Ez a tábla a Gödöllő főterén álló Dó-ri Café-Büfé ablakában állt. Emberségből csillagos ötös. Lehetne még pár ilyen hely az országban, lehet,...
Az MTVA a DiákBlog és a Budapest on the Go! nevű fejlesztésekkel kapcsolatban beszélgetett volna a diákokkal egy ismeretterjesztő filmen, amelyen a...
A 99,9994 százalék nagyjából ez az a szám, amennyien nyelvtudás és fordítás híján nem férnek hozzá a világirodalomhoz. Egy most megjelent könyv...
A helyszín szinte teljesen érintetlen. A régészek nem árulták el a pontos helyet, tartva a fosztogatók pusztításától. A kőből készült ünnepi ülőhelyek,...
Az összegyűjtött dedikációk egy tanulmány alapját képeznék, továbbá egy reprezentatív válogatás megjelenne belőlük a Hazai Attila Emlékére Alapítvány honlapján.
Örök emberi érzéseket leíró és már régóta használt szavak is felkerültek a listára, igaz hátul kullognak. A remény bizony csak a 18.,...
Azt mondja, nem fáj a szíve újabb szerepekért, mindent elért, amit akart, most egy felkérésnek köszönhetően kezdett az új színház szervezésébe.
Különleges, paradoxonokkal teli helyzetben van, egy színpadon, udvartartással körülvéve, ahol minden szavát és lépését figyelik, s ahol kevés az olyan ember, akiben...
Stanley Kubrick jócskán beelőzte saját korát, s ha azt kérded, hogy utolérte-e már a kor a filmet, akkor ideje betervezni egy mozilátogatást.
A Grand Journal című francia műsor riportere éppen azt ecsetelte, hogy Madonna elsőként nyilvánította ki szolidaritását a Charlie Hebdo szerkesztőségével, ám mondandója...
A betegek otthonról, a saját ágyukból virtuálisan irányíthatják a robotot, aki az arcán lévő kijelző segítségével segíti az interakciót más, a kiállításon...
A Jeden svet (Egy világ) filmfesztivál célja, hogy elgondolkoztassa az embereket, és megpróbálja meggyőzni őket arról, hogy fontos dolog a körülöttük lévő...
A 86 évesen eltávozott holland szobrász a legkülönfélébb anyagokból alkotta meg absztrakt figuráit: vasdarabokból, birkagyapjúból, autógumiból, szélvédőből és szőrméből.
Egy amerikai tanulmány szerint az indoeurópai nyelvek korai beszélői bronzkori földművesek voltak és a mai Oroszország déli részéről vándoroltak be.
"Ha valami horrorisztikus dolgot látunk, szemünket szegezzük a félelmet kiváltó tárgyra, karjainkat tartsuk védekezően és kötelezően remegjünk!"
Idén áprilisban ötödszörre lesz Magyarországon Record Store Day. Ez a cikk a maroknyi fővárosi lemezboltot bemutató sorozatunk első része: Oroszi Ivánhoz, az...
II. Erzsébet királynő jelenleg a világ legidősebb uralkodója, az új portré alkotója viszont a legfiatalabb az eddigi öt változat készítői közül.
A magyar dramatikus népi színjátékok kellékei közé tartozik a gólyamaszk, mely az egész magyar nyelvterületen ismeretes.
A Nap éppen aktuális állásából és a fény beesési szögéből kiszámítható a felvételkészítés pontos dátuma: 1916. augusztus 12., délután fél egy és...
Remélhetőleg a nézők észre sem fogják venni a valós és az animált helyszínek közti különbségeket. A rendező szerint éppen ezért hasonló történelmi...
Tanított a természetről és a természetfelettiről, tanította a pásztorkultúra szerint e két világot összekötni képes pásztormuzsikát.
A csaknem két milliárd forintnyi fontból kivitelezett új Bethlem múzeum jelenlegi és egykori pácienseik munkáit állítják ki állandó és időszakos tárlatokon.
Az író, a zenész és a festő leül egy asztalhoz. Beszélgetnek, nevetnek és a végén kiderül, hogy Esterházy Péter milyen cikis ingekben...
A palota teljes területének jelenlegi 52 százalékáról 65 százalékára emelik az érdeklődők által látogatható területet. Az új szektorok között lesznek azok a...
Amikor először beleolvastam, azt hittem, hülyéskednek: biztos halálunk előtt már ne kezeltessük magunkat költségesen, ne foglaljunk el aktív kórházi ágyakat. Minek?
Azok ellen vagyok, akik elnyomják és kihasználják a népet. Azok ellen küzdök a művészetemmel és egész életemmel, akik megakadályozzák az emberek boldogságát...
Finomabbnál finomabb ételek, kávék, sörök, otthonos hangulat. A Szatyor Bár étteremként és bárként is hibátlan. Azonban ha felmerészkedünk a kiállító terembe, ott...
Sokan reménykedtek, abban, hogy a kötelező zárvatartás csak vicc. Azt nem tudta megtippelni senki, hogy melyik ágazatnak sikerül könnyítést eszközölnie.
A temető korábbi kiürítésekor a holtak maradványait a párizsi katakombákba szállították át, de láthatóan a munkát nem végezték el teljesen.
I. Országos Kisplasztikai Quadriannale-t Pécsett rendezték meg, a pályázatot a Janus Pannonius Múzeum szervezte.