
Nagy bejelentést tett a Nemzeti Színház
A Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Soproni Egyetem (SOE) tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép.
A Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Soproni Egyetem (SOE) tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti, 1965. március 15-én történt felrobbantásáról – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken. A 60 éve a metró építésére hivatkozva rombolták le Budapest ikonikus épületét, amelyet most segítenek felidézni az NFI Filmarchívumban feldolgozott filmfelvételek. A tájékoztatás szerint nem tudni pontosan, mi célból készült…
A Nemzeti Színház vezetése egyelőre nem reagált a megkeresésekre, így a baleset pontos körülményei nem ismertek.
Azon ritka színházi emberek közé tartozott Tatár Eszter, akitől csak tanulni lehetett. Azt, hogy mi az „a” színház.
A színészek jelenleg más színházaknál folytatják karrierjüket, miközben a Nemzeti Színház számos jelentős művészt veszített el...
Ez a baleset nem az első eset a Nemzeti Színház történetében; korábban más előadások során is történt már súlyosabb incidens.
A Nemzeti Színház újabb baleset áldozata lett, amikor Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában egy munkás sérült meg.
Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház közötti kapcsolat az utóbbi időben igencsak ellentmondásossá vált, ezért is fontos ez az esemény.
Udvaros Dorottya pénzügyi nehézségekre hivatkozva lett elutasítva, miközben ő érthetetlennek tartja a külföldi rendezők horrorgázsiját.
A Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadásán megsérült két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó visszatérnek a színpadra.
Gáti Oszkár szerint a szakma hallgatása elfogadhatatlan, különösen egy ilyen súlyos baleset után, amely komoly kérdéseket vet fel.
Molnár Áron: Van itt minden a Nemzeti Színház igazgatója részéről: áldozathibáztatás, összeesküvés elméletek, felelősséghárítás.