A Szerk. avatar
2015. március 3. /
, ,

Gáti Oszkár elárulta, hol és hogyan szervez új színházat

A napokban adtunk róla hírt, hogy Gáti Oszkár a Jászai-díjas színművész Győrben él, neveli gyerekeit és temetőgondnoki munkát végezHét éve egy nyílt levélben foglalta össze a magyar színházi morálról a véleményét és bejelentette, hogy felhagy a pályájával. Egy kínálkozó lehetőséget elfogadva májustól színházi előadásokat szervez. Most a Kisalföldnek adott interjúban részletesen beavatott terveibe.

És abba is, hogyan lett temetőgondnok:

Kaptam egy ajánlatot, elfogadtam. Vidéken éltem, nem akartam a fővárosba visszaköltözni. Győrt szeretem és ezzel a munkalehetőséggel felkínálták a csendet, amire akkor és ma is mindennél jobban vágyom. Egy temetőnél csendesebb helyet nem tudna mondani. A békét és a nyugalmat választottam a folyamatos zizegés helyett.

És akkor jött a felkérés:

Villányi Tibor hitközségi elnöktől kaptam felkérést, hogy a felújított Kossuth utcai menház épületében kialakított hatvanfős előadóterembe szervezzek produkciókat. Megkerestem több színházat, aminek van utaztatható, egy-két személyes előadása és boldogan jönnek: Vári Éva, Haumann Péter, Szacsvay László, Lázár Kati, Csákányi Eszter. Ezek a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda vendégjátékai. Velük már megegyeztem májusra, fellépnek az Öt Templom Fesztivál keretében. Borsa Katáék Karzat Alapítványa fogadta be ezeket az előadásokat. Tárgyalok a Vígszínházzal, a Nemzeti Színházzal, a Centrál Színházzal. Az ő vendégjátékaikkal jönne Udvaros Dorottya, Hegedűs D. Géza, Szabó Győző, Stohl András, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Kálloy Molnár Péter, Kulka János, Hernádi Judit, Venczel Vera.

Kockás füzetben már számolgatott, hogy ez a sztárnévsor mibe kerül?

A választ már a kisalfold.hu cikkében találod.

Megosztás: