+ Film

Már csak megágyaznak a csodáknak, és jön a Kossuthkifli

Remélhetőleg a nézők észre sem fogják venni a valós és az animált helyszínek közti különbségeket. A rendező szerint éppen ezért hasonló történelmi sorozatot korábban nem is lehetett volna leforgatni.

„Ezért is szerettem bele ebbe a történetbe, egyszerre mutatja meg a történelmet, de főképp a kisemberekre gyakorolt hatását. Mit érzett meg egy honpolgár a szabadságharcból, mennyi tévedés, összefeszülés, indulat, félreértés határozta meg a történéseket.”

Több mint 90 percnyi számítógépes animáció idézi meg a 19. századi Magyarországot a közmédia műsorán március 15-én induló Kossuthkifli című hatrészes sorozatban. Rudolf Péter, a Fehér Béla regényéből készülő sorozat rendezője az MTI-nek elmondta: a mintegy másfél éves utómunka célja volt, hogy a csodáknak „megágyazzanak”. A Kossuthkifliről, a forgatás végéről, valamint a regényből részleteket a Librariuson olvashatnak.

Helyenként groteszk, vadromantikus, humorban gazdag, 19. századi történelmi road movie, ami tulajdonképpen egy új műfaj. Fehér Béla fantáziája és a magyar történelem találkozása.

Rudolf Péter megjegyezte, a hatrészes, 52 perces epizódokból álló sorozat három hosszú játékfilmet tenne ki. Mint fogalmazott, a legnehezebb elengedni az elkészült művet.

Valóban hatalmas anyagról beszélünk, és mivel én szöszmötölős alkat vagyok, valószínűleg egy év múlva is úgy kellene elkergetni a vágószobából. Most ott tartunk, hogy fel van díszítve a karácsonyfa, kezünkben már ott a csillagszóró, a fényfüzérrel pedig a konnektor felé indulunk.

A mintegy száz színészt, kétszáz helyszínt felvonultató sorozat 75 napos forgatása 2013 októberében fejeződött be, azóta az utómunkálatok zajlanak. Ez a rendező szerint különösen nehéz feladat volt, hiszen a történetben hat nap alatt vág át egy postakocsi 1849-ben Magyarországon – nyomában egy halottaskocsival -, ehhez nem csak a modern környezet „beszűrődéseit” kellett eltávolítani a felvett anyagból, de sok-sok animációt is el kellett készíteni.

Mivel egy Pozsonytól Debrecenig tartó road movie-ről van szó, az utómunka sokkal komplikáltabb volt, mint egy átlagos történetben, és sokkal több is múlik rajta. A magyar történelem nem teszi már lehetővé például, hogy egykori mezővárosokon hajtsunk keresztül, így fel kellett építeni háttereket, városokat.

Rudolf Péter hozzátette, remélhetőleg a nézők észre sem fogják venni a valós és az animált helyszínek közti különbségeket. A rendező szerint éppen ezért hasonló történelmi sorozatot korábban – a számítógépes technika fejletlensége miatt – nem is lehetett volna leforgatni.

A hangutómunka sem volt kisrealista, de hát a csodáknak meg kell ágyazni. Ezért is szerettem bele ebbe a történetbe, egyszerre mutatja meg a történelmet, de főképp a kisemberekre gyakorolt hatását. Mit érzett meg egy honpolgár a szabadságharcból, mennyi tévedés, összefeszülés, indulat, félreértés határozta meg a történéseket.

Szólt arról is, hogy Fehér Béla forgatókönyvszerűen ír, a Kossuthkifli szinte kínálta magát a megfilmesítésre. Felidézte, a regény erénye, hogy nagyon sok réteg találkozik benne: intellektuális kihívás, Rejtő Jenőt idéző poénok, önirónia és izgalmas cselekmény.

Igyekeztem megtartani a regény ívét, fordulatait, ízeit, csak ott nyúltunk bele, ahol a filmes szempontok megkívánták. Béla már látta a felöltöztetés előtt a sorozatot, amikor a színészek még green boxban mozogtak, és boldogságot láttam a szemében. Nekem ez hatalmas eredmény, egy-null ide, ha ő már elégedett.

Rudolf Péter szerint bár hatalmas volumenű az alkotás, a forgatás jó hangulatú volt.

Hiszek abban, hogy ádáz hangulatban nem lehet dolgozni. Még akkor sem, ha profikkal dolgozik az ember, és ez nem látszana a vásznon. Jobban érzem magam, ha partnernek tekintem a környezetem minden tagját, és ha ezt megérzik, akkor többet is tesznek hozzá, legyen szó a színészekről vagy a stáb többi tagjáról.

A 816 millió forintos költségvetésből 505-öt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap finanszírozott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig 100 millióval támogatta a produkciót.
A sorozatban a főbb szerepeket Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kőszegi Ákos, Haumann Péter, Reviczky Gábor, Kálloy Molnár Péter és Lengyel Tamás játssza. Az epizódszerepekben feltűnik többek közt Törőcsik Mari, Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Szabó Győző, Lukáts Andor, Balikó Tamás, Méhes László, Scherer Péter, Szarvas József, sőt maga a rendező is. A produkció forgatókönyvét Hársing Hilda, Rudolf Péter és az operatőr, Kapitány Iván írta.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top