+ Interjú

Aktivistából utcai bábos Berlinben – Taibouni Chanez interjú

Taibouni Chanez interjú

Pár hónapja gondolt egyet, fogta a hátizsákját, néhány konzervet és pár barátját majd elindult stoppal a nagyvilágba. Jelenleg Berlinben lakik és utcai bábozásból él. Urbánus Út a vadonba-szerű történet az övé.

A nevem Taibouni Chanez.
Anyukám magyar, apukám félig algír, félig francia.
Jó pár éve az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatója vagyok.
A civil szféra több részében tevékenykedtem már, gyűjtöttem adományokat, írtam újságot, szakkoliztam, éjszakáztam az utcán hajléktalanokkal, voltam diáktüntető meg minden, ami kell.

Ez a lány pár hónapja gondolt egyet, fogta a hátizsákját, néhány konzervet és pár barátját majd elindult stoppal a nagyvilágba. Jelenleg Berlinben lakik és utcai bábozásból él. Urbánus Út a vadonba-szerű történet az övé, tipikus és atipikus. Chani elmenekült, de meg is találta önmagát, egyszerre feladott és megteremtett valamit: egy másfajta élet lehetőségét.

Taibouni Chanez interjú

Volt egy missziód, ami nagyon magyar misszió. Mégis elhúztál innen, a süllyedő hajóról. Nem ellentmondásos ez?

Nem látom a dolgot ellentmondásosnak, és ez pont abból adódik, hogy azok a problémák, amik ellen küzdeni próbáltunk a baráti társaságommal, egyáltalán nem magyar újdonságok. A világ nagyon sok pontján egyszerre lépnek fel ugyanazok a problémák: a spanyol fiatalok ugyanúgy munkanélkülivé válnak az egyetem után, mint a magyarok, Frankfurtban ugyanúgy találkozni magyar hajléktalanokkal, mint Budapesten, a costa ricai meg az izlandi diákok ugyanúgy lelépnek külföldre az országból, mint mi. Nincsen olyan egyedi probléma, ami ne jelenne meg más országokban is, az egyetlen dolog, amiben úgy érzem, hogy érvényesülni is tudok, és értelmét is látom a szélmalomharccal töltött évek után, hogy valahogy megismerkedjek ezekkel a személyes életutakkal, és hogy az agymosó médiát megkerülve magam próbáljam meg kideríteni, hogy mi történik igazából a világban. Ez, és mások felvilágosítása az egyetlen módja annak, hogy kilépjünk abból a szarból, amiről azt hisszük, hogy csak minket sújt, egyébként teljesen tévesen.

Szóval meguntad ezt a szélmalomharcot, nem tudtál itthon boldogulni. Aztán tipikusan egy hátizsákkal, pénz nélkül elindultál világgá?

A harcot igazából nem untam meg, mindig találtam valamilyen projektet, amibe érdemesnek találtam becsatlakozni. Szóval láttam, hogy van mit csinálni, de igen, az sokat rontott a közérzetemen, hogy egyre nehezebben tudtam megállni a saját lábamon. Az ember azt hinné, hogy minél több a szakmai tapasztalata, minél idősebb az ember, annál könnyebben boldogul majd a munka világában. Ez sajnos nem így történt: bár a kezdetek óta dolgoztam az egyetem mellett, a dolog odáig fajult, hogy ahhoz, hogy egy átlagos, 30-40.000 forintos budapesti szobát fenntartsak, meg legyen mit ennem, napi 13 órát kellett dolgoznom. El lehet képzelni, mennyi lehetőségem maradt aktivistáskodni, meg tanulni emellett. Nem mondom, hogy aki nagyon akar, ne tudna szakmai gyakorlatokat meg ilyesmiket végezni – persze ezek többsége még mindig csupán ingyenmunka, vagy nevetségesen alacsony fizetésért végzett pluszmunka, de én egy idő után pénzügyi okokból kihullottam minden közösségből. Csak a baráti társaságom maradt, szerencsére a többségük aktivista, így azért be tudtam még csatlakozni ide-oda. Az, hogy időnként hátizsákkal elindultam világgá, nem újkeletű dolog volt, még gimiben Magyarországot jártuk körbe, az egyetem alatt pedig elkezdtünk kedvtelésből külföldre stoppolni. Később persze a pénzügyi lehetőségeket is megláttuk benne, de eleinte csak egy őrült ötlet volt, hogy bár alig van pénzünk, menjünk el olyan helyekre nyaralni, ahova a leggazdagabbak szoktak csak eljutni. Az egyéniségemhez tökéletesen passzolt, hogy valami őrültségbe vágjak bele. Majd egyszer végül gondoltam egyet, és végleg felmondtam a munkahelyemen, innen nem volt megállás.

chani5

 Mi volt az első állomás? Mi volt a terv?

