Budai Vár keresési eredmények

Az art deco kiemelkedő magyar építésze a Műcsarnokban, akit félreértett a 20. század

Az art deco kiemelkedő magyar építésze a Műcsarnokban, akit félreértett a 20. század

Sajót sokoldalú tehetséggel áldotta meg a sors, sportolt, a műszaki tudományokhoz és a művészetekhez is vonzódott. Útja Debrecenből, ahol 1896-ban született és ifjúkorát töltötte, a Műegyetemre vezetett – közben, mintegy mellékesen, részt vett az első világháborúban is, több kitüntetést szerezve - írja Sajó István építészről Kovács-Cohner Róbert.

Borsi a hóban – Az új Ringató-mesékről kérdeztük a szerzőt, Gáll Viktória Emesét

Borsi a hóban – Az új Ringató-mesékről kérdeztük a szerzőt, Gáll Viktória Emesét

Októberben jelent meg a Kolibri Kiadónál a Ringató-mesék gyerekkönyv sorozat második kötete, a Borsi a hóban. A könyvben a Borsi nevű kistacskó a téli népszokásokkal és a hozzájuk kapcsolódó népdalokkal, népi hangszerekkel ismerkedik meg. Zenész gazdája, Vica, a téli időszak jeles névnapjai mellett az év végi ünnepkörről beszélget kutyájával, a mesék a tél tizenkét hetét…

Ékszerművészek és más nagyágyúk rendhagyó kiállítása egy pasaréti villában

Ékszerművészek és más nagyágyúk rendhagyó kiállítása egy pasaréti villában

A sokat látott konyhai kredenc polcára helyezett videoinstallációban Kassák szelleme idéződik meg, s fejünk felett elröpül a nikkel szamovár. A gardrób virágmintás, félhomályos labirintusába ellenpontként beköltözik a pokol - bemutatjuk a Váncza-villában ma nyíló ékszerművészeti kiállítást.

Művészek a Ligetvédők mellett: Már nem csak az a húsz őrült hippi ölelgeti a fákat

Művészek a Ligetvédők mellett: Már nem csak az a húsz őrült hippi ölelgeti a fákat

...az kiderült, hogy itt elég erőteljesen erő-kommunikáció folyik, hiszen amikor kopasz biztonsági őrök verik le a teljesen törvényes civil tiltakozást, akkor nem gondolom, hogy pont ez a néhány embert megszólító piknik fogja elgondolkoztatni a kormányt. De van olyan helyzet, amikor én nem tudok úgy továbbmenni az életembe, hogy erre legyintettem - mondja Kiss Judit Ágnes…

Figyelem! Forgalmirend-változás!

Figyelem! Forgalmirend-változás!

A BKK az előadások előtt továbbra is sűríti járatait a 26-os vonalán, az előadások után a menetrend szerinti és a színházi különjáratok is a színház bejáratától indulnak vissza ugyanezen az útvonalon, az Árpád híd irányába.

2016. július 28. /
, ,