Archív

Lágergasztronómia

November 7-én, a budapesti Örkény István Könyvesboltban mutatták be a Szakácskönyv a túlélésért című kötetet. A Czingel Szilviával, Závada Pállal és Gyáni Gáborral folytatott beszélgetés sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelt volna… meg egy olyan országot, ahol Horthy helyett Szenes Hanna kap szobrot a Szabadság téren!Lagergasztro

A Corvina Kiadó által megjelentetett szerény – talán túlzottan is észrevehetetlen! – külsejű kötet a Centropa elnevezésű projekt egyik eredményeként jött létre, ahogy a Centropa által indított kutató-feltáró munkának köszönhető az is, hogy Czingel Szilvia hozzájutott a receptekhez, és elkészítette a recepteket őrző Erdei Istvánnéval az életinterjút, ami a könyv gerincét adja.

A kötet kapcsán Czingel Szilvia már a bevezetőben elmondta, hogy ez nem egy újabb holokauszt-történeti kötetet, nem halál-, hanem élettörténet. Endrei Istvánné, született Weisz Hedvig élete – melybe beletartozik a Lichtenwörth-i lágerben eltöltött idő is – jó lehetőséget teremt arra, hogy az élettel, a közép-európai zsidók életével első kézből ismerkedjünk meg, és ebbe az életbe bizony beletartozik az a gasztrokulturális lenyomat is, ami a cetliken megőrződött.

A Belső-Ferencvárosban lakó Závada Pál – túl azon, hogy a főhős vitalitásáról, humoráról és nagyszerű mesélőképességéről beszámolt – elmondta, hogy számára azért is fontos a könyvbe foglalt történet, mert nagyon valóságossá és átélhetővé válik attól, hogy pont azokon az utcákon és tereken zajlott Weisz Hedvig élete, amelyeknek aszfaltját ő is naponta tapossa. Jó és fontos lenne, hogy ehhez hasonló könyvek – melyek ennyire érinthető közelségbe hozzák „hőseiket” – nagyobb számban jelenjenek meg. Fontos lenne a mai emberek empátiáját elérni, hiszen pont az ilyen „hétköznapi történetek” azok, melyek egészséges szembenézésre késztethetik/késztethetnék a magyar társadalmat.

A beszélgetésbe bekapcsolódó Gyáni Gábor történész a szakácskönyvként is használható rész hátterét megvilágítandó, a lágerlét alaptapasztalatának nevezte a permanens éhezést, és ebben az összefüggésben történészek számára is fontos társadalomtörténeti dokumentumnak a sárguló cédulákon fennmaradt recepteket. Az éhségélmény bemutatására Rózsa Ágnes kevéssé ismert lágernaplójából olvasott fel néhány részletet (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1971).

Lagergasztro 3A kötet ürügyén tágabb kitekintésben felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatalos történettudomány – a levéltári források bűvöletében – általában az elkövetők oldaláról mutatja meg a történelmet, s gyakran elsikkad az áldozatok nézőpontja. A személyes történetek fontossága és hiánypótló volta pont abból a szempontból értékes, hogy – az esetleges tárgyi/kronológiai tévedések ellenére – az áldozat szavaival, és az áldozat szempontjai szerint ad információt.

Závada Pál tovább tágítva a témát elmesélte, hogy ő maga a múlt század ’80-as éveiben próbált adatokat, ismereteket gyűjteni a Békés megyéből „eltűnt” zsidókról, és – bár ezt így nem mondta ki – kudarcként élte meg, hogy nem járt sikerrel.

Milyen lenyomat marad abban a társadalomban, amely gyakorlatilag szó nélkül hagyta elveszni-elpusztulni egyik részét???

Pozitív, szemléletváltást jelző és erősítő példaként szóba került a pápai zsidóság múltját bemutató kiállítás, aminek ürügyén – szemléltetve a hazai hiányosságokat – Gyáni Gábor elmesélte, hogy a Veszprém megyei gettók történetét egy bristoli történész tárta fel!

A beszélgetés további részében olyan érdekes és fontos dolgok merültek fel, mint például a képek és fotográfiák növekvő szerepe a történetírás és a történelem megértése során…

A hivatalos könyvbemutató zárásaként a közönség is hozzászólhatott az elhangzottakhoz, ami – szemben az ilyenkor megszokott szemérmes hallgatással – igazi élménnyé lett, hiszen kiderült, hogy a hallgatóság sorai között nem csak Körner András, a magyar zsidóság életét bemutató friss könyv (szintén Corvina kiadvány) szerzője ül ott, hanem egy asszony, akinek az édesanyja – Endrei Istvánnéhoz hasonlóan – Lichtenwörth túlélője. Sőt, az egyik legfiatalabb túlélő, hiszen alig volt tizenhét éves, amikor a táborba került, ahol nagyon-nagyon zavarta, hogy az idősebb nők receptekkel ütik el az éhezés heteit-hónapjait!

(A fényképek a centropa.hu oldalról származnak.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top