Viszonylag kevés olyan elvetemült újságíró van, aki egy nagy kiállításra besettenkedik a megnyitó előtt negyvennégy órával, a rendezés véghajrájában. Ráadásul még a művészettörténészt is molesztálja végtelenül ostoba kérdéseivel! A körülményekhez képest tényleg megható, hogy Barki Gergely művészettörténész kötélnek állt és – nagy önmérsékletről tanúbizonyságot téve – válaszolt! Szobrot érdemelne!
A szentendrei MűvészetMalom két szárnyában megrendezett kiállítás egyik épületében te rendezed a tárlatot, a másik épületben három kurátor dolgozik együtt, akiket most inkább nem is zavarnék csacskaságokkal. Az életmű melyik szeletét mutatod meg a látogatóknak?
A kiállításnak ez a része az 1902 és 1925 közötti meglehetősen viharos életszakasz alkotásainak bemutatására vállalkozik. Az első szinten található alkotások főleg az első világháborúig tartó időszakot reprezentálják. Az első „egység” a Nagybánya és Párizs közötti ingázás időszakával foglalkozik, hiszen 1903-tól Czóbel rendszeresen megfordul Párizsban. Ehhez az időszakhoz tartozik egy rövid müncheni kitérő is, de a müncheni felfogás csalódást okozott neki. Ennek kapcsán azt gondolom, hogy a nagybányai gondolkodás is távol állt tőle.
Milyen szempontból?
A nyolcak közül többen úgy tekintettek a nagybányaiakra, mint München filiáléjára, Czóbel szemlélete minden szempontból inkább kötődik Párizshoz. 1903-ban iratkozott be Párizsban a Julian Akadémiára, a kiállításon meg lehet nézni azt a rajzot, amiről régebben csak egy sajtóértesülésből tudhattunk, miszerint „Czóbel Béla fiatal művész díjat nyert Párizsban”. A képet a ma is létező Julian Akadémia igazgatói szobájában találtuk meg, és szerencsére kölcsön is adták.
A nagybányai periódust bemutató képek közül kiemelkedik a „Lehel Ferenc Nagybányán” című kép, ami az egyik személyes kedvencem, hiszen, ha letakarnánk a háttal álló(!) figurát, akkor egy unalmas tájképet kapunk, de annyira jól van megkomponálva az egész – a kék öltönyös, kalapos figura,, a piros templomtorony – hogy az csoda! Szerintem már ekkor érezhető volt, hogy Czóbel egy igazi tehetség!
A mellette lévő képen egy rózsaszín ruhás hölgy van. Szintén háttal.
Egy interjúban Czóbel elmesélte, hogy ez a nő a rövid életű Maticska Jenő(1885-1906) festőművész húga. Tehát ezen a két képen a háttal álló figurákról tudjuk, hogy kicsodák, míg más képeknél a jól felismerhető figurák kilétéről fogalmunk sincs. Sok esetben csak találgatunk és teóriákat gyártunk.
A „Párizsi utca” címen ismert Czóbel képről nem sokat tudtunk, de amikor a Nyolcak kapcsán ki kellett mennem Dániába, akkor megkeresett engem egy Dániában élő hölgy, hogy neki vannak magyar festményei, többek között egy Czóbel is. A hölgy szobrászművész édesapja, Mester Jenő kapta Czóbeltől. A hölgy azt is tudta, hogy a kép az édesapja párizsi műtermében készült. A festmény elképesztően rossz állapotban volt, amikor először láttam: üveg alatt kornyadozott- penészesedett. Én javasoltam, hogy érdemes lenne restaurálni, ami aztán meg is történt ott, Dániában. Úgyhogy ez a kép most van először Magyarországon kiállítva. Viszont összehasonlítva „Párizsi utca” címen ismert képpel, tisztán felismerhető, hogy ugyanarról a házról készült a két kép… és mert a Dániából hozott képről tudjuk, hogy 1904-ben készült, ez megváltoztatja a korábban 1906-ra datált másik kép történetét is.
A férfi és Lány az ágy előtt (fotó: Fákó Árpád)
Az ismeretlen férfi portréja – az ábrázolt személy kilétéről vita folyik – és a mellé akasztott „Kislány ágy előtt” jócskán elüt egymástól. Mintha nem is ugyanaz a festő készítette volna.
Ráadásul a dolog érdekessége, hogy a két kép ugyanabban az évben készült. Azt tudjuk, hogy a férfiportrét egy pályázatra küldte be, és nyilván úgy gondolta, hogy nagyobb sikert ér el, ha kicsit visszafogottabb, kevésbé modern.
Pályázni akkor is úgy kellett, hogy a közízlést és közhangulatot figyelembe vette az alkotó!
Ráadásul kiírta a kereszt és vezetéknevét is szépen, olvashatóan… nem nagyon ismerek olyan képet, amit ilyen akkurátusan szignált volna. A „Kislány az ágy előtt” viszont több szempontból is fontos. Egyrészt elrugaszkodás Nagybányától, másrészt a lányalak mögött a falon látunk egy képet fehér keretben… és a képen szereplő kép is szerepel önálló alkotásként itt, a kiállításban. Az a párizsi piacot többször is megfestette. Viszont ez megint nagy segítség, hiszen ha a kislányos képen már rajta van, akkor nyilván korábban készült. Ugyanerről az utcasarokról több kép is készült, itt a kiállításban van egy olyan, aminek a hátoldalán van egy Mikola András által festett csendélet, ami miatt sokan kétségbe vonják a piaci kép „czóbeliségét”.
Detektív kell ide!
Ezek a történetek sosem egyszerűek. Mikola Andrásról(1884-1970) tudjuk, hogy ott lakott, ahol ez a tér van. Ezen a téren a mai napig piac van vasárnaponként. Mikolának van egy önéletrajzi könyve, amiben ír a piacról, ahogy Czóbel is elmesélte egy interjúban a másik kép kapcsán, hogy ott készült Mikola lakásában. Stílusát tekintve szerintem egyértelmű, hogy ez egy Czóbel. Ráadásul Mikola sosem festett ilyen képeket.
Az ebben az időben keletkezett párizsi képeknek külön érdekessége, hogy tudjuk, hogy Modigliani (1884-1920) ebben az időben költözött Párizsba, ahol Czóbel szomszédja lett. Paul Alexandre (1881-1968) mindkettejüknek barátja volt, és együtt merültek alá a párizsi bohémvilág sűrűjébe… szívtak hasist is, de Czóbel azt állítja, hogy rá nem hatott. De nem is ez az izgalmas! Hanem, hogy Paul Alexandre visszaemlékezései szerint a piactér-képek nagy hatással voltam Modiglianira, és ezek hatására kezdett el érdeklődni a leegyszerűsített és absztrahált ábrázolás iránt.
Jól értem? Arról beszélünk, hogy a „mi Czóbelünk” hatott a „nagy Modiglianira”?
Igen, ez egy ilyen eset, leegyszerűsítve mindig azt mondjuk, hogy az utóbb nagy hírre jutott, nemzetközileg is elismert művészek hatnak a magyarokra. De ebben az esetben tudjuk, hogy ez fordítva volt!
Továbblépve itt egy fura kép. Utcarészlet, nemzetiszínű zászlók, havas háztetők…
Először egy bélyeg méretű fotót kaptam erről a korábban ismeretlen képről. Nagyon furcsa volt. Eleve nem jellemező Czóbelre. Ráadásul abban az időben nemzeti színnel fellobogózott utcák március 15-én, és augusztus 20-án voltak. Augusztus 20. kiesik a havas háztetők miatt, március 15-ről viszont nekünk is van havas tapasztalatunk. A Meteorológiai Szolgálat segítségét kértem, s kiderült, hogy 1906-ban március 14 óriási hóvihar volt a fővárosban, és másnap délutánra el is olvadt a hó. Napra pontosan tudjuk, hogy ezt a képet mikor festette. Ráadásul Czóbel édesanyja akkor a Teréz körút 17/A-ban lakott egy Oktogonra néző, emeleti lakásban. A képen jól felismerhető a Millenniumi Földalatti Vasút 1911-ben elbontott lejárója.
[Az interjú következő szakaszát – bár állati izgalmas – nem tárjuk az Olvasók elé. „Ugorgyunk!” mondaná a vak Pósalaki bácsi…]
A flamand csipke felismerhető – mellette a strandolók
A normális kiállítás-látogatók könnyebb helyzetben lesznek, mint a tahó módon ide pofátlankodó újságíró: őket már irányítják a feliratok a következő teremben!
Ezek a képek Belgiumban készültek, a korábbi szakirodalom egy árva szót sem ejtett arról, hogy Czóbel a XX. század első évtizedének közepén Belgiumban járt. Holott, ha megnézzük, ezen a falon hét kép is van, ezenkívül is van egy, ami nem érkezett meg.
Biztos, hogy Belgium?
