+ Interjú

Solmaz Kamuran: Ha magyarokról írok, magyarrá válok

Én utálom a patriotizmust. Az identitás a fontos. Az a kor, amiről beszélünk, inkább szégyellnivaló.

Solmaz Kamuran: Magyar, 2012, Napkút, ISBN 9789632632506, 320 oldal

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Törökország volt a díszvendég. A török stand egyik látványossága az Ibrahim Müteferrika kiállítás kapcsán Solmaz Kamuran török írónő könyve, a Magyar reflektorfénybe került. Kamuran írta meg a nálunk kevéssé ismert, de a török kultúrtörténetben fontos szerepet játszó Ibrahim Müteferrika történetét. Vele beszélgettem a könyvről, patriotizmusról, hitről, és más fontos dolgokról…

A könyvről pár szóban: Ibrahim Müteferrikáról nem sokat lehet tudni, annyi biztos, hogy magyarként látta meg a napvilágot Kolozsváron, de később áttért az iszlám hitre.  Az ő nevéhez fűződik az első török nyomda megalapítása. A regény felöleli a Thököly-szabadságharc és a Rákóczi-szabadságharc időszakát, illetve II. Rákóczi Ferenc törökországi emigrációjának éveit, így egyben történelmi tabló is. Ezek azok az évek, amikor Zrínyi Ilona több mint két évig tartja Munkács várát, a törökök aláírják a karlócai békét, és sok magyar Törökországban keres menedéket a szabadságharc bukása után. Kicsit szürreális élmény olvasni és belegondolni, hogy a könyv eredeti nyelve nem magyar, hanem török. Külső megjelenését tekintve rögtön szembeötlik, hogy kétféle papírra nyomtatták: Ibrahim naplóját, ami a történelmi idősík sárgára, az ezt keretbe fogó jelen kori történetet fehérre. Ibrahim – magyar nevét nem árulja el – a napló első részében ikertestvérével éli meg a szabadságharc viszontagságait. A naplóban egyszer csak eltűnik a „mi” és megjelenik az „én”. Először ikertestvére tér át, ő lesz Ibrahim. Aztán az ikertestvérről kiderül, nem is biztos, hogy létezett, maga a naplóíró is zavarban van.

Ibrahim naplója felbukkan és egy csodás véletlen folytán Budapestre kerül, Kovács Onella magyar turkológushoz. Onella a törökül írott részek elolvasásához régi szerelme Hayyam segítségét kéri, ketten fejtik meg a könyvecske rejtélyét…

Mi jelenti a legnagyobb kihívást egy történelmi regény megírásakor a posztmodern korban? Felismertem néhány dolgot, amit alkalmazott, például ott van a keret, ami a jelen idősíkja. Ez nagyon modern megközelítés.

Úgy vélem, valahol meg kell ismételni, amit mások írtak. Meg kell lelni a módját, hogy találjunk valami szokványosat, másrészről valami olyat is, ami nem szokványos. A fikció nagyon fontos, én Ibrahim karakterének megalkotásánál használtam a fikciót. A napló-forma nem új felfedezés, de a múlt és a jövő közötti ugrálás már érdekesebb.

Mi volt a legnehezebb része a munkának? Az előbbi beszélgetésben azt mondta, hogy 10 évet töltött kutatással és négy évig tartott megírni a regényt.

Nem volt elég információ róla, részletekbe menő kutatást kellett folytatnom. Úgy gondolom, a tudósok felfedezhetik a valóságot és a tudományos kísérletek elérhetnek egy bizonyos ponthoz, de a művészek, az írókat is beleértve eljutnak ugyanoda a megérzéseik által. Pszichológiai, morális és mentális szinten. Az elméjük és lelkük által.

Nagyon személyes ez a napló-forma. Láthatjuk egyrészt a történelmi valóságot és egyben megérthetjük a szereplő legbensőbb érzéseit is.

Mindig azt szeretném megmutatni, hogy a hatalommal bíró emberek nem is olyan hatalmasok, talán védelmet élveznek, de belül gyengék. Az a célom, hogy hidat verjek az emberek között.

A legmeglepőbb dolog számomra és amit a legjobban élveztem az az volt, ahogyan magyarrá vált, miközben ezt a könyvet írta. Olyan dolgokról tudott beszélni, amit csak egy magyar érezhet. A történelmi személyekről szólva, amint említette az előbb, íróként talán megsejtette, kik voltak, hogyan éreztek. Szívet melengető volt, büszkének éreztem magam, hogy magyar vagyok.

Nagyon örülök, hogy ezt mondja. Ha a magyarokról írok, magyarrá válok, ha Afrikáról, akkor afrikaivá. Én nem csak török író vagyok.

Tényleg így van. Amikor egy tájat írt le, Erdélyt, a régi Kolozsvárt, csodálatos élmény volt számomra. Valóban elkapta az érzéseinket ebben a könyvben. Ezt elképesztőnek találtam.

Nagyon örülök, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, talán kevesebb lesz a probléma. Örülök, hogy a magyarok végül szabadok lehetnek.

Még mindig van azért távolság Erdély és Magyarország között.

Ez meg fog változni, de időbe telik. Hosszú a múlt, tele szenvedéssel és fájdalommal.

A szenvedés és fájdalom sokszor megjelenik a könyvben. Láthatjuk, mint a magyar történelem részét, és az az oszmán uralomnak is ez az időszaka, amikor sok területet elveszített. Nehéz volt a magyaroknak és a törököknek is..

Sosem sajnáltam, hogy az Oszmán Birodalom elveszítette a területeit. Miért is kellene? Nem én vagyok az uralkodó!