Ekkor még csak azt találtuk ki, hogy amíg el nem kezdődik a vizsgaidőszak, minden héten elutazunk valahová. Én direkt úgy vettem fel ebben a félévben az óráimat, hogy szinte csak évvégi beadandóim legyenek, nem volt egy darab gyakorlatom se, teljesen szabad voltam. Az utolsó pénzemen hátizsákot vettem, konzerveket, meg egy memóriakártyát a telefonomba, hogy tudjak szar minőségű fotókat csinálni vele (mint kiderült, feleslegesen, mert egy hét után elhagytam a telefont). Négyen akartunk menni, mind lakótársak voltunk, de végül csak hárman indultunk el: Zsolti, Dani meg én. A fiúknak volt minden héten egy-egy gyakorlatuk, amire vissza kellett jönniük, így egy hetet terveztünk mindenhol maradni.

Miből éltetek? Mit etettek?

Már korábban megtapasztaltuk, hogy az utakból kevés pénzzel nem hogy nullára, de még esetenként pluszba is ki lehet jönni… Ez főleg akkor jött össze, amikor tényleg nem volt pénzünk, és elkezdtünk gyűjteni mindenfélére. Vannak bizonyos városok, pl. Trieszt, vagy Bécs, Jéna, ahol az őszinteség nyerő: mert egyszerűen van kellő mennyiségű gazdag ember, akikhez odamész a kis hátizsákoddal, megmondod, hogy pénzt gyűjtesz- vonatjegyre, hazaútra, az utad folytatására, kajára, Gogol Bordello koncertjegyre- és adnak. Szóval az volt a terv, hogy meglátogatunk pár ilyen várost, ahol jól érezzük magunkat, de közben valószínűleg ingyen meg tudjuk oldani az életet ott, és utána ha lesz pénzünk, csinálunk olyan utazásokat is, ahol csak lógatjuk a lábunkat a tengerbe.

chani6

És akkor hogy jött a bábozás és Berlin?

Ezért indultunk először Németországba. A srácok már jártak tavaly Frankfurtban, és tudták, hogy van ott egy vagonpark.

Vagonpark?

A Wagenplatz magyar fordítása talán vagonpark, vagy méginkább vagonfalu lehetne. Az emberek önszántukból rendezkedtek be vasúti vagonokba, amiket vízállóvá, fűthetővé, de legfőképp élhetővé tettek. Persze mindez nem azt jelenti, hogy embereinknek sikerült kiszakadni a hétköznapok néha szürke valóságából: ugyanúgy küzdeniük kell a városvezetéssel, mint a belső feszültségekkel, melyek kettészakították a közösséget – a csapat egyik fele egy közeli falu határában telepedett le, az ottmaradókat pedig folyamatosan arrébbtúrják egy megépítésre váró autópályaszakasz miatt. A reggeli madárcsicsergés minden másnap talajvizsgáló gépek szörnyű robajával keveredett. Ennek ellenére maga a fogadtatás is elragadó volt: kedvesen köszöntek, körbemutogatták a helyet, elvittek minket két üresen álló vagonhoz, amik közül még választhattunk is. Egy hétig totál zavartalanul laktunk egy berendezett lakásban, délutánonként kiültünk az emberekkel a tűzrakóhely köré, ahol este rendszerint meg is rakták a tüzet, egy közeli vagon oldala pedig teljesen ki volt hajtva, innen szólt a zene nekünk.

