+ Ajánló

Retro-számmal jelentkezett az Eső folyóirat

A szerzők arra keresték a választ, hogyan látszik a mából a Kádár korszak.

A szerzők arra keresték a választ, hogyan látszik a mából a Kádár-korszak. Friss számból Podmaniczky Szilárd írását közöljük, utána a tartalomjegyzéket. Ha szeretnéd megrendelni (500Ft), ezen a helyen megteheted: http://esolap.hu/subscription

Podmaniczky Szilárd

Valami van – a ’70-es évek és a most között

Megpróbálok visszaemlékezni egy napra. Hátradőlni, és hagyni, hogy képek sorjázzanak elő az emlékezet mélyéről. Nincsenek történetek, csak képek. Vagyis vannak történetek, de csak úgy, ahogy egy kép láttán elmesélnénk valamit. Arról, hogyan lengtek a toronymagas ezüstnyárfák a délutáni meleg nyári szélben. Az árnyékban várakoztam, hogy megjelenjen valaki, és labdát hozzon magával. Fűszálak, bogarak a fa törzsén, porhanyós föld az ujjaim között. A pálya másik oldalán a temető, emitt a Tüzép.

A nyáron kint jártam újra a faluban, egy barátom kivitt a határba, és elmutogatott mindent. Én nem láttam semmit, csak gazt, fákat, sarjadó kukoricatőket, és a lemenő Napot. Aztán hazamentünk, és leültünk ahhoz az asztalhoz, amelynél harmincöt éve ültünk. Bort ittunk akkor is. Házi bort, ami a kertben termett szőlőből készült. Aztán pezsgőt. Szódát nyomtak a borba, ledugózták és hagyták érni. Pezsgő lett belőle.

Szilveszterkor összejött náluk a két család, és néztük a tévét. Hofi, Kudlik, Alfonzó. Szavak és képek. Most érzem igazán, mennyire marginális az emlékezetünk. Szilveszterkor bólét ittam, amitől be is nyakaltam. Amikor a téli szünet után elkezdődött az iskola, először azt egyeztettük, ki, meddig maradhatott fönt szilveszter éjszaka. Mert éjfél után nyílik az éjszaka virága az agyban. A sötétségben szikrázó parányi csillagok űrjét betölti a határtalan fantázia lényekkel, moccanó faággal. Miért mozog? Senki nem tudja. Valami megmozdult. A madarak hallgatnak. Éjszaka ők sem merészkednek elő. Miért? Mert félnek. De mitől? A valamitől. A titokzatos létezőtől, amely a sötétséggel mindenki agyára ráborul.

Reggel van, nyár. A nap süt, a konyhából finom kakaóillat száll. A ház előtt már meleg a homok. A szülők elindultak dolgozni. Munka az van, mindig van. És vannak barátságok, nagy dínom-dánom családi délutánok, ahol a húslevest sültkolbász és hurka követi, rántott szelet és töltött káposzta. Nyáron is. Csak akkor hamarabb megárt a bor. Mert a bor életelem. Ha nem tanulsz meg rendesen inni, nem is vagy ember. A napokban néztem a fiatalokat, hogy elüldögélnek egész este egyetlen pohár bor mellett. És milyen szép ez. Pusztán a bor tényét élvezni, és nem a mámort, amely óv és eltakar. Egy kocsiban ültem egy kábítószeres fiúval, épp kezelés alatt állt. Egertől Budapestig magyaráztam neki, hogy a puszta lét milyen mámorító. Amikor tiszta vagy és kiegyensúlyozott. Boldog. Tudod, mi a dolgod, és ezt élvezed. Nem küszködsz, hanem megalkotod az életed, és amikor az összes érzéked a fölfoghatatlanság határán találkozik a létezésed titokzatosságával, elélvezel. Semmiféle anyag nem kell ahhoz, hogy a létezés mámora kielégítsen, szeressen, és magával vigyen. Nagy hatással lehettem rá. Néhány nap múlva találkoztam vele, és nem ismert meg. Persze, a kocsiban sötét volt, a szavak ereje pedig megkopik. Én sem emlékszem már, mire mondtam olyan sokszor, hogy jól érzem magam. Minden ok nélkül, bárkinek elmondtam, ha jól éreztem magam. Ha rosszul, azt nem. Azóta hullámvölgyek és hullámhegyek jönnek és mennek.

A napokban egy jól- és elismert művész mondta nekem, még az is elképzelhető, hogy az utcára kerül. Megtanult rettegni.

Vissza az időben. Zsíros kenyér, ami a sült oldalas zsírjából készült, rajta paprika, paradicsom, és azok az apró és ízes húsdarabok, hagymakarikák, zselés szaftcsíkok. Mindig tartoztam valahová, szerencsém volt. Elvittek focizni, nyolcan egy Zsiguliban. Ketten a csomagtartóban fél órán át, aztán visszafelé csere. Nagy és izgalmas meccsek, bokatechnika, aztán fáradtság, és jóleső sörök a kocsmában. Édes cigifüst, melós ruhák, cement és beton szaga, téglapor a cipőn, mészcsík a nadrág hajtókáján. Mindenki Szabolcsnak vagy Félixnek hívott. Még később is, amikor segítségért kiabáltak. Úgy könyörögtek hozzám, hogy Szabolcs, segíts. És segítettem.

