
Szikrák VII. – Nem kaphatod meg a vágyott nőt, férfit?
A Szikrák közül egy: „Kedves barátom, hadd áruljak el egy nagy titkot: Ne várjon az utolsó ítéletre. Minden nap az van.” (Camus: Pestis)

A Szikrák közül egy: „Kedves barátom, hadd áruljak el egy nagy titkot: Ne várjon az utolsó ítéletre. Minden nap az van.” (Camus: Pestis)

A szikrák közül az egyik: „Minden élet figyelmeztetés. Legyen a halálom is az!” (Jan Palach, Prága, 1969. január 16.)

A szikrák közül az egyik: Ha a gyerekeid valóban fontosak számodra, akkor mindenki másnak és szinte minden másnak is fontosnak kell lennie.

A Szikrák 3. részéből: Van-e élet a halál után? Persze, hogy van. Nem a mi életünk, de ha tettünk érte, az az élet rólunk is szól.

Mottó: Nincs új a nap alatt. Egy újszülöttnek minden gondolat új. Egy régen születetteknek is, mert az információ-cunamiban azt is elfelejti, hogy fel kell húzni a cipzárt. Vagy lehúzni. „A felsőbbrendűség mindegyikük szemében ott villog, amelyet ők maguk büszkeségnek neveznek, holott a valóságban: vakság. /…/ Az álom, az álom, ezt akarják, és mindenkit meggyűlölnek, aki…

Bátorság és higgadtság kellett Halmai Tamás ezer verséhez is az Ezerjófű című kötetben.

Számomra a betűkkel való mizéria, avagy foglalatosság, birkózás, gyönyörűségekkel teli küzdelem valamikor a 70-es évek elején kezdődött. Hat éves voltam, mikor a szüleim közölték velem, hogy immár meg KELL tanulnom olvasni. Hogy minek, azt nem kötötték az orromra, illetve csak annyit hoztak a tudomásomra, hogy „olvasni mindenkinek muszáj”, tehát számomra is kötelező (számolni is, de…

Hangos csendéletek „Világéletemben utáltam a csendéleteket” – írja Apáti-Tóth Sándor kiállítási katalógusa élén. Ehhez képest a június 17-én este megnyíló, és egy hónapig védettségi igazolvánnyal látogatható kiállításon, a ceglédi Kossuth Művelődési Központban csak csendéleteket láthatunk, ha A kertész kedvese című gyönyörű aktfotót is ide számítjuk. A fotóművész persze a prospektus bevezetőjében megmagyarázza, hogyan szeretett bele…

A gyereknap alkalmával, és persze a közeledő szünidő előtt négy gazdagon illusztrált – családoknak szóló – baleset-, illetve bűnmegelőző könyvet tölthet le ingyenesen minden aggódó szülő, pedagógus és természetesen gyerek is. A könyvek, amint azt a szerzőpárostól már megszoktuk, izgalmas, humoros történetekbe csomagolják a testi épségünk és életünk megmentését szolgáló információkat. A négy könyv: Nógrádi…

A 2002-es Frankfurti Könyvvásáron Komáromi Gabriellának és Rigó Bélának beszéltem először a klasszikusok újramesélésének tervéről. (Vagy ez 2000-ben történt? Az én koromban az ember a tegnapra kevésbé emlékszik. Sokkal inkább a tegnapelőttre és esetleg a holnapra.) A két kitűnő irodalomtörténész, irodalmár igyekezett lebeszélni álmom megvalósításáról. Ők ismerték a magyar közvéleményt. De nem ismertek engem. (Ahogy…

Rodolph, Lenszkij, Hoffmann, Cigánybáró, Szu Csong és a többi operaszerep. Ifjúsági regények, köztük a Vau!, Nyau!, Balhés Beni naplója, felnőtt könyvek, köztük az Agenor, az Amikor a bosszú angyal sír, Emberszerelő és még legalább tucatnyi másik, no, meg az újramesélt klasszikusok Jókaitól Zrínyi Miklósig. Majd társszerzőként Pokoli történetek Vujity Trvtkoval, Miért pont ő? Albert Györgyivel,…

Viszlát, Menyus! Nem ismertem. A hozzám legközelebb álló három-négy ember között volt, mégsem ismertem. No, de kit ismerünk? Többnyire saját magunkat sem. Nem volt ember, akit ne ejtett volna meg cigány szép szeme, ahogy azon a réges-régi Ki mit tud?-on szavalja Lorcát. Lorcát? Mit őriz meg az emlékezet? Mit érdemes? A titkokat, amelyeket nem mondhatunk…

Tucatnyi tévécsatornán kezet mosnak, több tucatnyi netvideóban kezet mosnak és a Google logóban is kezet mosnak. Mutatják Európában, Afrikában, Amerikában bájos fehér női kezekkel vagy nagy szőrős férfimancsokkal hogyan, mivel, meddig kell dörzsölni, sikálni, csutakolni, hogy a vírus ordítva meneküljön. Mindezen produkciókkal feltételezik, hogy nem tudunk rendesen kezet mosni. És igazuk van. Csakhogy… Csakhogy egy…

Nem csak a test, a lélek is éhes Évekkel, tán évtizedekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ha egy komolyabb bankjegycsomag a fejemre esik, mondjuk nem létező nagybátyám rám hagyja bostoni vagy londoni házát, akkor minden könyvemet ingyenessé teszem. Na, nem azért képzelegtem erről, mert én olyan emberbarát vagyok (mondjuk, az vagyok), és nem is azért, mert azt…

