Archív

Róma ellenében a katolikus egyházért?

Bosch

Miközben a Római Katolikus Anyaszentegyházat számtalan – botrányt feltáró, felháborodást keltő, de jogos – támadás és kritika éri kívülről, azonközben az egyházon belül is vannak olyan – szerencsére mára már elhallgatathatatlan – mozgalmak, melyek a krisztusi útra való visszatérést szorgalmazzák.

A főként német nyelvterületen működő „Wir sind Kirche” („Mi vagyunk az egyház”) azon világi hívők és papok egyesülése, akik 1995-ben egyházi népszavazást szerveztek. Ekkor öt pontban fogalmazták meg követeléseiket az egyházi vezetés felé:

1) testvériességet és beleszólási jogot,

2) azonos jogokat az egyházban nőknek és férfiaknak,

3) a papok szabad döntését életformájuk tekintetében (a kötelező cölibátus eltörlését),

4) emberhez méltó szexuális erkölcsiséget,

5) a jézusi üzenetet örömhírként és ne fenyegető hírként hirdessék.

1995-ben három héten belül több mint félmillió osztrák katolikus nő és férfi támogatta aláírásával ezeket a célkitűzéseket. Még abban az évben valamivel később Németországban egy ugyanígy hangzó referendumra került sor. Ma a “Wir sind Kirche” az IMWAC (International Movement We Are Church) nemzetközi mozgalom tagja, s világszerte reformcsoportokkal áll kapcsolatban.

A “Wir sind Kirche” elindította nemzetközi szinten a “Dialoginitiative 2012”-t (“Párbeszéd kezdeményezés 2012”), ezzel a megalapozott vita követelésének szeretne nyomatékot adni és így a “Hit évét” a “Párbeszéd évévé” tenni.

Ezt a célkitűzést mindenki támogathatja az interneten a www.wir-sind-kirche.at weboldalon, ahol az alábbi felhívás is megjelent:

Mi vagyunk az egyház: A párbeszéd az egyetlen esély az egyház válságainak legyőzésére

Az egyház a reformáció óta tapasztalt legnagyobb hitelválságát éli. Az „egyházi népszavazás” (1995, „Kirchenvolksbegehren”), teológus nők és férfiak által készített különböző memorandumok és legutóbb az „Engedetlenségi felhívás” („Aufruf zum Ungehorsam”), amelyet az ausztriai Plébánosok Kezdeményezése („Pfarrer-Initiative”) tett közzé, mind-mind mutatják: 50 évvel az utolsó római zsinat után legfőbb ideje, hogy a püspökök a hívekkel, valamint a teológia tudományával nyílt és őszinte párbeszédet kezdjenek. Egy olyan egyház, amely a világban akar élni, a világot akarja szolgálni, nem töltheti be feladatát a világban élő emberekkel folytatott párbeszéd nélkül. Az egyháznak olyan új formákban kell kifejezésre juttatnia üzenetét, amelyek érthetők a ma embere számára, a segítségére vannak, bibliailag megalapozottak, ész- és korszerűek.

Három téren van szükség a párbeszédre: az egyházon belül, hogy végre az egyházban meglévő vitás kérdések közelebb kerüljenek a megoldáshoz, a többi felekezettel és a tudományokkal illetőleg a világgal. A párbeszédre való készséget az egyházban még mindannyiunknak gyakorolnunk kell. A házi feladatokkal kell kezdeni!

Ezért a „Mi vagyunk az egyház” támogatókat vár a „Párbeszéd-kezdeményezés 2012” számára. Honlapunkon bejegyezheti támogatási szándékát.

A pápának már nincs hová hátrálnia!

Nagycsütörtökön a krizmaszentelési ünnepi mise prédikációjában Benedek pápa nyilvánosan kritizálta az osztrák Engedetlenségi felhívás aláíróit. Látszólag spirituális, valójában bizalmatlanságtól ihletett kérdésekben azzal vádolta őket, hogy úgymond Isten akarata helyett saját gondolataikat követik, hogy a jézusi küldetésből csak keveset fogtak fel, s nem tudják, hogy az igaz hitnek önzetlenül adnia és valóban szolgálnia kell. Eközben Róma és reprezentánsai azok, akiknek az egyház rendjéről alkotott elképzelései messze eltértek Jézus üzenetétől. A pápa a saját hivatala felé tanúsított engedelmességet ismételten azonosítja az Isten akaratának való engedelmességgel. Miközben Péter szerint, akinek a pápa – mint azt maga állítja – követője, inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.

