A tárlatban megjelenik Czóbel és felesége, Modok Mária önarcképe is, hiszen fontos az is, hogyan interpretálták magukat.
Közösségi összefogással jöhet létre Deim Pál (1932-2016) Tájékozódási plasztika című alkotásának felállítása Szentendrén.
Az európai energiaválság miatt meghozott takarékossági intézkedés miatt a Szentendrei Önkormányzat kiállítóhelyei bezárnak.
"Vas István számára fontos alapélmény a(z intellektuális) tapasztalatok, a barátok, a szerelmek valamiféle egyidejűsége."
A Magyar Kultúra Napján egész napos kurátori tárlatvezetéseket tartanak Szentendrén, öt helyszínen, a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében.
A Barcsay-jutalmat a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárai olyan diákoknak ítélik meg, akik rajzkészségük révén méltó követői a mesternek.
Csütörtöktől sorra nyitnak az idén 70 éves szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumai: a Vajda Lajos Múzeumban Balogh László festőművész kiállításával és a...
Júniusban a klasszikus zene kap főszerepet Szentendrén, a már szokásos szombati szerenádokon. Az Óbudai Danubia Zenekar művészei hat alkalommal adnak félórás minikoncerteket...
A magyar kárpitművészet megújítójaként ismert Ferenczy Noémi művészete előtt tiszteleg a Ferenczy Múzeumi Centrum február 21-én nyíló nagyszabású életmű-kiállítása. A Szentendréhez több...
Bábel a Bizottság-ligetben A Ferenczy Múzeumi Centrum mint kiíró nyilvános pályázatot hirdet street art, public art, illetőleg köztéri szobrászati projektek időszaki megvalósítására...
...a kiállítás tényleg nagyon jóra sikeredett. Átfogó és ügyesen elrendezett, jól mutatja, milyen nagyformátumú művészeknek adott - és ad még ma is...
Hatalmas élmény volt, hogy egy 34 fős zenekar az én zenémet játszotta. Egy új kihívást jelentett ez az egész: kottázás, ilyesmik. Nagyon...
Megnyílt A nagy könyvlopás című kiállítás, mely a Budapesten megrendezett 1959-es francia könyvkiállítást idézi meg, ahol a látogatók a kötetek nagy részét...
Gulyás Gábor főkurátor szerint az Art Capital beérett, mint brand. A Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója a Gerlóczy Kávéházban megrendezett sajtóeseményen értékelte a...
"Ha elindulok a Fő tértől az Ady Endre utca irányába, nincs olyan szeglet, ahol meg ne szólalna egy gitár vagy hegedű" -...
A Duna és a népzene kapta a főszerepet a hétvégén megrendezett Szentendrei Ister Napokon, mely számos családi programmal várta vendégeit. Beszámolónk az...
Sötét víziók jelennek meg Dmitrij Kavarga alkotásaiban. A Moszkvában élő poszthumán művész installációiban az élő anyag keveredik az élettelennel, és meg-megjelenik a...
A felnőtté válás és útkeresés témájával foglalkozik A hentes lánya című zenés monodráma, melynek a Szentendrei Teátrumban lesz az ősbemutatója. A darab...
Nagy Barbara: A takaró című installációja és Halász Péter Tamás: Tripod kiállítása is a Vajda Múzeumban látható a szentendrei Art Capital képzőművészeti...
Egy pincerendszerben található kísérteties hangulatú gyerekszoba várja az érdeklődőket Az öröklét álma kiállításon, mely azt kívánja megmutatni, milyen régi vágya az emberiségnek,...
Amikor a halál szimbólumaként megérkeztünk a Dunán a ladikokkal és égtek a fáklyák, szerintem mindenkinek futkosott a hátán a hideg - meséli...
SZENTENDREI PESTISŰZŐ FESZTIVÁL, 2019. június 15-16. Szentendre, belváros Szentendre legújabb kortárs művészeti fesztiválja, a Szentendrei Pestisűző Fesztivál már második alkalommal kerül megrendezésre...
Május 25-én elindult az Art Capital, Közép-Kelet-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, melynek negyedik alkalommal is Szentendre ad otthont. Az esemény sajtónapján jártunk.
Ki volt Kmetty János? Mi volt művészetének titka és hogyan emlékeznek rá egykori tanítványai? Április 13-án szombaton tartották a Hatlépés című szentendrei...
Milyen viszonyban volt egymással Czóbel és Ady? Ki volt az a nő, akiért a zsidó származású művész a vészkorszak idején is hajlandó...
A 2019-es Art Capitalon a Szentendre utcáin található vetítőfülkékben betekinthetünk Raszkolnyikov vagy Tatjána álmába, a Barcsay Múzeum udvarán létrehoznak egy Álomfejtő Központot....
HATLÉPÉS / 6 kiállítás / 6 festőművész / 6 téma / 6 helyszín – egy város: Szentendre. 4. LÉPÉS – REJTÉLY /...
„Lélek, Pillanat, Szerelem, Rejtély, Úton, Álom.” E hat hívószó nyomán szervezett hat irodalmi szalont a szentendrei Ferenczy Múzeumban Juhász Anna – és...