+ Interjú

Folytonos manipulációban élünk, a kortárs művészet viszont rólunk szól – beszélgetés a Gerő-gyűjteményről

Gerő László közgazdász olyan magángyűjteményt épített ki az elmúlt három évtizedben, amely egyedülálló a maga nemében Magyarországon. Nemzetközi összefüggésekbe emeli a magyar alkotókat, és markáns, saját nézőpontból tekint a kortárs képzőművészetre. Muladi Brigitta kurátorral beszélgettünk.

Gerő László közgazdász olyan magángyűjteményt épített ki az elmúlt három évtizedben, amely egyedülálló a maga nemében Magyarországon. Nemzetközi összefüggésekbe emeli a magyar alkotókat, és markáns, saját nézőpontból tekint a kortárs képzőművészetre. Muladi Brigitta kurátorral beszélgettünk, akinek segítségével feltárult ennek a rendkívüli gyűjteménynek a belső logikája és gazdagsága.

Nincs több titok! – így hangzik a kiállítás címe. Mi az a titok, amiről fellebben a fátyol? Vagy mi az a titoktalan állapot?

MULADI BRIGITTA: A kiállítás mindenekelőtt a gyűjteményről lebbenti fel a fátylat: benézhetünk egy magángyűjteménybe és abba a gondolkodásba is, amely létrehozta. Ez utóbbinak különösen örülök. A gyűjtemény magja például, az akcionizmus, a testtel kapcsolatos tabuk 60-as évekbeli felszámolásával, a testiségen keresztül megragadható szorongások kifejezhetőségével foglalkozik. Itt beleláthatunk traumatikus állapotokba. Provokációként fogjuk fel, ha valaki megcsinál egy ilyen akciót, de a valóságban veszélyes határokat feszeget, minden titkot átlép, figyelmen kívül hagy, miközben magával küzd. Elsősorban erre gondoltam, amikor ezt a címet választottam.

Ha jól értelek, akkor kurátorként itt nem a saját értelmezésedet, hanem a gyűjtemény belső logikáját akartad megmutatni?

Így van, arra törekedtem, hogy megismerjem az íveit, súlypontjait. Felemelő, hogy egy komoly anyagi befektetésnek az alapjai szinte csak kortárs alkotások. Sokat beszélgettem a gyűjtővel, Gerő Lászlóval. Nem esztétikai alapon gyűjt, hanem szellemi kalandnak tekinti. Arra törekszik, hogy az általa összeállított anyag más számára is kirajzoljon egy koherens gondolkodást. Azt, hogy ő miket tart súlypontoknak a kortárs képzőművészeten belül, és hogy a magyar művészetet hogyan tudja kitágítani a nemzetközi porond felé. Közép-Európán túl, az osztrák, a német művészek munkáitól egészen Amerikáig ellátunk. A gyűjtő eleinte főleg magyar művészeti kapcsolatokon keresztül nyitott más országok felé, de ma már külföldi galériákkal is folyamatosan a kommunikál. Ezt nagyon kevesen teszik meg, és kevesen is engedhetik meg maguknak.

Közben persze meglepő felfedezéseket is tettem. Abban például, hogy a gyűjteményének van egy saját színpalettája. Az okker, a narancs, a zöld, a kék és a piros különböző árnyalatai jelennek meg újra és újra, függetlenül attól, hogy festményről, grafikáról vagy installációról van szó. Ez egybevág Johannes Itten elméleteivel a személyiség és a színek viszonyáról.

Birkás Ákos: Vörös zászló (2007)

Tehát a magyar és nemzetközi művészet összekapcsolása, illetve az autonóm gyűjtői értelmezés teszi különlegessé a gyűjteményt?

Kevesen vannak, akik többféle irányt gyűjtenek, de tudatos építkezéssel. Ha kivettem egy összetartozó részt vagy művet, olyan volt, mintha lyuk keletkezett volna a gyűjteményben, holott minden mű más. De minden mű fontos része annak, amit állít a gyűjtemény, így az a sokszínűsége dacára meglepően egységes és koherens. A gyűjtő maga is meglepődött, amikor egyben látta.