Taibouni Chanez interjú
Szóval itt jött az ötlet, hogy olyan formában szeretnénk pénzt keresni, ami nem csak nekünk ad valami pozitív érzést, hanem másoknak is. Volt egy versike, amit Dani tudott németül, és ezt egy wagenplatzos hat fős buli alkalmával legalább ötször elő is adta. Ezért jött a bábszínházas ötlet, mert az előadásán egyszerűen mindenki hangosan röhögött, és gondoltuk, ezzel fogunk még boldog perceket okozni egy-két németnek… Frankfurtban megfigyeltük, hogy a mászkáló, vásárolgató emberek imádják az utcai produkciókat, innentől pedig már adta magát a bábozás. Úgy mentünk haza, hogy az otthon töltött egy-két napban (mert ugye minden héten el akartunk stoppolni valahova, és ezért nem sokat terveztünk otthon lenni) már el is készítjük a szereplőket, meg valami mobilabb színpad-szerűséget. Nem szerettünk volna ugyanoda visszamenni, viszont Berlinről sok jót hallottunk korábban, pl. Szerbiában találkoztunk berlini csajokkal, akik nagyon jó fejek voltak, úgyhogy próbáltunk kontaktokat szerezni, a fiúkat megtanítottam varrni, elkezdtünk agyalni azon, hogy felmondjuk a budapesti albérletünket, mostunk egyet, vettünk még pár konzervet, és indultunk vissza a benzinkútra.

Berlinben is van vagonpark?

Nem, a házunk a Scharnweberstraße 38. szám alatti sarokbérház, ex-foglaltház, melyet részben megvásároltak a lakók, így a hely legálissá vált, de még mindig nagy tartozások vannak az állam felé. Az állapotokon meglátszik, hogy egy lepukkant bérházat újítottak fel, sok a padlódeszkás megoldás, vakolatlan, csak átfestett szoba, de pont ez adja meg a hangulatát az épületnek. A ház, bár azóta rengetegen elköltöztek, és újak jöttek a helyükre, még mindig közösségi alapon működik. Mindenki ahhoz mérten fizet, hogy mennyit keres –így akadnak, akik nem fizetnek lakbért. Mindenki azt hoz, amit csak tud, van, aki az ingyenkajáért rohangászik, vagy gondozza a növényeket, visszaváltják az üvegeket stb. Szelektíven gyűjtik a szemetet, külön kezelik a komposztot, a konyhában nem lehet dohányozni se, viszont van egy remek dohányzószoba –az ablak menti rész itt is galériásítva van, fent fotelekkel, lent kanapékkal, dohányzóasztallal. A konyhától jobbra van egy plusz helyiség ruhaszárítókkal, polcokkal. Van egy tökjó fürdőszoba is, van kád, de a zuhanyzó rész van inkább használatban, van mosógép is. A vécé egy város éjszakai forgatagává van kifestve, ja, és csak ülve lehet használni. Mindennek pontosan ki van jelölve a helye, bár nehéz elhinni, de tényleg minden közös, a lényeg, hogyha valami elfogy, akkor pótolni kell, vagy csak szimplán annyit fogyasztani, hogy még másnak is jusson. Annyira bevált ez a rendszer, hogy csak az ellenkezőjére szokták néha felhívni a figyelmet. Pl. ha olyan kajád van, amit egyedül szeretnél megenni, ráírod, hogy EGO, ebből tudják a többiek, hogy ne nyúljanak hozzá. Ha találsz főtt ételt, abból is nyugodtan szedhetsz, balhé csak abból szokott lenni, ha szintén túl keveset hagynak benne egy rendes kajáláshoz, és ráadásul nem mossák el maguk után a népek.

Taibouni Chanez interjú
Taibouni Chanez interjú

A bábozás tulajdonképpen a munkátokká vált? Ebből éltek meg a közösségből, aminek a részei vagytok?

Igen, de most jutottam el odáig, hogy a pénz már csak addig izgat, amíg tartozásaim vannak. Most jelenleg azon dolgozunk, hogy minden tartozásunkat lenullázzuk. Aztán legyen egy bázis, egy kiindulópont, ami akár Berlin is lehet, de lehet egy lakókocsi, vagy egy furgon is, ami szintén tervben van… Utána nem fog számítani, hogy mennyit keresek, meg hol vagyok. Egy ideje már csak a belső utat próbálom megtalálni, ami egyelőre elég döcögősen megy, de ezt a 24 órás összezártságnak tudom be, meg annak, hogy hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy egyrészt csak akkor tudunk dolgozni, ha mind a hárman észnél vagyunk, és jól érezzük magunkat, másrészt, hogy minden baromi kiszámíthatatlan. De ugyanez a jó oldala is.

Taibouni Chanez interjú
chani báb2

Miről szól az előadás, amit játszotok?

Ez most egy német mese, de vannak még ötleteink. Kipróbálnánk a marionetteket is, meg az árnyjátékot. Szeretnénk több előadást is csinálni, ja és ha utazunk, jó lenne több nyelvre lefordítani, hogy máshol is tudjuk majd játszani. Csáth Géza, Poe, meg egyéb német mesék is felmerültek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top