Valójában Benedek pápának már nincs hová hátrálnia. Ahelyett, hogy keresztény módon érvelne, kritikusait tisztességtelen indítékokkal vádolja. Miközben kritikusait azzal gyanúsítja, hogy személyes indítékok vezetik őket, elfeledkezik arról, hogy Róma már csak a püspöki elit középkori privilégiumain nyugszik. Arról nem is beszélve, hogy nemrég tett kijelentését, miszerint nőket nem lehet egyházi tisztségekbe ordinálni, biblikusan és teológiailag már rég megcáfolták. Az aktuálisan érvényben lévő kötelező cölibátus a teljes hivatalos lelkipásztorkodás és számos közösség összeomlásához vezet. Ez nem lehet Isten akarata. Az, hogy Róma a párbeszédet mereven elutasítja, erősen veszélyezteti a római katolikus egyház egységét.

Ezért itt az idő, hogy a jelenlegi egyházi vezetést emlékeztessük saját, az Írás és a hagyomány által szabott határaira. Egy olyan egyházi vezetés

– amely szemben az ősegyházi szabályokkal semmiféle legitimációval nem rendelkezik azon egyházközségek vagy egyházmegyék részéről, akiknek az élén áll,

– amely évtizedekig ellenáll azon reformlépéseknek, amelyeket az Írás kínál és egy zsinat elindított,

– amely minden exegetikai és egyháztörténeti belátás ellenére a nők pappá szentelését még mindig megengedhetetlennek és érvénytelennek nyilvánítja, s hozzá az érintetteket kiközösítéssel sújtja,

– amelynek a rendről alkotott jogalap nélküli elképzelései okán akár a lelkipásztorkodás és az egyházközségek világméretű összeomlása sem túl nagy ár,

– amely ragaszkodik egy olyan szigorú szexuális és a házasságot érintő erkölcsiséghez, amely antropológiailag tarthatatlan, miközben az érintetteket diszkriminálja és gyakorlatilag kiközösíti,

– amely az emberi jogokat egyházi területen a mai napig nem tekinti érvényesnek, és megakadályozza az azok alapján történő beperelhetőséget illetve az emberi jogokkal konform bírósági eljárásokat, valamint

– az erőszakos túlkapások és a gyerekeken elkövetett szexualizált erőszak felelősségét az egyes személyre redukálja, ugyanakkor a saját felelősségét valamint a strukturális előfeltételeket elhallgatja vagy elutasítja, továbbá ezen esetek felderítését akadályozza, amennyiben információkat tart vissza, s nem kötelezi el magát egyértelműen a független állami felderítés mellett,

egy ilyen egyházi vezetés a kritikával szemben már nem léphet fel a minden vitát nélkülöző engedelmesség igényével. Tudomásul és komolyan kell vennie a reformokat akaró és elkötelezett keresztény nők és férfiak lelkiismeretük által indított és érvekkel alátámasztott engedetlenségét. Az egyházi vezetők hatalmi és tagadási stratégiáik helyett éljenek inkább az egyházon belüli diszkusszióval, és cselekedeteikért nyilvánosan vállaljanak felelősséget. Emlékeztetünk a Mt, 18,18 -ra, amely szerint a kötés és az oldás hatalma végső soron az egyházközségek kezében van. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a Szentírás tanúsága és a 2. Vatikáni Zsinat iratai összehasonlíthatatlanul nagyobb tekintéllyel esnek latba, mint a katolikus egyház katekizmusa. A katekizmus, bár hirdeti magáról, ahogyan az egyházjogi kódex CIC 1983 is, hogy a zsinat gyümölcse, a valóságban azonban mindkettő ellehetetleníti azt.

