
Kik és mit nyertek az MMA pályázatán?
A legnagyobb összeget 2,95 millió forintot a Horatio Kft. nyerte az MMA-tól, ők a pénzből Kelemen László emlékére zenés játékkal készültek.

A legnagyobb összeget 2,95 millió forintot a Horatio Kft. nyerte az MMA-tól, ők a pénzből Kelemen László emlékére zenés játékkal készültek.

Szédelgő turisták és napszúrás kerülgetett mindenkit pénteken az Ünnepi Könyvhét fő helyszínén, a Vörösmarty téren.

A közel 400 könyvet műfaji bontásban találod, szerzői abc-vel, és kiadókkal. Ha valami hiányzik, írd meg nekünk.

Az anyagot alakítom, az anyag engem alakít. A nagy szerelem mindig megtalált. Születésnapi beszélgetés Géczi Jánossal.

Itt szőröstül-bőröstül mindent megtalálsz, dedikálások a standokon, könyvbemutatók, kiállítások, szabadtéri nagyszínpad.
Amelyből kiderül, októberben az R-GO 30 éves jubileumi koncertjére 10 milliót költünk, I. Orbán pápa (Szent Orbán) monoki csontereklyéjét felújítja és tudományos vizsgalat alá veti egy másfél éve létrejött filmes cég.
„Fajvédő zsidók szólásszabadsága a »közszolgálati« tévében – ellenvélemény nélkül” című cikk, írta Mikó Áron álnéven egy szegény ember a kurucinfón. Jön a nevem, „író, költő, tanár, szóval ő is mindenes. Minősített magyargyűlölő.” Ez volnék, föltettek a véleményes zsidók listájára, remek, csak anyukámnak ne mondjátok meg! (Kukorelly Endre írása) Fotó: Kepes Judit, 2011
November 7-én, a budapesti Örkény István Könyvesboltban mutatták be a Szakácskönyv a túlélésért című kötetet. A Czingel Szilviával, Závada Pállal és Gyáni Gáborral folytatott beszélgetés sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelt volna… meg egy olyan országot, ahol Horthy helyett Szenes Hanna kap szobrot a Szabadság téren!
A széjjelfolyó és égő, magas oktánszámú repülőbenzin szörnyű állapotokat teremtett. A gépben levők az erős ütődés következtében egymásra estek, és... pokoli harc kezdődött a tűztengerből való kijutás érdekében... – [Böszörményi Gyula „versajánlója”]
A 48. Ünnepi Könyvhét dedikációs listáját találod itt. Csak egy tipp: a böngésződ szerkesztés menüpontjában lév keresővel egy-kettőre megtalálod a kedvenc szerződet vagy kiadódat. Másik fontos infó: a Librariust a Szegeden találjátok aKönyvhéten.
A 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat június 6. és 10. között rendezik meg Bupesten és több mintnyolcvan vidéki városban. Itt műfajonként válogathattok a könyvek között. A könyvek az Írók boltja portálján kedvezményesen megrendelhetők, vagya Könyvheti könyvek menüpontban összegyűjtve.
Az idei, XVIII Magyar Drámaíró Versenyen Kiss Judit Ágnes, Háy János és Podmaniczky Szilárd írt egyetlen éjszaka alattegyfelvonásos színdarabot- Kémeri Attila riportja a drámaíróversenyről, amelyhez ma még három interjút olvashattok Bozsik Yvett-tel, Zalán Tiborral és Háy Jánossal, illetve egy részletet Podmaniczky Szilárd Döglött sapkák címűszíndarabjából.(A képen Fekete Péter, a színház igazgatója és a három versenyző.)
Az eszmékkel sosincs baj, a hordozók és a közvetítők azonban emberek.
Vannak olyan kommunikációs utak, amelyeken a hitünk teljes tartalma nem adható át, ezer nyelven beszél a mai kultúra, ebben ott van az internet összes lehetősége is, ha azok számunkra is nyitottak, ha a szerver a katolikus és a keresztény szóra nem blokkol. (Ádám Krisztina és Csatári Bence interjúja)
Ternyák Zoltánra a nagyközönség úgy emlékezik, mint a Hoppárézimi bravúros berobbanása a szakmában vagy utolsó megrázó alakítása Detre Gábor filmjében, a Felhő a Gangesz felettben. Emlékkiállítás és előadás a hétvégén.
Dettre Gábortól Brüsszelből kaptuk a levelet, amely szerint több filmje is fölkerült a youtube-ra, aminek őszintén örül, elvégre azért forgatta őket, hogy megossza gondoltait a nézőkkel. A rendező filmjei ugyanis nem kölcsönözhetőek és nem kaphatóak DVD-n. Itt a Felhő Gangesz felett című filmjét nézhetitek meg Ternyák Zoltán és Tóth Ildikó főszereplésével.
Miközben a Római Katolikus Anyaszentegyházat számtalan – botrányt feltáró, felháborodást keltő, de jogos – támadás és kritika éri kívülről, azonközben az egyházon belül is vannak olyan – szerencsére mára már elhallgatathatatlan – mozgalmak, melyek a krisztusi útra való visszatérést szorgalmazzák.
A 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapokhoz kapcsolódóbudapesti programokat találod itt.
Vámos Miklós ősszel megjelenő, Szitakötő címűúj könyvéről írt a Librariusnak, és egy részletet isközlünk belőle.
Megjelent a Győri Műhely ez évi második száma, amelyből Lábass Endre: Szindbád eltört csontjai és a szerelem című prózáját ajánljuk, és bemutatjuka szám tartalmát.
„Tervezzük, hogy a romatelepeken csinálunk vetítéseket, azokra, ha minden jól megy, elmegyek majd én is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadják a filmet a romák.”
Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam című könyvét december 8-án, csütörtökön mutatják be az Írók boltjában. A szerzővel Révai Gábor és Mészáros Sándor szerkesztő beszélget. Részlet a könyvből.
Huszonhét szerző írásátközli a Szeged effekt címűantológia, amelyet az Areión Kulturális Közhasznú Egyesület adott ki a közelmúltban. Az itt közölt szöveg egy falusi gyerekről, Assisi Szent Ferencről és egy papról szól, akiből villamosvezető lett - Bakos András prózája.
Megjelent az Opusz című folyóirat idei harmadik száma, amelyből Merényi Krisztián Egy sírkertész emlékei című írását és Iancu Laura Hétköznapok című versét ajánljuk.A harmadik számról készült összeállításunkata szerkesztő ajánlójával zárjuk. (A képen Iancu Laura olvas)
Igazi Kormos lány ez. Igen. Kormos szemek ezek. Gyakran közelítettek efféle mondatokkal felém mindenféle idegenek. Nem is értettem, mit akarnak, amikor szokatlan közvetlenséggel odaléptek hozzám, és mutatóujjukat az állam alá téve megemelték fejemet, hogy közelről a szemembe bámuljanak.
Az idei82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok június 2-től 6-ignemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a főváros még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed. A Librarius könyvesboltjánnak könyveit a szegedi Dugonics tér Librarius-pavilonjában vásárolhatják meg.
Az idei82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok június 2-től 6-ignemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a főváros még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed. A Librarius könyvesboltjánnak könyveit a szegedi Dugonics tér Librarius-pavilonjában vásárolhatják meg.
Az idei82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok június 2-től 6-ignemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a főváros még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed. A Librarius könyvesboltjánnak könyveit a szegedi Dugonics tér Librarius-pavilonjában vásárolhatják meg.
Melyben hőseink alaposan megtollasodnak, bár nem úgy, miként remélték, de aztán kiderül, hogy a tetőkön még él a barátság.