+ Film

Sűrűsödnek a Dreamworks Animation anyagi gondjai

Sűrűsödnek a Dreamworks Animation anyagi gondjai

Pedig az elmúlt évek sikerei alapján senki nem gondolná, hogy éppen az Így neveld a sárkányodat 2-t is jegyző rajzfilmstúdiónak lenne gond a pénztárcájával.

Bár bedőlésről még szó sincs, azonban tény, hogy elég komoly anyagi gondokkal küszködik a világ egyik legsikeresebb rajzfilm stúdiója, a Dreamworks Animation – írja a Telegraph.

Pedig senki nem gondolná, hogy éppen annak a rajzfilm stúdiónak van szüksége ötszáz fős létszemcsökkentésre, amelyik olyan kasszasikeres filmeket tudhat magáénak, mint például az Oscar-díjjal is jutalmazott Kung Fu Panda, vagy a ki tudja még hány résszel folytatódó Madagaszkár. És mégis.

A Dreamworks Animation 1994-ben született, eredetileg még az általánosan Dreamworks néven futó, többek között Steven Spielberg által alapított stúdió részeként kezdte pályát. Majd erről leválva 2004-ben függetlenedett és felvette a Dreamworks Animation nevet. A stúdió azóta több, mint harminc nagyjátékfilmet gyártott, többek között a Shrek-sorozatot, ami mai napig tartja posztját a világ ötven valaha volt legjövedelmezőbb filmjeinek listáján. 2014-ben átlag 417 millió dolláros jövedelmével a Dreamworks Animation lett a világ harmadik legjövedelmezőbb rajzfilmstúdiója, a Pixar és a Disney után.

Érezhető volt már a baj szele akkor is, amikor a hatalmas kritikai és kereskedelmi sikereket elért Így neveld a sárkányodat 2-t követően a stúdió mégis elbocsájtott több, mint háromszáz dolgozót, finanszírozási problémákra hivatkozva. Ezt tetézi a mostani újabb elbocsájtás híre és az, hogy a Dreamworks bejelentette, vissza kell szorítaniuk a rajzfilm-kiadásokat: így háromból csak két nagyjátékfilm fér bele a büdzsébe évente.

Jeffrey Katzenberg rávilágított, hogy egy stúdió célja, hogy stabil kreatív és finanszírozási sikereket érjen el. A cél tehát a kasszasikeres mese. Hogy mi ment félre? A kínos az, hogy a kritika például azért marasztalta el a Dreamworks legutóbbi rajzfilmjét, a Mr. Peabody és Sherman kalandjait, mert a nézők szerint „túl okosra”, illetve „túl szofisztikáltra” sikeredett a mese. (Azért hajrá, Dreamworks, mi neked szurkolunk.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top