+ Irodalom

Ezek lettek a 2014-es év szavai

év szavai

Örök emberi érzéseket leíró és már régóta használt szavak is felkerültek a listára, igaz hátul kullognak. A remény bizony csak a 18., a szeretet pedig még hátrébb található, a 35. helyen.

Február 28-án berekesztették az év szavai voksolást a TINTA Könyvkiadónál. 2014. év végén immár hatodik alkalommal invitálták szavazásra a nyelv iránt fogékony érdeklődőket. Kiss Gábor, a kiadó vezetője elmondta:

 A játékos szavazás nagyon is komoly eredményt ad, hiszen a szavazatok minden történész monográfiánál pontosabban írják le napjainkat, napi hangulatunkat, örömeinket, bánatainkat, sikereinket és kudarcainkat. A régi szavak, korábbi korokat idéznek fel: ha kimondjuk azokat a szavakat, hogy turbán, minaret, kaftán, basa rögtön az oszmán török kor képzeljük magunk elé. A békekölcsön, kitelepítés, padláslesöprés és sztahanovista szavak pedig a Rákosi-kort írják körül.

Most 1125 személy küldte be a TINTA Könyvkiadóba azt a három szót, mely szerinte a legjellemzőbb a mögöttünk hagyott 2014. évre. Ezekből a szavazatokból kerekedett ki a végeredmény. Ha a szelfi szóhoz hozzávesszük a szelfizik szót is, akkor erre a modern fényképezőgépek adta lehetőségre kétszer annyian szavaztak, mint a második helyezett internetadó szóra. Érdekes, hogy egy meg nem valósult adóforma neve, amely végül is ilyenformán halva született szó, a listán az előkelő harmadik helyre tudott felkapaszkodni. A rezsicsökkentés szó jól tartja magát, hiszen az elmúlt évben is dobogós volt. Napjaink politikájának a nyoma is ott a listán, hiszen az illiberális szó a 9., a kétharmad a 21., Ukrajna pedig a 26. helyen áll. Az új technikák, eszközök nevei is helyet követeltek a listán, az okosóra, okostelefon a 13., 14. , az okosszemüveg pedig a 25. helyen áll. Mivel a 2014. év vége felé, amikor a legtöbben szavaztak, igen sokat foglalkozott a média az ebolával, így ennek köszönhető, hogy a betegség neve benne van az első tízben, a nyolcadik helyen.

Örök emberi érzéseket leíró és már régóta használt szavak is felkerültek a listára, igaz hátul kullognak. A remény bizony csak a 18., a szeretet pedig még hátrébb található, a 35. helyen.

A korábbi évekre jellemző szavak a következők: 2009: h1n1, influenza; 2010: vörösiszap, árvíz; 2011: végtörlesztés, devizahitel; 2012: okostelefon, QR-kód; 2013: szelfi, táblagép.
Kiss Gábor elmondta:

Sok és sokféle vizsgálatra alkalmas a szavazás eredménye. Pl.: két évvel ezelőtt a szelfivel mint idegen szóval szinte fej-fej mellett haladtak a szavazási listán az önfotó és az önfénykép szavak. A szavak harcában két év alatt a nyelvből eltűnt az önfotó, önfénykép, a magyar nyelvben is győzedelmeskedett a világon bárhol használható szelfi szó. A nyelv gazdaságosságra való törekvését jelzi, hogy az internet adó mellett ott a rövidebb netadó szó is.

Kiss Gábor így folytatta:

A TINTA szótárkiadónak fontos a szavazás, a szavazáskor felbukkanó új nyelvi elemeket rögtön beépítik új szótáraikba, a régi szótárakat pedig folyamatosan kiegészítik velük. Így a szavak bekerülnek a kiadó honlapján működő népszerű online angol-magyar szótárban, a Topszótárban is.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. kopoltyúshal szerint:

    A nyelv is romlik, meg minden…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top