A legmagasabb leütési árat a fotók közül Tóth György Érzelmi állapot című aktsorozata és André Kertész From My Window sorozatának egyik darabja...
Legalábbis az a szám, ami nyilvánosságra került az október 13-án Carry Fire címmel megjelenő albumról. A szám cím: The May Queen. Hallgass...
Július 21-én, pénteken mutatja be a világhírű Béjart Ballet Lausanne társulata jubileumi turnéján a 20. század egyik legnagyobb balettmesterének Ballet for Life...
Az Oscar-díjas színészt siratjuk
A Radnóti Miklós Gimnázium 12. M-es diákjai egyedülálló teljesítményt nyújtottak: a 146 érettségi jegyből csak három volt négyes, a többi mind ötös.
Mindannyian bemutattuk egymásnak a saját törzsünk táncait, és ezekből végül összeállt egy olyan műsor, amely a mi sokszínűségünket legalább annyira tükrözte, mint...
A hazai instrumentális zene úttörő basszusgitárosa, Muck Éva Bassology című első nagylemezének a kiadására készül. A nyáron megjelenő lemez előfutára a Born...
A gigantikus installációiról ismert táj-és térművész, Christo The Floating Piers (lebegő dokkok) nevű installációja vonzotta a legtöbb látogatót 2016-ban.
Az Agykutató Intézet munkatársai nemrég összefüggést találtak a terhesség alatti D-vitaminhiány és a megnövekedő autizmuskockázat között embereknél.
A 23 éves egyetemista kislemezén kiderül, vajon számít-e, hogy férfi vagy nő kezében jut főszerephez a basszusgitár.
2016 mémjei
A punk soha, de soha nem válhatott volna nosztalgia tárgyává. Csak egy újabb marketingeszözzé vált, amellyel olyasmit adnak el neked, amire semmi...
Malcolm McLaren fia a megemlékezések konformitása elleni tiltakozásul veti máglyára több millió font értékű gyűjteményét.
Ez óriási felfedezés mindazok számára, akiket érdekel az irodalom, a hangfelvételek, vagy a vak és látássérült emberek kulturális öröksége.
Nem elég csupán állítani, hogy szabad, szekuláris, demokratikus társadalom vagyunk, de valóban annak is kell lennünk. A szabadság nem olyasmi, ami a...
Az emberek csodájára jártak az imádkozó datolyapálmának, amely az esti imádság idején ájtatosan lehajtotta a fejét, ám reggel nyílegyenesen állt újra. Egy...
Az énekest az eredeti tervek szerint Sacha Baron Cohen brit komikus alakította volna, de elállt a szereptől, mert a Queen együttes tagjaival...
A gamelán zene része egy élő tradíciónak. Az indonéz művészek folyamatosan kreatívak, és nem félnek kísérletezni, legyen szó hangszerekről, zenei vagy drámai...
Ma mindenkit az érdekel, hogy mivé alakul a világunk a globális konfliktusok nyomán. Lehetséges-e egyetlen ember sorsában megtalálni a választ? A Nobel-díjas...
Partho Sarothy India egyik legkiválóbb sarod-játékosa már meghódította a Kreml, a Carnegie Hall és a The Royal Albert Hall közönségét. Szeptember 17-én...
Irigyelt sztárfocisták, akik minden bizonnyal imádják amit csinálnak. Vagy nem.
Az 17473-as sorszámú aszteroida a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben található, körülbelül 3,2 kilométer átmérőjű, és mostantól a Queen egykori énekesének...
A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója negyedszázada nincs közöttünk, 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben.
A túra felénél járva, amikor megpróbálták elérni az erdőfelügyelet kunyhóját, a dolgok kezdtek egyre rosszabbra fordulni. Pizova szerint az erős hóesés és...
A zarándokutak iránt az utóbbi években tapasztalt megnövekedett érdeklődést kihasználva öt új zarándokutat fejlesztenek Skóciában, a "kaledóniai caminón" a kelta szentek nyomában...
Vannak a történelemnek olyan poros, félhomályos zugai, amelyekről a történészek is keveset tudnak. Jó lehetőség ez a regényírói fantázia kibontakoztatására!
A Top 60-as lista az Official Chart Company születésnapi ünneplésének részét képezi. Az első lemezeladási listát 1956. július 22-én közölték a Record...
Az amerikai sztár Alegre Correa brazil gitáros, valamint Horváth Kornél ütőhangszeres és Dörnyei Gábor dobos társaságában július 3-án, vasárnap játszik a Margitszigeti...