Kiállításokon is szerepeltek belgiumi képek, és dokumentumokban is. A zavart az okozza, hogy amikor ezek a képek 1912-ben Nagybányán voltak kiállítva, akkor a kép hátoldalán lévő cimkéből kikaparták azt, hogy „brugge-i”… „Nagybányán miért lenne kiállítva egy brugge-i öregasszony képe?!” A másik képen, a kislány vállán felismerhető a tipikus flamand csipke (mellesleg ez a kép Bölöni György tulajdona volt).
Van egy kép, ami kakukktojásnak tűnik. Korábban az volt a címe, hogy „Téren”, és Párizshoz volt besorolva. De talán érdemes ránézni a képre! Miféle tér ez? Napernyők, minden alakon valami bő zubbony… Ezek fürdőköpenyek! A kép közepén a kisfiú homokozik. Ez egy tengerpart, strandi jelenet. A nőkön flamand főkötő! Ha ezt a képet Czóbel nem egy későbbi időpontban festette, akkor azért is jelentős, mert itt tűnnek fel a későbbről ismert kék kontúrok, a homogén színekkel kitöltött felületek. Ha több kép megmaradt volna az időszakból, akkor jobban éreznénk, a fázisokat.
A következő falon Nyergesújfalu, 1907…
Azon a nyáron Nyergesújfalun…
Kernstok Károly(1873-1940) meghívására töltötte Nyergesújfalun az egész nyarat. Ezek már par excellence fauve képek! Ez a festői gondolkozás valami egészen új, homlokegyenest más, mint a korábbi. Sokkal merészebb, ha úgy látja jónak, akkor üresen hagyja a vászon egyes részeit is akár.
Ha ennyire izgalmas, akkor miért csak egy fal(at)nyi rész a kiállításban?
Az ezen a nyáron festett képek döntő többsége elveszett. Tudjuk, hogy 1908 márciusában, élete első önálló kiállításán, Párizsban kiállított harminc olajképet, aminek a zöme Nyergesújfalun készült. Alig van meg ezekből valami!
Az egész Czóbel jelenségben az a hihetetlenül izgalmas, hogy Nagybányán is elindított egyfajta szemléletváltást, úgy Kernstokra is hatott: Kernstok, aki idősebb volt, Czóbel hatására kezd el fauve-osabban festeni. Valószínűleg Márffy Ödönre – aki a következő nyáron volt Kernstok vendége – szintén nagy hatást gyakoroltak Czóbel képei. A nyergesújfalusi képek között van olyan, ami Chicago-ból érkezett erre a kiállításra! Arról volt szó, hogy a „Szalmakalapos férfi” képe is megérkezik – ugyanattól a chicagoi gyűjtőtől, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégsem!
Mi lesz ezen a lyukas gipszkarton falon?
Egy olyan festmény, aminek két oldala van. Az egyik oldalon egy nagyon markáns csendélet, a másik oldalán – ami fejjel lefelé lesz kiállítva – egy kabaréjelenet, ami mostanáig rejtőzött.
Hogy tud egy kép rejtőzködni?
[Itt megint kimarad egy jó hosszú szakasz, amiben a Nyolcakhoz kötődő kapcsolatról, a fauve-izmust követő útkeresésről hangzottak el hallatlanul izgalmas tények és történetek. Ugorgyunk!]
1914-ben kitört a világháború…
Czóbelnek távoznia kellett Párizsból, mint ellenséges állam polgára nemkívánatos személy lett. A műtermét minden ingóságával együtt lefoglalták a francia hatóságok, és aztán később el is árverezték. Fogalmunk sincs, hogy mi volt a műteremben. Annyit tudunk, hogy az árverésen nem sok pénz folyt be… Könnyen lehet, hogy a francia háztartásokban ma is lógnak olyan képek, amelyekről a tulajdonosok sem tudják, hogy komoly értéket képviselnek.
Belgiumon keresztül érkezett Rotterdamba, aztán Amszterdamba, és ott is maradt két évig. Rettentő pocsék körülmények között tengődött, nem volt pénze, meleg ruhát sem vitt magával, de képek eladásából fenntartotta magát ekkoriban is. Ebből az időszakából nagyon kevés képet ismertünk, aztán a lánya ajándékozott néhány Hollandiában készült festményt a Czóbel Múzeumnak. Illetve volt egy holland gyűjtője, aki aztán Amerikában lett jó hírű újságíró… Nála is voltak Hollandiában készült képek. Ilyen széles skáláját ezeknek a képeknek eddig nem ismertük.