Eleinte csak a mai kortárs alkotásokat akartuk megmutatni, de az előzmények nélkül nem volt látható a gyűjtés folyamata. Hogy néhány példát mondjak: a gyűjteményben végigvonul, ahogy az akcionizmus fejlődött és tovább fejlődik, és mi köthető hozzá a mai művészetben. De Klimó Károly személye és korszakai is jó pár nemzedéket és szemléletet kötnek össze. Vagy Konok Tamás, aki mai szemmel is meglepően friss korai művekkel szerepel itt.

Ezek az összetartozások, összefüggések rajzolták ki a kiállítás öt alaptémáját?

Amikor először gondolkodtam azon, hogy mit állítanék ki, akkor csak a felső terem volt a fejemben, ahol A jövő formái cím alá rendezett művek láthatóak. Úgy volt, hogy az akcionizmust egyáltalán nem tesszük ki, és a legelső nonfiguratív festményeket sem. De ismerve az egész gyűjteményt, így elbillent volna, gyökértelenül lebegett volna a kiállított anyag. Hiszen például Anselm Reyle művei kilépnek a térbe, ami az egyik mai útja az absztrakciónak.

A MűvészetMalom terei remek környezetet szolgáltatnak. Ritkán van lehetősége egy gyűjteménynek arra, hogy ilyen átfogó tárlaton mutatkozhasson be.

A jövő formái cím mire utal a legfelső teremnél?

Már a 90-es években – sőt, Klimónál, Konoknál már korábban is – elindultak olyan törekvések, amelyek átívelnek a korszakokon, összekötik őket. Ilyen az intenzív absztrakt és utópisztikus víziók egy műben való megjelenése, vagy a szürrealista, futurista látomások különböző formái, amelyek a digitális, virtuális világokba vezettek. A robotika, az űrkutatás együttműködése a földi dimenziókkal. Ezek téri installációkban is megjelennek: Space Buddhák, talált tárgyakból buherált vagy profi szerkezetek, illetve Szarka Péter kétdimenziós virtuális világai. Ez a jövő – ami most van, most éljük a jelenben.

A jövő formái

Van olyan terem is, amely a múlt és a jelen kapcsolatával foglalkozik.

Az Inside track/Belső kör címet adtam annak a műcsoportnak. A belső kör alatt a művészet hagyományos műfaji megoldásait értem: a festészet és grafika továbbélési formáit. Azok a művészek, akik ebben a teremben láthatóak, nem léptek ki a térbe, nem installációt készítettek, hanem a hagyományos keretek között maradva újították meg az alapvető műfajokat.

Nem véletlen, hogy Birkás Ákos akciófotójával kezdődik a kiállítás. Őt ábrázolja a fénykép, ahogy egy festett madonnát néz. Mindannyiunk nagyszüleinek a falán volt egy sokszorosított nyomat – az én nagymamámnál például épp egy ehhez hasonló, a Sixtusi Madonna lógott. Nagyon meghatározó volt, számomra onnan indult el a művészet. Birkás Ákos fényképe a művészet hagyományaihoz való viszonyt értelmezi. Sokáig pakoltam jobbra-balra azt a képet, nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán kiteszem-e majd. De ahogy föltetettem a falra, rögtön megkapta az értelmét az egész terem.

Ez igaz a többi témára is, hogy egymást értelmezik a művek?

Ebben a gyűjteményben minden mindennel összefügg. Ha átugrunk a Mágikus testek szekcióba az akcionizmushoz, ott még filmstillek is láthatóak, például AES+F Európa kontra Ázsia jelenete, vagy John Bocknak egy filmkockája, ahol a művész mintegy kiveszi az agyát a koponyájából. Egy „nagyfilmünk” is fut itt, egy bizarr pszeudoszexfilm, vagyis olyan erotikus fantázia, ahol a jelenetek csupán imitálják a testi kapcsolatokat. A sok izgalmas mű között mégis talán Martha Jungwirth egy ici-pici képe, egy action painting a kulcsfontosságú alkotás ott. Ezen keresztül látjuk meg ugyanis, hogy az akcionizmus nemcsak abból állt, hogy kísérlet alá vetették a testüket, hanem a festészetnek, a puszta színeknek a végtelen érzékiségét is ekkor ismerték fel.