Nem vall nagy bátorságra, hogy a pápa a Szent Péter Bazilika védett terét arra használja, hogy ünnepélyes keretek között kritizáljon, miközben ezt eddig semmilyen közvetlen argumentatív konfrontációban nem merte megtenni. Ugyanakkor előbb neki kellene megválaszolnia azokat a kérdéseket, amelyeket prédikációjában másoknak tett fel. A kritizáltakat akaratlanul is kemény szemrehányásokkal illeti. Ezért kell visszakérdezni:

– Hogyan vádolhatja a pápa a reformerőket, jelen esetben az osztrák plébánosokat azzal, hogy saját elképzeléseik szerint akarják megváltoztatni az egyházat? A kérdés sokkal inkább így hangzik: nem ő akar az egyházra erőszakolni egy saját, bibliailag nem vállalható formát? Mert az vitathatatlan, hogy a lelkipásztorkodás összeomlása, csakúgy, mint sok közösségé is, nem lehet a keresztény üzenettel összhangban. Egy olyan pápának, aki magas intelligenciájáról és teológiai kompetenciájáról híres, tudnia kellene ezekről az összefüggésekről.

– Hogyan vádolhatja a pápa a reformokat akaró plébánosokat hiányzó alázattal és szubjektív önkényességgel, miközben maga elvárja, hogy ezek a hivatalos egyház hatalmi érdekeinek rendeljék alá magukat. Az aláíróktól minden további indoklás nélkül elvitatja az „önzetlen”, az „adakozó” és a „szolgáló” hitet. Eközben elhallgatja, hogy Róma mennyire senkire sem hallgatva ragaszkodik egy tekintélyelvű egyházi struktúrához, mégpedig kifejezetten a hierarchia hatalmi elitjének előjogaihoz. A jézusi engedelmességre történő spirituálisan hangzó utalásokkal a pápa inkább csak önmagát teszi hiteltelenné. Benedek pápának végre válaszolnia kell az önmaga áltál feltett kérdésekre, hogy ő mit is tenne „a ma egyházának drámai helyzetében”. Kielégítő válasz híján saját tekintélyét ássa alá, mert az egyház csak akkor győzi le a válságot, ha a jelenlegi merevségen és hátrafelé irányultságon túllépünk.

– Miért beszél a pápa olyan ködösen a zsinat utáni igazi megújulásról és a váratlanul felbukkanó élő mozgalmakról? Mi emögött az egyház közösségére káros klerikalizmus megerősítését látjuk. Az egyházi vezetés számára csak az Opus Dei, a Krisztus Légionáriusai és még néhány erősen konzervatív ifjúsági mozgalom jelenti a sokszínűséget, mert ezek kellően engedelmes papokat adnak. Ezért szeretnénk a pápától hallani, hogy mi a véleménye az egész világon megtalálható bázisközösségekről, a számtalan egyházi reformcsoportosulásról, kompetens nők kezdeményezéseiről, az élő ökumenikus és vallások közötti mozgalmakról, azokról a számos országban megtalálható szerzetesnőkről, akik már rég átvették a hiányzó papok feladatait.

Benedek pápa összes vádja nélkülözi azt a felismerést, hogy sokakat képviselve milyen fontos és nagy felelősséget vállaltak magukra az „Engedetlenségi felhívás” aláírói. Bátorságukért köszönet és elismerés jár. Remélhetőleg a pápai intervenció nem eredményez meggondolatlan és elhamarkodott intézkedéseket, amelyek csak további erős hitelvesztést eredményeznének. Ez a római katolikus egyházra nézve katasztrofális következményekkel járna. Ezért az említett kérdéseknek be kell kerülniük a „Hit éve” kapcsán világszerte folytatott beszélgetésekbe.

A „Mi vagyunk az egyház” ezért azt javasolja, hogy a helyzet, a felhívás aláíróinak javaslatai, valamint ezek teológiai megítélése intenzív és differenciált vizsgálat tárgyát képezzék. Ezt a folyamatot bevezetendő a bécsi érsek Christoph Schönborn bíboros közvetítésével egy elismert szakemberekből és felelős vezetőkből álló bizottságot kell létrehozni, amely a reformerőkkel együtt a válságból kivezető utakat dolgoz ki és javasol a híveknek. Legyen ily módon a „Hit éve” a „Párbeszéd éve”.

A „Mi vagyunk az egyház” Plattform vezetősége nevében: Hans Peter Hurka”

(németből magyarra fordította Böszörményi Attila Pál)

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top