+ Építészet

Ilyen lett az Örkény Színház felújított nézőtere

A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata (József és testvérei), valamint Waskovics Andrea (Három nővér) veszi át.

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét csütörtök este Budapesten, a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen.

Áprilistól csaknem 300 millió forintos beruházással újult meg a színház nézőtere.

Helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is. Az épület belsejének megjelenése jól illeszkedik a Bauhaus stílusjegyekkel rendelkező épülethez és a 21. századi elvárásokhoz is. Ezentúl a nézők egyszerű, letisztult falfelületekkel, az előcsarnokból felvezető elegáns lépcsőkkel, a nézőtéren pedig szürkés, feketés és ezüstös színekkel találkozhatnak.

MTI Fotók: Mohai Balázs

Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt, az újjáépítés építésztervezője Vincze Krisztián, a belsőépítész Fülöp Krisztina volt, a kivitelezést a Budai Műemlék Felújító Kft. hajtotta végre. Elindítják a Nevezzen el egy széket! című programot, amely során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők a színház működését.

Beszámolt arról is, hogy a 2017/2018-as évadban hat bemutatót tartanak: október 14-től lesz látható Shakespeare IV. Henrik című darabja Nádasdy Ádám fordításában. Januárban mutatják be Franz Kafka Átváltozását Gáspár Ildikó rendezésben, márciusban Molnár Ferenc A hattyú című műve lesz látható Polgár Csaba rendezésében. A stúdióban mutatják be Daniela Kapitanova Pionírszív című regényének színpadi változatát Szenteczki Zita rendezésében. Majd Sylvia Plath Az üvegbura című regényét mutatják be Widder Kristóf rendezésében. Az idei évad utolsó bemutatója Heinrich von Kleist Az eltört korsó című műve lesz Bagossy László rendezésében. Műsoron marad még többek között az Arany János-emlékév alkalmából létrejött Aranyozás- Költők Arany Jánosról című produkció .

A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata (József és testvérei), valamint Waskovics Andrea (Három nővér) veszi át.

Bíró Kriszta szerkesztésében jelenik meg a Végvári Tamásról szóló könyv, de bemutatják többek között az Élő költők című kötetet is, amelynek hanganyaga CD-n is megjelenik. Interaktív műsorfüzeten keresztül is tájékozódhatnak ezentúl a nézők az idei évad darabjairól és a színház arculata is részben megújul, a Madách téren pedig megnyílt a Kávézó a régi székekhez elnevezésű vendéglátóhely – mondta el Mácsai Pál.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top