Martha Jungwirth: Cím nélkül (2007)

Amúgy ez is a titok körébe tartozik: a gyűjteményben több olyan apró kép is van, amelyek nagy ívű történeteket mesélnek el. A Kicsiny Balázs-művek is ilyenek. Ő életnagyságú térinstallációkban gondolkodik, előtte viszont vázlatokat készít, amelyeknek csak egy része válik kézzelfoghatóvá. Ezek a kis vázlatok a művész gondolkodásmódjába vezetnek be.

Kicsiny Balázs: Homecoming

Történeti egymásra hatásokról beszélünk, mégis inkább a jelenben egymás mellett létező, párhuzamos lehetőségeket látjuk meg a kiállításon. A régebbi művek is aktuálisnak tűnnek.

A problémákról és a jelenkorról beszél minden alkotás. A földszinten számos társadalomkritikai mű van, mint pl. Csákány István műve, A munkásszobor felállítása. Ezt a problémát sokféle területről ismerjük: a kapitalizmus erősen torzítja a munkához való viszonyt. Kaszás Tamás Repin Hajóvontatókját idéző alkotása nagyon aktuális ökológiai, kereskedelmi anomáliákra utal. A helyileg megtermelt alapanyagok helyett konténerben kapjuk az élelmet, pazarolva az erőforrásainkat. Politikai rendszerekben élünk, amelyekkel az egyének nem tudnak mit kezdeni. Folytonos manipuláció ér minket, a reklámok elárasztják a vizuális kommunikációnkat. Kaszás Tamás képe reklámgrafikaként jelenik meg, miközben olaj/vászon festmény. De Anselm Ryle világító objektjének a terébe is így került be – a folytonosság érzékeltetésére – Hencze Tamás pár korábbi műve, vagy éppen Bak Imre, Klimó és Konok korai munkái a kortársak közé.

Kaszás Tamás: Conquer the permafrost (2017)

Milyen volt kurátorként foglalkozni a Gerő-gyűjteménnyel?

Nagy kihívás és tanulságos munka volt. Amikor a szellemi ív a fontos, olyankor általában nem vizuális alapon készül a kiállítás. Itt viszont mindkettő megvan. Ez a gyűjtő hosszú, 25 éves szellemi és anyagi erőfeszítésének köszönhető.

Most, hogy már megnyílt a tárlat, fedezel fel új összefüggéseket?

Igen. A gender téma például nem központi a gyűjteményben, Rita Ackermann története is csak egy képben jelenik meg. A hatvanas évek önpusztító, feminista lázadója volt, street artos közegből indult, majd bekerült a társadalom felsőbb rétegeibe, hogy az ott uralkodó ideáloknak engedelmeskedve szépészeti műtéteknek vetette alá magát… Ő az akcionisták mellé került, akik a saját testükkel kísérleteztek, mint a plasztikai műtéten áteső nők.

Van egy fázis a kiállításrendezésben, amikor a műveket csak színnek és formának látom, és az sokszor segít. Szűcs Attila vízesését például majdnem kihagytam, szinte gyakorlati megfontolásokból tettem végül az Űrbuddha mellé. Azzal viszont, hogy oda került, kitágított teret kapott, és ettől fantasztikusan életre kelt a kép.

A kiállításrendezés utolsó szakasza lakberendezésre emlékeztet, a térben kell megtalálni az arányokat, az egyensúlyi helyzeteket, különben a látogatók rosszul fogják érezni magukat a kiállításon. Máskor éppen a kibillenést kell bevállalni. Vannak antiesztétikus művek, de attól még esztétikailag is működnie kell a tárlatnak. Felszabadító, hogy esztétikai élvezetet is nyújtanak az alkotások, holott nem a hagyományos szépségfogalom jelenik meg bennük, és komoly dolgokról szólnak.

  • A kiállítás 2018. augusztus 26-ig látogatható a szentendrei MűvészetMalomban.
  • Május 18-án 17 órakor Gerő László és Muladi Brigitta közös tárlatvezetésen kalauzolják végig az érdeklődőket a gyűjteményen.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top