+ Interjú

A szerelem mindig ugyanúgy működik – Gül Irepoğlu interjú

Arról van szó, hogy nem erővel akarta megszerezni a nőt. A szerelmét kérte. Nem szexet! Ez a lényeg.

Gül Irepoğlu: Az ágyas, Kossuth Kiadó, 2014. ISBN: 9789630978590, 200 oldal,

Egyetlen véletlenül meghallott szó elég, hogy az egyetlen veled töltött éjszaka az eszembe jusson. Az olajfák kékjét már megint szürkének látom, az akácvirág édes gyémántfehérjét elpiszkolódottnak, a pipacsok pirosát fakónak. A folyók meg gyorsabban folynak? Hogy szökellnek az útjukban álló köveken! Égő fájdalom tölt el. Az eddig észre sem vett bogáncs szinte szúrja a szemem…. Mindig így lesz? Nem tudom. A bánat újabb kertek készítésére ihlet. Talán ezért történik minden..,”

Gül Irepoğlu Az ágyas című regényében három szereplő alkot furcsa szerelmi háromszöget, ők keringenek egymás körül furcsa táncban, egymást vonzva és taszítva. A regénynek így három elbeszélője van, a szultán, az ágyas és az eunuch. Vívódásaikon, szüntelen sóvárgásukon túl háremek elzárt világába is bekukkanthatunk. A regényről folytatott nyilvános beszélgetésből kiderült, hogy a szultán által írott levelek léteznek, ezek ihlették az írónőt a regény megírására.

Gül Irepoğlu török írónő, művészettörténész, egyetemi professzor, a szakterülete a XVIII-XIX. századi oszmán művészet. Szakmai publikációk mellett regényeket is ír, de a fikciót számos olyan valós részlettel gazdagítja észrevétlenül, amelyeket csak a kor kutatója ismerhet.

Először jár Budapesten?

Nem, ez a harmadik alkalom. Budapest mindig inspirál engem. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg, de van valami ebben a városban, valami különleges. Mindig is volt egy olyan fura érzésem, hogy éltem már itt valaha, évszázadokkal ezelőtt… Nem tudok elszakadni ettől az érzéstől. Ma reggel, ahogy néztem kifelé a hotel ablakán – persze csodás volt a kilátás – mintha látomásom lett volna. Nem volt nálam a gépem, mindent a telefonomba írtam be. Jegyzeteket készítettem, leírtam minden érzésemet. Mintha már éltem volna itt és mintha lett volna egy szerelmi kapcsolatom, de szomorú véget ért. Ezt éreztem. Nem alakult jól, de sok szenvedély volt benne. Meglátom, lesz-e belőle valami, ha haza megyek és végső formába öntöm…

Nem egy híres uralkodót választott, inkább egy nagyon érzékeny embert, egy különleges személyiséget. Amint az iménti beszélgetésből kiderült, a levelek léteznek…

Igen, valódiak. Igazán különös, hogy egy uralkodó levelet ír az egyik ágyasának, mert hiszen mondhatni birtokolta ezeket a nőket. Ahogy olvastuk a leveleket, kiderült számunkra, hogy egyikük visszautasította őt. Ez a nő volt a legbecsesebb, ami azt mutatja, hogy a szerelem, a kapcsolatok ugyanúgy működnek évszázadokon át, mindig. Az, hogy ő uralkodó, nem változtat semmin. Esdekel a szerelemért azokban a levelekben, az eredeti levelekben. Ezért próbáltam olyan jellemet alkotni, egy erős nőt, akihez az uralkodó ilyen leveleket ír. Erős és érzelmes is egyben, amilyenek a nők lenni tudnak.

Mit gondol, a szultán személyiségét a változó idők formálták ilyenné? Ahogy az ön könyvén és más történelmi témájú könyveken keresztül megértettem, nagy változás ment végbe a művészetben, ahogy kezdték elfogadni a nyugati kifejezésmódot.