Sötétségből sötétségbe Akit esetleg érdekel, azaz tudni szeretné, hogy adandó alkalommal hogyan sétál, hogyan sétáltatják majd a szakadék szélére, és hogyan lövik bele a mélységbe, az a kíváncsi személy, Harsányi László könyvéből ismét megismerkedhet a módszerrel. Azért mondom, hogy ismét, mert az elmúlt hetvenöt évben más-más összefüggésben, más-más nézőpontból számos könyvből megtanulhattuk, amit az ember…

Élni tanulni Élni tanulni címmel kellett riportot írnom az Élet és Irodalom utolsó oldalára pontosan ötven évvel ezelőtt. Katona Éva, a kiváló szerkesztő bízott meg a feladattal. Ha akkor kezembe kerül Gyarmathy Éva Pszihomeditáció című könyve, akkor bölcs üzeneteinek lenyúlásával biztosan hírt, s nevet szereztem volna. (A gondolat természetesen abszurd, mert Gy. Évike, akkor úgy…

Megtaláltam a költőt? Halmai Tamás vagy a remény lírája

A magyar történelem sorsfordító pillanataiban játszódó tizennégy filmterv fejlesztését támogatja egyenként 2,5 millió forinttal a Magyar Nemzeti Filmalap, amely szakemberek bevonásával segíti a forgatókönyvek fejlesztését. A Filmalap tavaly nyáron meghirdetett történelmi filmes programjára összesen 404 filmterv érkezett. A fejlesztésre kiválasztott forgatókönyvek a magyar történelem sorsfordító pillanataiban játszódó emberi történeteket mesélnek el Mátyás király korától kezdve…

A Móra kiadó standja a Táncszínház előcsarnokában lesz felállítva. Április 26., péntek programmal Nógrádi Gábor: Segítség, állat! Szabó Magda terem / D épület Április 27., szombat programmal Marék Veronika: Coffi, Pocak, Paprika Bartos Erika: Brúnó Budapesten Pest fényei LÜK termékcsalád LÜK játszóház Bemutatkozik a Móra EDU – Velünk gyerekjáték a tanulás! Bosnyák – Knézics – Dudás: Rém…

A 26. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL DEDIKÁLÁSAI 2019. április 25–28., Millenáris Jó tanács! A böngésződ keresőjével könnyedén megtalálhatod a kiadót, szerzőt, könyvcímet! Fontos! A dedikálások helyszíneit a következő négy térképen találod: Április 25., csütörtök Standokon zajló dedikálások 12.00–19.00 G4 stand Maratoni dedikálás Leda D’Rasi, Mason Murray, Marie M., Robin O’Wrightly, Renáta W. Müller és Krencz Nóra…

Ne menj az amszterdami Rembrandt házba, ha a festő életére, lelkére, sorsára vagy kíváncsi. Ott csak rideg kiállítási tárgyakat találsz, amelyek talán senkinek sem szólalnak meg. (Mintha unokánkat egy hotel kiglancolt apartmanjába vinnénk, hogy megmutassuk, hol töltöttük ötven éve nagyanyjukkal a nászéjszakát. Kreatív fantázia kellene hozzá, bár a gyerekeknél ez nem gond, ha szexről van…

Nógrádi Gábor Szerelmünk, Sisi című monodrámájának ősbemutatója a YouTube-on meghallgatható. Erzsébet királyné Pap Lujza, a zalaegerszegi színház Domján Edit- és többszörös Közönség-díjas színésznője. A monodrámában Ausztria császárnéja olyan konfliktusairól, fájdalmairól is beszél, amelyet a róla szóló közönségfilmek és népszerű könyvek nem érintenek. A másfél órás hangfelvételt néhány kép illusztrálja.

Szűk világnézet, durva nők, romlott szüzek, apacslelkű perverz liliomok, akik megrugdalják rajongóikat. Tehetetlen, kitartott férfiak, elaljasodott apák... - részlet a Nagy kópéról szóló kritikából.

VILÁGSAKKFESZTIVÁL? CSÖRÖG A KASSZA! avagy: Hány deka szalámit ad el a magyar foci? Egyik írásomban megkérdeztem (éppen itt a Librariusban), hogy „Hány dollár profitot termelt volna hatszázezer zsidó hetven év alatt?” Most úgy is feltehetném az elméleti kérdést, hogy hány százmillió forintot hozott az országnak közvetve a Polgár család, László, Klára, Zsuzsa, Zsófi és nem utolsó…

Általános iskolai tanulóik úszást és vízi mentést tanulnak Muyuni Beach közelében. A Zanzibár szigetcsoporton iszlám kultúrában élő lányok úszni tanulhatnak, ha a fürdőruha egész testüket elfedi. (Anna Boyiazis, USA – Emberek kategória, 2. díj)

Tóth István, valamint fia, Apáti Tóth Sándor és még harmincegy magyar fotóművész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában Isten képére teremtve felirattal.

Nemigen emlékszem olyan mesére, amelyben az anya maga küldi el süldő lányát, hogy élje világát - a Tiszai mesevirágok című könyvről.

Emlékbeszéd a Holocaust emlékműnél Nyíregyházán 2018. június 3.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Nádas Péter Szent és profán című esszéje a magyarázatos Biblia új magyar kiadásáról szól. „A bibliatudomány a szent szövegek tanulmányozásán alapul, de vannak még más diszciplínákból eredő további ingredienciái. Túl a teológia óperenciás tengerén táplálkozik filozófiából, históriai tudományokból, geológiából, régészetből, nyelvészetből, etnográfiából,…

Egymilliomod részben én vagyok a hibás...