron. Az esemény televíziós megjelenítésének az M2 gyermekcsatorna ad helyet: a filmhéten sikeres magyar animációs filmeket vetítenek, köztük a Bogyó és Babóca legújabb epizódjait, a Kortárs versek és dalok, valamint az Egy komisz kölyök című alkotásokat. A hétvégén a Hófehér és a Vili, a veréb című film lesz látható. Varsányi Ferenc animációs filmrendező, egyetemi tanár elmondta: a hirosimai filmfesztivál magyar programja a magyar animáció aranykorát és jelenét dolgozza fel, több mint 250 alkotást bemutatva. A versenyprogramban Bucsi Réka Symphony no. 42, Gelley Bálint Otthon, valamint Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág című filmje szerepel.

Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora az MTI-nek elmondta: kivételes alkalom számukra a magyar díszvendégség a fesztiválon, amelynek 57 versenyfilmje közé 3 magyar filmet, MOMÉ-s alkotást válogattak be. Sikerként szólt arról is, hogy ebben az évben Bucsi Réka filmjével – Vácz Péter Nyuszi és Őz című alkotása után – két magyar animációs film lehet Oscar-jelölt.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top