Így van. Ez egy átmeneti kor volt, a hagyományok tovább éltek, ugyanakkor várták és elfogadták a nyugati hatásokat. Sokkal jobban érdekelte őket a világ. Az idők változtak, a nagyvilágban is.

Ez egyfajta eretnekség is volt.

Igen, így van.

Talán emiatt engedhette meg az uralkodó magának ezt a szerelmet, azt is, hogy ne ölje meg az ágyast. Olyan szép volt a levélben, hogy amit nem lehet elérni, az a legértékesebb…

Arról van szó, hogy nem erővel akarta megszerezni a nőt. A szerelmét kérte. Nem szexet! Ez a lényeg. Parancsot adhatott volna, de azt akarta, hogy a lány szabad akaratából jöjjön el hozzá.

Ebben az értelemben erősebb volt, mint a többi szultán. Mert volt döntési szabadsága, volt választása.

Nagyon érdekes jellem. Tanulmányoztam őt a könyv megírásához. A XVIII. század a szakterületem, és ez egy nagyon érdekes század, nem csak az oszmán művészet és kultúra szempontjából. Egyrészt ott a mérhetetlen pompa másrészről sok a veszteség, ebben az értelemben érdekes.

Nagyon inspiráló…

Igen, nagyon. Sok történet szól erről az évszázadról. Van egy másik könyvem is erről az időszakról, a tulipán korról. A történet a XVIII. század elején játszódik. Otthagytam az árnyékom a tulipánkertjében (Gölgemi bıraktım lale bahçelerinde), ez a címe a regénynek. Egy szultánról szól, aki fest. Próbálom visszaadni a korhangulatot, hogy milyen volt az élet a palotában, a milyenek voltak a kapcsolatok abban az időben… Előnyömre szolgál, hogy művészettörténész vagyok. Persze bármely másik író írhat történelmi regényt, de nekik sokkal többet kell kutatni.

Önnek képek vannak a fejében. Részletes képek. Ráadásul ön professzor is egyben…

Igen, de ezt az oldalamat próbálom visszaszorítani a regényeimben, különben túlságosan történelemkönyv-szerűek lennének. Ezt nem szeretném. Igyekszem olyan részleteket belevenni, amik egyébként elkerülnék az emberek figyelmét. Ezt az olvasóim értékelik. Azt mondják, sokat tanultak a regényeimből.

Nekünk, külföldieknek ez egy titokzatos világ. Sok könyvet írtak róla. De ebben a könyvben a szereplőknek nagyon nehéz és szomorú a magánélete. Nem szerethetik viszont egymást. A szultán saját országában volt száműzetésben, bezárva, félelmek közepette, hogy bármelyik nap az utolsó lehet. Tetszett, hogy ő volt az első szultán, aki nem ölte meg egy családtagját sem. Valóban nagyon érzékeny ember volt. Nagyon sokáig volt egyedül…

Próbáltam beleélni magam a helyébe. Az ő részét az ő szemén és agyán keresztül írtam, néha azt éreztem, én vagyok ő. Persze ugyanezt tettem az ágyas esetében is. Az eunuch egy újabb szomorú szereplő. Annyi leküzdhetetlennek tűnő akadály van ebben a könyvben, de a szerelem mindezt legyőzi.

Én azt is vizsgálom a könyvben, mi tartja össze és mitől posztmodern. Ebben a könyvben ez a szereplők szemszögének váltogatásával valósul meg. Szeretem a török irodalomban, ahogy közel hozza ezt az időszakot, de a szereplők érzelmein keresztül.

„Egyetlen véletlenül meghallott szó elég, hogy az egyetlen veled töltött éjszaka az eszembe jusson. Az olajfák kékjét már megint szürkének látom, az akácvirág édes gyémántfehérjét elpiszkolódottnak, a pipacsok pirosát fakónak. A folyók meg gyorsabban folynak? Hogy szökellnek az útjukban álló köveken! Égő fájdalom tölt el. Az eddig észre sem vett bogáncs szinte szúrja a szemem…. Mindig így lesz? Nem tudom. A bánat újabb kertek készítésére ihlet. Talán ezért történik minden..,”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top