Hosszú szőlősorok, tavasszal kapálás, a hűlő esti levegőben nyirkos pára száll a levelekre, a szomszéd trikóban falatozza a szalonnát. Kenyeret vág hozzá, a kenyér egyben az asztal is. Odabent hűl a bor. Ma a kertünk helyén egy kurva nagy gödör áll, letakarva fekete fóliával és esővíz van benne. A google maps-en potyog a házunkról a vakolat. Széchenyi utca hét. Ezzel a két kezemmel építettem ’71-ben. Nyolcéves voltam. Locsoltam a betont, hordtam a cserepet és a téglát. Azok a téglák most is ott vannak a falban negyvenkét év távlatában. És a terméskövek, amiket az alapba dobáltam, cuppantak a friss betonban.

Szemközt a házunkkal a szomszéd háza előtt állt három magas akác. A színük jobbról balra világosodott. A jobbszélső haragos zöld volt, a bal szinte már sárga. Sokat néztem az ágyból, mikor betegen feküdtem. Jó beteg voltam, ahogy mondták, nem hisztiztem, csak fáztam. Aztán ahogy elmúlt a láz, megettem két nagy szelet kolbászos szendvicset, amin tojás és uborka is volt. A tojásra külön fölhívták a figyelmem, a láztól kicsapódó fehérjét pótolja a testben.

Az ember személyiségének integritását az emlékek szabálytalan, de folyton mozgásban lévő kapcsolatai biztosítják. Az én emlékeim jók, ezért nem rendszer-specifikusak. Néha nem ismerem ki magam olyan nyilvánvaló helyzetekben, amikor átvágnak a palánkon. Próbálok figyelni, de hiába. Ha eleve rosszat kell feltételeznem a másik emberről, ha folyton résen kell lenni, az nekem nem megy. Azt hiszem, túl sok jovialitást tanultam. Ami egyrészt önvédelem, másrészt a felelősség elhárítása, hogy kritikát mondjak. És ez nem jó. Amit akartam, már megírtam a gyerekkoromról, és a rendszerváltás előtti időkről, a mozi, a cuki, a fagyi, a foci varázsáról. Beszélhetnék még talán a kukiról, de hát olyan ez, hogy saját farkába nem harap az ember.

Magát a rendszerváltást is úgy éltem meg, mint egy szűzlány. Láttam valami plakáton, hogy megválasztották az első szabad miniszterelnököt. Felőlem! Egyszer megkaptam a magamét egy újságban, hogy vezető értelmiségiként hogy írhatok le bizonyos dolgokat. Ezen elgondolkodtam. És arra az eredményre jutottam, hogy bár az emlékképeim ezt a tájat idézik, Bartók és Kodály zenéjére egyenesen megelevenedik bennem a fényesen hasas felhők alatt, pipacsszirmokkal szegélyezett hullámzó búzatenger, de nem tartozom ehhez az országhoz, nincsenek emberi határok, amelyek között egy közösség elemeként értelmezném magam. Nem vagyok világpolgár, a Balaton mellett egy kis faluban ülök, és hát mégiscsak a világról gondolkodom. És tessék, ennek ez az eredménye!

Tartalomjegyzék:

EGYKOR

Háy János                   Egykor
Petőcz András            A megtört mozdulat
Birtalan Ferenc          Harminchárom év; Sláger
Onagy Zoltán             A boldog hatvanas évek
Szarka Klára               Első tévénk
Podmaniczky Szilárd   Valami van – a ’70-es évek és a most között
Egressy Zoltán           Lila csík, fehér csík
Filip Tamás                A miheztartás végett
Benedek Szabolcs      Retrothriller
Maros András            Jöjj el hozzánk, Télapó!
Vörös István               Balaton-parti elégia
Vécsei Rita Andrea    Nagy csemege
Rentz Mátyás             Szerencsés ember
Garaczi László           Az ószeres

 

MINDENT A BOLDOGSÁGRÓL

Darvasi László           Mert mi nem vagyunk dánok
Jónás Tamás              Gyalog a pokolba; Mindent a boldogságról
Lackfi János               Másik felhő; Legjobb esetben
Rékasy Ildikó             Emléktárgyak; Kísértés
Varga Dániel              Forr a magyar; Illően világos
Fagyas Róbert           Átutazás; Ötkor Félegyházánál
Murányi Zita              jegesmedve; kisolló; visszhang
Kötter Tamás             A vasember

OLVASÓ

Papp Máté                  A Liszt tér cápája

                                       Kötter Tamás: Rablóhalak

Szűcs Sándor             Hétfőtől vasárnapig, avagy utazás Gagarinnal a múltban

                                      Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon

Bistey András            Szabadulás az ördöggolyóból

                                       Szepes Erika: Az ördöggolyó ajándéka

P. Nagy István           Lehet mégis másról beszélni a felszín alatt

                                       Harcsa Béla: Hiánylét

 

Szabó János képei a …..

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top