Archív

Disz iz dö begininig

Pírián kívül a másik barátom ez a bringa, de Píriával ellentétben ő hagyja magát például lefényképezni. A másik barátom még az a tízpercnyi bringaút, ami a tengerig vezet… – Ughy Szabina Füge és Olíva blogja.

Szabina kerekparja

Nagyon szégyellem magam amiatt, amit Píriáról és legfőképp a szájáról írtam. Valószínűleg, hogyha nyugdíjas finn fodrász lennék a világ egyik legalacsonyabb népsűrűségű és a legkevesebb napsütéses órákkal büszkélkedhető országában, én is felfújatnám a szám és a legelképesztőbb színekkel festeném ki a szemem és a körmöm. A beszélgetéseink hasonlóak két súlyos értelmi fogyatékos beszédjéhez, de a sajátos jelrendszerünknek köszönhetően teljesen megértjük egymást.

A Siracusa! – azt jelenti, hogy megyek Szirakúzába, jössz velem, mert utálom, hogy Salvo, a bár tulajdonosa egyfolytában stíröl és azt kérdezgeti, honnan jöttem, vakáción vagyok-e itt és hogy szeretem-e a fagyit.

Sole! – Most mondd meg, hát nem gyönyörű. El tudsz képzelni csodálatosabbat, mint az ég folytonos jelenlétét, ezt az állandó melegséget, ezt az állandó örömöt?

Buona notte! – Aludj jól, megyek mindjárt én is aludni, csak még elszívok egy cigit, bekapcsolom a tévét és elalvásig hallgatok majd egy olyan nyelvet, amiből egy mukkot sem értek.

A barátságunk meghitté válása egy tál tésztával kezdődött, amikor egyik nap spagettit főztem, szárított paradicsommal, padlizsánnal. Maradt belőle egy csomó, ezért elhatároztam, hogy adok belőle Píriának. Általában tízpercenként rágyújt, szóval nem álltam túl sok ideje lesben, amikor kijött a szobájából. Nyújtottam felé a tányért, hogy Pasta! – Azaz, maradt egy kicsi, meg úgysem látlak soha enni, talán anorexiás is vagy, egyél, szénhidrát, jót tesz, megnyugtat, mint a cigi. Mondta, hogy grazie és zavartan elmosolyodott. Elnyomta a félig elszívott cigijét, és bement a szobájába. Hallottam, ahogy a tányéron kopogott a villa, és eszembe jutott erről a hangról Budapest.

Szóval barátok vagyunk Píriával. Hol egy szál jázmint, hol női magazinokat, hol egy-egy narancsot hagyunk ott a másik asztalán. Együtt enni azért mégiscsak túl intim dolog volna. Pírián kívül a másik barátom ez a bringa, de Píriával ellentétben ő hagyja magát például lefényképezni. A másik barátom még az a tízpercnyi bringaút, ami a tengerig vezet, a nutellás cornetto, de a legjobb barátom mégis az arenellai üres part, a turistaszezon vége.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top