+ Irodalom

Mi lehet a titka az imádkozó datolyapálmának?

Az emberek csodájára jártak az imádkozó datolyapálmának, amely az esti imádság idején ájtatosan lehajtotta a fejét, ám reggel nyílegyenesen állt újra. Egy hindu tudós 24 órán át vizsgálta a pálmát, és azt találta, hogy…

Furcsa hírek a XX. századból magyar sajtócikkek alapján – 1929 – A kép egy queenslandi ló Calcuttában

január, USA – A san diégói ügyességi versenyen húsz kilométeres sebességre gyorsultak a kocsik, a vezető kiugrott az autóból, és egy asztalon elhelyezett könyvecskébe írta a nevét, majd a kocsija után futott, újra a volán mögé pattant, és így haladt át a célvonalon. A versenyt minden pilóta teljesítette, kivéve egyetlen férfit, ő nem érte utol a kocsiját, mert hosszú neve volt.

január, Japán – A Legyek napján az ország mind a 87 millió lakója légyfogással ütötte el az időt. Estig összesen 27 millió légytetemet szolgáltattak be a rendőri hivatalokba, ahol nem voltak túlságosan elégedettek az eredménnyel, mivel a számok azt mutatták, hogy csak minden harmadik embernek sikerült egyetlen legyet elkapnia egy ilyen fejlett küzdősport-kultúrájú országban.

január, Kanada – A Prince Rupertbe érkező énekesnő nem számított ilyen hidegre, a hőmérők, már amelyiken volt ilyen skála, mínusz 60 fokot mutattak. Amikor megtudta, hogy az öltöző három kilométerre van a hangversenyteremnek kinevezett hodálytól, és gyalog kell megtennie az utat, megfordult a fejében, hogy beteget jelent. Aztán mégis színpadra állt a bundában vacogó hallgatóság előtt, akik a végén vastapssal ünnepelték. Soha nem volt még része ilyen meleg fogadtatásban.

február, Lettország – Halálra ítélt egy rablógyilkost a rigai bíróság, s már úgy tűnt, az ítélet végrehajtása elkerülhetetlen, mert senki nem számított arra a fordulatra, hogy a bűnözőt halálos betegsége menti meg a kivégzéstől. Egy neves leprakutató rábeszélte a bíróságot, hogy ha a férfi fölajánlja magát kísérleti célokra, akkor nem a börtönudvaron, hanem a tudomány oltárán pusztulhat el.

február, India – Az emberek csodájára jártak az imádkozó datolyapálmának, amely az esti imádság idején ájtatosan lehajtotta a fejét, ám reggel nyílegyenesen állt újra. Egy hindu tudós 24 órán át vizsgálta a pálmát, és azt találta, hogy a fa a nap melegének hatására egész nap mozgásban van. Az emberek nem törődtek vele, megszokták már, hogy a tudományos magyarázatok mindig olyan képtelenek.

február, Anglia – Egy londoni börtön mókamestere idomított egerekkel szórakoztatta a társait. Megtanította a rágcsálókat ficsúrosan járkálni, és gyufaszállal bajvívást utánozni. Ám egy nap üresen találta a zsebeit, ellopták a játszópajtásait. A férfinak volt felesége, gyerekei, soha nem gondolta volna, hogy itt a börtönben majd pont két egér fog neki hiányozni.

március, Németország – A darmstadti városi takarékpénztár, hogy takarékosságra buzdítson, olyan órákat ajándékozott az embereknek, amelyek csak akkor mutatták a pontos időt, ha bizonyos időnként pénzt dobtak a belsejébe. Eljön még az az idő, figyelmeztetett egy szakadt ruhás jövőlátó, amikor csak akkor lesz értéke a pénznek, ha órákat dobálunk bele.

március, Kína – Honan tartomány kormányzója nem nézte jó szemmel, hogy az utóbbi években kevesebb hajlandóságot mutattak házasságra a nők, ezért elrendelte, hogy az a fiatal leány, aki az év végéig nem megy férjhez, annak a hatóság által kiutalt személlyel kell megházasodnia. Nagy riadalom támadt a leányok között, kit válasszanak, és most valahogy minden férfi csúnyábbnak tűnt a szokottnál.

március, Spanyolország – A madridi koldusok mintha osztódással szaporodtak volna, elárasztották az utcákat, tereket, lassan egy lépést sem lehetett tőlük tenni. Akadt köztük néhány profi, nem ma kezdték a szakmát, ők táblácskával a nyakukban hívták föl magukra a figyelmet, amelyen meghatározták az adományok alsó szintjét. „Két pesetánál kevesebbet nem fogadok el.” Na, ennek adok, ez nem aprózza el!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top