
Ofélia a hódmezővásárhelyi strandon járt
Noha Szabó Klára Petra és Szvet Tamás egy (házas)párt alkot, ez idáig még soha nem állították ki együtt műveiket.

Noha Szabó Klára Petra és Szvet Tamás egy (házas)párt alkot, ez idáig még soha nem állították ki együtt műveiket.

A dél-afrikai Sowetóban, 1986-ban született Mohau Modisakeng Passage (Átkelő) című projektje a posztkoloniális Dél-Afrika sötét és véres történelmére reflektál.

– Itt még a gyerekek is boldogabbnak tűnnek – mondja egy járókelő a mellette sétálónak, mi pedig magunkban bólogatunk, miközben a napos, macskaköves utcákat róva, az éttermek, a kávézók és a szuvenírboltok forgatagában egy mediterrán kisvárosban érezzük magunkat. - Szentendrén jártunk, ahol most indult el az idei Art Capital nagyszabású rendezvénysorozata.

Nem is feltétlenül szeretnék már kiállítást csinálni, csak leteszem ezeket a tárgyakat az emberek elé…. ezeket a morzsákat, és szembesítem őket velük - Imre Mariann képzőművésszel beszélgettünk.

A programban kiállítások, filmvetítések és irodalmi beszélgetések szerepelnek. Az első film már csütörtökön!

Az idei rendezvénysorozat címe: Az Édenkert nyomában.

A minap az egyik kollégánk tartott egy foglalkozást, amin bele kellett nézni egy tükörbe. A kérdésre, hogy tetszik-e a portrétok, minden gyerek azt válaszolta, hogy nem. Ez annyira furcsa. - A Láthatatlan jelenlét című kiállítás két kurátorával beszélgettünk

Két olyan alkotó munkáit láthatjuk a szentendrei Ferenczy Múzeumban, akik kérlelhetetlen, tiszta szenvedéllyel hatolnak át design és képzőművészet határain.

Gerő László közgazdász olyan magángyűjteményt épített ki az elmúlt három évtizedben, amely egyedülálló a maga nemében Magyarországon. Nemzetközi összefüggésekbe emeli a magyar alkotókat, és markáns, saját nézőpontból tekint a kortárs képzőművészetre. Muladi Brigitta kurátorral beszélgettünk.

Az állandóan változó Czóbel-kiállítás újabb, harmadik felvonása kezdődik május 4-én. A kiállítást ezúttal Ablonczy Balázs történész nyitja meg.

Az idei szentendrei Art Capital június 9-én kezdődik Az Édenkert nyomában címmel.

Bemutatják a Gerő-gyűjtemény féltve őrzött darabjait.