+ Jegyzet

Újabb botrány: Baltás gyilkos öl meg egy kislányt az 5.-es oktató CD-n

gyilkos

A rajzfilm az Apáczai Kiadó 5. osztályos informatika tankönyvének CD-mellékletén szerepel, példaként a paintben elkészíthető rajzfilmekre.

Baltás rajzfilmfigura gyilkol meg egy kislányt a Méhecskék a barátaink című paint animációban. A rajzfilm az Apáczai Kiadó 5. osztályos informatika tankönyvének CD-mellékletén szerepel, példaként a paintben elkészíthető rajzfilmekre.

Kezdem azt hinni, az idei tanév elején előkerülő oktatási segédanyagok kapcsán, hogy én vagyok a finomkodó. Bizony bele kell verni a gyerek orrát az Ószövetségbe, és az erkölcsi nevelésnek azt a módját kell választani, amely tabukkal és azok sérthetetlenségével döngöli földbe a gyereket. Bizony akkor tanul a gyerek, ha életszerű környezetbe helyezem a természetvédelmet, és egy baltás gyilkos hatásvadász dramaturgiáján keresztül fogja megérteni, hogy vigyázz azokra az bolond méhecskékre, ha már magukra nem tudnak vigyázni. Bizony paplanhuzatot kell húzni a gyerek fejére, mikor anya öltözködik, hogy még csak véletlenül se villanjon a fehér didkó, mert az ember csak ruhában ember, meztelenül pedig szextárgy. És bizony meg kell mondani a gyereknek, hogy milyen hírcsatornát nézzen, és ne imádja azt rohadt nyugatot, mert ott olyan testi és lelki kizsákmányolás folyik, hogy a fal adja a másikat. Nincs megállás, gyerekek, a seggetekbe lesz rúgva, de akkor még finom vagyok, mint egy hajnali tejfölös kardigán.

Végül is az álmaink is két rugóra járnak, szex és brutalitás, miért ne ismerkedjék meg a gyermek mindjárt élete virágjában (csírájában), hogy milyen rugókra fog járni felnőtt korában az agya. Az iskola tehát legyen újra iskola, a iskolakultúra pedig anyatej, amely zuhanyozni hív a fegyelmezett tudás fürdőszobájába. Bumm!

Ki kívánná ma elölről kezdeni az életet?

9 hozzászólás

9 Comments

  1. Hülyevagy? szerint:

    ” hogy milyen rugókra fog járni felnőtt korában az agya.”

    Mi a faszért hiszi azt az egész kurva világ, hogy a gyerekeket befolyásolja az, ha ilyet látnak? Tudod mi befolyásolja? Az éjjel-nappal gyökerek, meg a családi titkok. De nem a gyerekeket, hanem a társadalom idősebb rétegét.

    Szánalmas következtetések.

  2. nemvagyok szerint:

    -Tíz „békés” rajzfilm mellett egy baltás nem befolyásolja a gyereket. De tiz agresszív, meg a baltás, meg Az éjjel-nappal gyökerek, meg a családi titkok már igen! Meg a -„mit csinálhatunk egy rajzprogrammal? Hát, valami gonoszat!”- bizony, befolyásol.

  3. csillagpeti szerint:

    Nem mondom, hogy szép dolog, de botránynak nevezni enyhe túlzás. Kétlem, hogy akármelyik mai ötödikes ne látott volna ennél „erősebb” tartalmat az interneten

  4. Petya szerint:

    Tisztelt eddigi Kommentelők!

    Tény, hogy az interneten látni ennél durvábbat is, de ebből arra következtetni, hogy nem nagy ügy, ha egy oktatási anyagba bekerül egy ilyen animáció… Elárulok egy titkot: az oktatás épp az a terep (a család feladata volna ez igazából, de elnézvén, milyen emberek nevezik magukat szülőnek, könnyen belátható, hogy sajnos sok esetben az iskolára hárul), ahol fel lehet venni a harcot azokkal a jellemet torzító erőkkel, amikről ti is beszéltek. Az „éjjel-nappal gyökerek”-kel és a többivel. De nem úgy, hogy ehhez hasonló videókat mutatunk az ötödikeseknek.

    Hogy túlzás botránynak nevezni ezt az ügyet, abban van valami. Botrány ugyanis abból lesz, ami felháborítja az embereket. Olvasva a kommenjeiteket, úgy tűnik, sokaknak ez nem éri el az ingerküszöbét. Elég baj.

  5. CS.R. szerint:

    A könyvben van utalás erre a „grafikára”?
    Ha van, akkor ciki. STOP

    Mert ha nincs, akkor lehet hogy ez egy egyszerű provokáció.
    (Van az a pénz, amiért korpás az ember feje egy TV reklámban.)

  6. Szása13 szerint:

    És azt tudja valaki ki készítette ezt a videót? Nézzetek utána , sok minden érthetőbb lesz!

    • Dyrcona szerint:

      OK, utánanéztem, cseppet sem jobb a helyzet, HACSAK a gyerek nem részesül jogdíjban, minden egyes eladott tankönyv után, amit a kezelésére fordítanak.

  7. Dyrcona szerint:

    A legfájdalmasabb, hogy ez olyan színvonalú, amilyet csak egy nagyon tehetségtelen felnőtt tud elkövetni. Nagyobb bűn az ízlés és az értelem, mint az erkölcsök ellen. Emberek! Egy 10-11 éves gyerek May Károlyt meg Robinson Crusoe-t olvas! Ez a bárgyúság a bebetévé szintjén van (természetesen a cselekmény bonyolultsága, és nem a tartalom természete alapján)! A képi világa pedig a bölcsődések firkálmányaira emlékeztet (amivel nem a kétévesek művészetét szólom le). Az ötödikesek a mi időnkben a füzet sarkára rajzoltak egymást követő mozgásfázisokat, és végigpörgetve „mozifilmet” alkottak! Biztos, hogy nem csak trollkodott valaki, amikor ezt a borzalmat összedobta?
    A véres tartalom engem kevésbé botránkoztat meg. Lehet, csak azért, mert én még finomítatlanul kaptam a Grimm- és Andersen-meséket, bár nem mutatta meg senki, hogy milyen is egy kibelezett farkas a maga naturalisztikus képében.

  8. Mezőbándi szerint:

    Helló! Az erkölcstankönyves poszthoz továbbra is várjuk a pontos forrást! Cím, szerző, kiadó, ilyesmi.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top