+ Film

Kiderült, kik nyerhetik a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat

oscar , lego

Idén húsz produkciót neveztek a legjobb animációs filmek közé. Tavaly a Jégvarázs című alkotás nyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.

Húsz produkciót neveztek Oscar-díjra a legjobb animációs film kategóriájában – közölte kedden az elismerésről döntő amerikai filmakadémia. A díjra pályázók között számos amerikai produkció szerepel, köztük a Disney új szuperhősös animációja, a Hős6os, Az élet könyve, a Doboztrollok, az Így neveld a sárkányodat 2., A Lego-kaland és a Rió 2. is. A nemzetközi mezőnyt olyan filmek képviselik, mint a Csodabogarak: Az elveszett hangyák völgye című francia-belga, a Rocks in My Pocket című amerikai-lett, a Song of the Sea című ír-dán-francia és a japán Kagujahime no monogatari című film – ismertette a Variety.com.

A nevezettek között akad hagyományosan kézzel rajzolt, CGI technikával készült és stop motion-animáció is. Az amerikai filmakadémia tájékoztatása szerint több alkotást még be kell mutatni Los Angelesben ahhoz, hogy érvényes legyen a nevezése. Tavaly 19 animáció indult az Oscarért. A filmakadémia szabályai szerint amennyiben nyolc nevezés érkezik, három jelöltet választanak ki a díjra, ha azonban 16 vagy annál több jelentkező van, ötre nő a jelöltek száma. A jelöléseket január 15-én jelentik be az egyes Oscar-kategóriákban. Tavaly a filmakadémia animációs ágazatának 366 szavazattal rendelkező tagja volt. Az Oscar-díjat a Jégvarázs című alkotás nyerte.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top