Ez a szivarozó fickó hihetetlenül kemény!
A szivarozó lelkész (fotó: Fákó Árpád)
– Hát, ez totálisan más stílus, mint bármi korábban. A tömörség megvan, de annyira brutálisan merész, és öntudatosan primitív, hogy nem is tudom kihez-mihez hasonlítani! Egy jó nevű lelkészt ábrázol a kép! Mellesleg – és tényleg nem ragoznám túl – az elég érdekes a hollandiai képeknél, hogy sokszor csak Z-vel írta a nevét ebben az időben: Zóbel! Aztán van olyan kép, ahol az is jól látható, hogy utóbb odafestette elé a C-betűt!
[Ugorgyunk!]
1919-ben átköltözik Németországba, ahol, mire megérkezik a felesége már bérelt neki egy műtermet. Egyből belecsöppen a német művészet közepébe! A következő évben már az élvonalat képviselő Die Brücke csoporttal állít ki. Erről a korszakról is keveset tudtunk eddig, én is bajban voltam, amikor nekiláttunk ennek a kiállításnak. Aztán sorban bukkantak elő a művek. Kapásból itt van három kép, amiket még egy hónappal ezelőtt sem ismertünk. Ezek mind a Buchheim Múzeumból kerültek elő. egyetlen képet szerettünk volna elkérni a múzeumtól, mert arról tudtunk. Aztán Kieselbach Tamással beszélgettem és ő mondta, hogy ő két Czóbel olajképről is tud, ami a Buchheim Múzeumban van. Azonnal telefonáltam: „Igaz-e, hogy van két Czóbel festményük?” A válasz egészen meghökkentő volt: „Nem igaz! Mert nekik három olajképük van Czóbeltől!”… És ami egészen elképesztő, soha korábban még ilyen gyorsan nem sikerült műtárgykölcsönzést elintéznünk!
Más, Németországban készült képeket is sikerült megszereznünk, hiszen Czóbel németországi évei során a legjobb Galériákhoz is bejutott, és megélt a képeladásból. Persze, ez – innen nézve nem annyira örömteli – hiszen a nácik hatalomra jutása után a zsidó származású gyűjtőit megfosztották gyűjteményeiktől és gyakran az életüktől is. Ráadásul Czóbel, mint modern művész az elfajzott és üldözendő tárgykörbe sorolt műveket alkotott. Főművek tucatjai tűntek el, de ebbe a terembe sikerült tucatnyinál több remekművet összeszedni.
Hagyjuk kicsit a kiállítás általad rendezett részét, és fordítsuk komolyra a szót! Miféle ember volt Czóbel?
Vitathatatlan, hogy elég rigorózus munkamódszere volt: reggel felkelt, elment festeni, aztán evett néhány falatot, festett és ment aludni. Nem volt társadalmi ember. Csak festészeti problémák foglalkoztatták. Ezért lehetett hihetetlenül bátor a vásznain. Nem tudok még egy festőről, akinek a képeiből ennyire sütne a primitív őserő. Szerintem egy igazi festő volt. A festészeten kívül nagyon kevés dolog érdekelte, viszont a festészetet olyan komolyan gondolta, mint semmi mást az életben: a családjánál is jobban érdekelte. A politika például egyáltalán nem foglalkoztatta, pedig a testvére, Ernő komoly mozgalmi ember volt, igazi kommunista, aki próbálta az öccsét és bevonni… sikertelenül.
Czóbel volt gyakorlatilag az egyetlen olyan ember, aki az „átkos rendszerben” szabadon közlekedhetett Párizs és Szentendre között. Sőt a Szentendrén festett képeket kivihette Párizsba, és ott keményvalutáért eladhatta. Ilyesmi nem nagyon esett meg mással.
Hol itt a transzvesztita? Hol itt a sakktábla? S hol az eszetek, címfaragók?
Kedves Libakuss,
Kérdéseid szinte jogosnak érzem.
– Hol itt a transzvesztita?
– A transzvesztita nem itt van, hanem ott. A kiállítás első részében a Szalmakalapos férfi mellett.
– Hol itt a sakktábla?
– A sakktábla már nincsen sem itt, sem ott. Eltüntette a restaurátor!
– S hol az eszetek, címfaragók?
– Csak a magam nevében: évtizedek óta keresem, de nem találom.
A weboldal szerkesztőjének vagy annak aki elfogadta, hol volt az esze?
Fekete alapon szürke betük?