Azoknak az embereknek az érzéseiről beszélek, akik abban az időben éltek…

Én utálom a patriotizmust. Az identitás a fontos. Az a kor, amiről beszélünk, inkább szégyellnivaló. Csak arra lehetsz büszke, amit elértél…

Ahogy egyre több könyvet olvastam a török történelemmel kapcsolatban, úgy vettem észre, ez a területvesztés a hétköznapi emberek számára is fájdalmas volt.

Mert mindenki ezt mondta évszázadokon keresztül. Az embereknek önmagukra kellene büszkének lenniük, a kapcsolatokra, arra, amit létrehoztak. Más szóval talán nem vagyok büszke Törökországra, Törökországnak kellene büszkének lenni rám. Nincs igazam?

Nehéz időszak volt, de egyben nyitást is jelentett Törökország számára a nyugati művészetre. Például a portréfestés is megváltozott. A nyugati művészet elfogadása tiltott volt az ezt megelőző időszakban az iszlám miatt. Ez nagyon fontos, mert összefüggésben van a nyomda megalapításával, ami a regény egyik fő témája. Tetszett, hogy nem akarta megmagyarázni, hogyan tért át Ibrahim Müteferrika az iszlám hitre. Ahogy lapoztam a könyvben, új fejezett következett és egyszer csak ott volt Ibrahim. Tetszett az írói trükk is az ikrekkel… Először nem értettem, ki ez az új szereplő, és a régi szereplő azonos-e az újjal? Ez még számára sem volt egyértelmű!

Játszani akartam az olvasóval, egyúttal magamat is kritizáltam a könyv végén. Beszéltünk a naplóról. Onilla a regény végén arról beszél, amit korábban írtam. Ez az elidegenítés. Más szemszögből tekintek vissza önmagamra.

Úgy vélem, ez az, ami nagyon lényeges. Ez modernizmus egy történelmi regényben. Úgy gondolom, más dolgokat is elrejtett ebben a napló formában. Arra használta, hogy kimondja legbelsőbb gondolatait az életről. Mint például a híd…

Az utolsó részben azzal, hogy önmagamat kritizálom, arra szólítom fel a többi embert, hogy ne kritizáljanak! Mindenre megadom a választ a végén.

Az előbbi beszélgetésben sok szó esett Ibrahim áttéréséről az iszlám hitre. Szerintem ez nem fontos. Talán nem is volt az akkora lépés… Ahogy egyre többet olvasok a szúfizmusról, egyre közelebb kerül hozzám. Az elv, hogy nem kell közvetítő Isten és ember között…

Ez Istenre és rád tartozik… Ki tudja, mi a valóság? Csak te tudhatod. Hinni valamiben, ami mellett nem tudsz érvelni. Benned van.

Számomra ez spirituális könyv is.

Érezned kell, hogy a világ része vagy. Egy csodás rendszer része vagy. Ezt tisztelned kell. Nem vagy felsőbbrendű, sem alsóbbrendű, egyszerűen csak egy rész.

Ebben az értelemben az unitárius vallás és a Mevlana dervisrend közel állnak egymáshoz…

Sok a közös bennük. Hogy Ibrahim számára könnyű legyen az áttérés az iszlámra. Nem az iszlám erőszakos módszeréről, hanem az igazi szúfi erkölcsről és szellemiségről van szó.

Közelebb áll az unitárius valláshoz, mint a katolicizmus, teljesen más módja az Istennel való kapcsolatnak.

Persze. Elmentem Kolozsvárra, az unitárius templomba. Még életemben nem voltam ilyen templomban. Nem voltak ikonok, nem volt Krisztus, Szűz Mária; semmi, csak virágok. Megkérdeztem az embereket, mit szoktak itt csinálni, azt felelték, hogy énekelnek.

Amikor olvasok, meg akarom érteni az író lelkét is a reflexióin keresztül …

Még ha meg is próbálja az ember elkerülni, hogy megmutatkozzon a könyvben, ez lehetetlen. Főleg ha az életről, filozófiáról van szó. A saját érzéseidet is le kell írni….

Egy eléggé kézenfekvő kérdést elfelejtettem feltenni az interjú során, így írtam az írónőnek. Megkérdeztem, miért ezt a címet választotta. Azt felelte, a cím a török kiadás miatt lett Magyar. Bár Ibrahim áttért, gondolataiban és meggyőződésében magyar maradt. Két identitás egy testben, ezt akarta hangsúlyozni az iker-trükkel is.

Záró gondolatként a szerelemről szeretnék szólni. A kerettörténetben a szerelmi szál nem csak izgalmasabbá akarja tenni a regényt, ha Ibrahim naplójának befejezését vesszük, nyilvánvalóvá válik, hogy a jelen visszautal a múltra. Ezt tekinthetjük szerkesztési elvnek is, de egy másik szinten új perspektívát nyit, túlmutat a regényen valami filozofikusabb, spirituálisabb, egyetemesebb felé…

Az élet olyan, mint egy folyó, amelyen átkelünk. Amikor elindulunk, még messze a túlpart. Amikor pedig már majdnem átérünk, a kiindulópont tűnik távolinak… Mégis az a legfontosabb, hogy mit gondolunk magáról az utazásról, és az mivel gazdagít bennünket…” Úgy érzem, közeledek a túlparthoz. Ha hátrafordulok, a kiindulási pont a homályba vész, már csak az ottani emlékeim élnek bennem elevenen. Az élet értelmét a Szerelemben találtam meg. Az viszont örökké titok marad, hogy a Szerelem mit talált bennünk…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top