+ Oktatás

A szegedi zseniosztály: 146 érettségi jegyből csak 3 volt négyes, a többi mind ötös

A Radnóti Miklós Gimnázium 12. M-es diákjai egyedülálló teljesítményt nyújtottak: a 146 érettségi jegyből csak három volt négyes, a többi mind ötös.

Rekordot döntött a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban a végzős matekos osztály: a 146 érettségi jegyükből csak három volt négyes, a többi mind ötös. Az osztály közel fele angol elit egyetemeken – Cambridge-ben és Oxfordban – tanul tovább. A szegediek elitiskolájának irigylésre méltó eredményéről a helyi hírportál, a delmagyar.hu számolt be.

Azért jelentkeztem Cambridge-be a Trinity College-be, mert a világon ott a legerősebb a matematikaoktatás, és így ősztől a világ legjobbjaival tanulhatok együtt

– mondta a Williams Kada a szóbeli érettségi vizsgája után.

 Korábban is voltak erős osztályaim, de a mostani mindent felülmúl – mondta a 12. M osztályfőnöke és matematikatanára, Schultz János, aki rendkívül büszke a diákjaira, akik közül tízen európai elit egyetemeken folytatják tanulmányaikat.

Williams Kada – aki idén megnyerte az Amerikai Matematikai Diákolimpiát, amelyen 300 ezren indultak – Cambridge-ben, Gál Hanna, Lajkó Kálmán, Váli Benedek és Hansel Soma szintén Cambridge-ben, Hanna a Pembroke College-ban, Kálmán a Trinity College-ban, Benedek az Emmanuel College-ban, Soma a Queens’ College-ban, Andó Angelika pedig Oxfordban, a Queen’s College-ban tanul tovább ősztől. Gál Hanna tavaly bejutott az európai lány matematika-diákolimpiára, ahol Andó Angelika idén a második lett.

Schultz János tanítványa volt korábban Incze Attila is, aki korábban a finn Nokia-központban dolgozott, jelenleg pedig az Egyesült Államokban dolgozik a kaliforniai Facebook-központban szoftverfejlesztő mérnökként.

A nyiróképen a Radnóti Miklós gimnázium 12. M osztályából külföldi egyetemen továbbtanulói. A képen (balról jobbra): Lajkó Kálmán, Váli Benedek, Schrettner Bálint, Andó Angelika, Williams Kada, Gál Hanna, Hegedűs Bercel, Tímár Veronika, Cseh Kristóf és Hansel Soma.

(Fotó: Frank Yvette / delmagyar.hu)

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top