
Pánikszobaszínház – színikritika a 011-ről
A Garzonpánikot mindenkinek látnia kell, még ha a 011 Fesztiválon a fiataloké is az elsőbbség. Vinnai András darabja megfordítja Ádám és Éva történetét.

A Garzonpánikot mindenkinek látnia kell, még ha a 011 Fesztiválon a fiataloké is az elsőbbség. Vinnai András darabja megfordítja Ádám és Éva történetét.

Ízes káromkodások, folyamatos humor, félbulvár-félkomoly tartalom: A POSZT szombat esti versenyprogramját nehéz megfejteni.

Katonák voltunk, mint akkoriban a legtöbb fiatalember, és ott három srác úgy összetalálkozott, hogy abból lett egy zenekar és lett a Nulladik Változat.

A Trafóban két cseh, egy egyiptomi és egy magyar képzőművész munkái közelítenek az univerzumhoz, vagy legalább rögzíteni annak összeomlását.

Aztán lenyeled a spermát. De nem azért, mert finom. Hanem mert ebből lehet még valami - mondja egy nő.

Pár hónapja gondolt egyet, fogta a hátizsákját, néhány konzervet és pár barátját majd elindult stoppal a nagyvilágba. Jelenleg Berlinben lakik és utcai bábozásból él. Urbánus Út a vadonba-szerű történet az övé.

A könyvhét június 12.-én, csütörtökön kezdődik, és 16.-án, hétfőn ér véget. Vagyis ez a hét ötnapos lesz.

A közel 400 könyvet műfaji bontásban találod, szerzői abc-vel, és kiadókkal. Ha valami hiányzik, írd meg nekünk.

Kerényi Imre uszítása és buzizása verte mélyebbre a KP4 résztvevői közötti éket.

Volt világok iránti hamis és szép nosztalgiáról, pop és punk viszonyáról, Tzaráról és a verseket éneklő Cseh Tamásról beszélgettünk.

Márai Sándor amerikai emigrációja alatt írt egy dialógust, egy változatot, A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján.

A komáromi Magyar Lovas Színház újra színpadra állítja Fazekas meséjét.

Az eljövendő múlt napjai nemcsak az X-Men: Az elsők méltó folytatása, de a képregényfilmek legjavát is magába sűríti.

A százötven oldalas regény annyi anyagot tartalmaz, mint egy mai krimisorozat egyórás epizódja. Nem tokaji-esszencia, inkább rozéfröccs.

Hogy mi a közös a Thália Színházban, a Holnemvolt Parkban és a Gundel Étteremben? Molnár Ferenc Liliomja.

A The Guardian kiemeli, hogy Mundruczó a néhai Jancsó Miklósnak ajánlotta bizarr új filmjét, és Jancsó bizonyára élvezte volna.

Arról van szó, hogy nem erővel akarta megszerezni a nőt. A szerelmét kérte. Nem szexet! Ez a lényeg.

A sajátos meditáción a közönség is kötelet ragadhatott és csatlakozhatott a Skype-on közvetített LaBeouf-edzéshez.

240 képpel tiszteleg a combszéttáró francia delírium előtt a Szépművészetiben a Lautrec tárlat.

Az Alien-filmek szörnyét megalkotó svájci művész hétfőn elesett saját lakása lépcsőjén, majd a kórházban belehalt sérüléseibe.

Én utálom a patriotizmust. Az identitás a fontos. Az a kor, amiről beszélünk, inkább szégyellnivaló.

Ma demokratának lenni annyi, mint szó nélkül tűrni, hogy árpádsávos fejkendős nénikék leköpjenek, és azt üvöltsék az arcunkba, ne álljon föl a faszunk.

Komposztszintézis, frissítő varratok, traktorvész és steampunk – izgalmas programmal csábít a JAK.

Késő őszi nap volt, Larry a kertben dolgozott. A nap ilyenkor egészen korán lement, de Larry nem hagyta abba a munkát, amíg föl nem bukott a járdaszegélyben.

A jó sci-fi gondolatokat ad át, gondolkodásra késztet, ám a többség egy-egy sci-finek álcázott rossz mozifilm alapján mond véleményt.

Beletört a bicskád a hágai diplomatakörökbe. Később a londoni diplomácia sem kért belőled.

Ebből az alkalomból többen megszólaltak, idézzük. Márquez is posztumusz Budapest Nagydíjat kapott.

Az idei Könyvfesztiválon mutatják be Hurok című kötetét, ebből az alkalomból kerestük fel az írót egy asszocinterjúra.

A vicc az, hogy a 15. századi épületben előtte bankfiók működött.

A szerzők arra keresték a választ, hogyan látszik a mából a Kádár korszak.