Miklósa Erika, a világhírű operaénekes, az FTC 125. születésnapján mondott beszédében elárulta, hogy édesapja Fradi-drukker futballbíró volt. Közösen fotó is készült Nyilasi Tiborral a jeles alkalomból.
Az énekesnő a Facebook-oldalán köszönte meg, hogy beszédet mondhatott az FTC 125. születésnapján. Emellett megosztotta, hogy végre sikerült közös fotót készítenie Nyilasi Tiborral, és beszélt édesapjáról is.
A beszéd részletei között szerepelt Miklósa Erika gyermekkori élménye az FTC iránti rajongásáról, amely az apja kötődése miatt született. Az édesapja Fradi-drukker futballbíróként tevékenykedett, és már gyermekkorában beavatta őt a fociba. Az énekesnő szerint az apja szavai, miszerint egy igazán jó focistának mindig van mit javítania a játékán, inspirálták őt a művészetben és a tehetséggondozásban is.
Miklósa Erika elárulta, hogy kedvenc játékosa Nyilasi Tibor volt a tízes-húszas éveiben, és emlékezett arra az ikonikus pillanatra, amikor közös kislemez jelent meg Törőcsik Andrással. Később más Fradi-játékosok is szívügyévé váltak, és a férjével közösen járnak Fradi-mérkőzésekre.
Végezetül Miklósa Erika úgy zárta beszédét, hogy boldog születésnapot kívánt az FTC-nek, és hangsúlyozta, hogy mindig az egész csapatnak szurkol, és azt hangoztatta, hogy „Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz”.
Itt pedig a Facebook-bejegyzést olvashatjátok a címben szereplő mondattal.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy ma beszédet mondhattam az FTC 125. születésnapján. És végre lehet egy közös fotóm Nyilasi Tiborral. Róla is beszéltem, és az Édesapámról is. Idézek a beszédből…
Hajrá, Ferencváros! Hajrá, Fradi! Nagyon sokszor üvöltöttem ezt. Ma is rendszeresen. Zöld fehér színekben ugyanis én is otthon vagyok.
Mondhatom úgy is, hogy voltaképpen beleszülettem a fradiságba. Apukám Fradi-drukker futballbíró volt. NB2 csapatmérkőzéseken is fújt. Hobbiból kezdte, aztán vizsgát tett bíróként. Hiába voltam a kislánya, még totyogtam, amikor már focizni tanított. Csinált nekem egy kis kaput, Buksi és Picúr kutyáinkkal beállított engem oda, ő pedig finoman rúgta a labdát, én meg vetődtem… Vagy visszarúgtam neki. Megjegyzem: a lábfej belső részével.
Nagyon szerettem gyerekként ezeket a közös focikalandjainkat, amelyek idővel még izgalmasabbakká váltak. Ugyanis megesett, hogy menekülnünk kellett a mosdóablakon keresztül a vesztes csapat dühös drukkerei elől, akik nyilván a bíró fejét követelték. Én meg persze élveztem ezeket a szenvedélyes csatákat. Néha azért a gyerek cérnahangomon visszaordítottam: „Ne tessék szidni az apukámat, mert én nagyon szeretem őt.” Kamaszként rendszeresen eljártam vele Fradi meccsekre is. Megtanított újságpapírból szotyizni.
Nekem a Ferencváros csapatát nézni élőben – ünnep volt. Ma is az.
Apukám azt mondta egyszer: egy igazán jó focistának mindig van mit javítania a játékán. Én ezt a mondatát magamnál tartom azóta is, mert ő ugyan a játékosokra értette, de én ugyanezt képviselem a művészetben is, vagy akár a tehetséggondozásban. Sőt, szerintem minden profi sportoló és művész is ugyanígy gondolja.
Bevallom, hogy Nyilasi Tibor volt a kedvencem a tízes-húszas éveimben. A ’Nyíl’. Talán a Pajtás újságban jelent meg róla a lap közepén egy duplaoldalas kép. Na azt én kiszedtem onnan, és sokáig őriztem. Emlékszem arra is, amikor 1982-ben közös kislemezük jelent meg Törőcsik Andrással, Törővel. Az Omega kísérte őket. Hajrá! – ez volt a lemez címe. Mert akkoriban valahogy rákaptak az éneklésre a világ nagy focistái. Ha esetleg most is a fejükbe vennék ezt a fiúk – én boldogan énekelek velük. Később rajongtam Gera Zoliért, Nagy Ádámért, mostanában pedig Dibusz Dénes az egyik nagy kedvencem.
„A FRADI – szerelem, tudom, hogy van ilyen…” Ez hangzik el a Fradi focihimnuszában. Tényleg szerelem. Még sosem beszéltem arról, hogy amikor megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, és már éreztük, hogy a találkozásból lehet valami, Zsolti egyszer csak megkérdezte: „És te kinek drukkolsz, melyik csapatnak?” Hú, gondoltam, lehet, hogy ezen múlik a közös jövőnk. Fogalmam sem volt, hogy ő kinek drukkol. De kihúztam magam és a szemébe mondtam: „Hát természetesen a Fradinak!” Ő rám mosolygott, bólogatott, és tudtam, hogy lehetek majd a felesége. Lettem. Azóta együtt járunk Fradi mérkőzésekre. Egyébként én nem csak a Fradi focicsapatának drukkolok. Én az egész FTC-nek. Minden FTC-snek.
Azt hiszem, a férjem holnaptól nem állna velem szóba jó ideig, ha most nem azzal zárom a köszöntőmet:
„Fradi volt, Fradi lesz
Míg a földön ember lesz!”
Boldog születésnapot, Ferencvárosi Torna Club!
