Két lehetőségem volt: vagy megfulladok, vagy leesem a színpadról. A leesést választottam - mondta Madonna, merthogy tud esni, hiszen lováról is sokszor...
Hét nap alatt három színházi és három táncprodukció a harmadik magyar kortárs előadóművészeti szemlén, a dunaPart3-on. Itt most kettőt ajánlunk. Van már...
Van, aki nem tekinti sértésnek, ha disznónak titulálják. Noël Jamet-et hatodszor választották disznó-imitátor világbajnoknak.
2013-ban már felmerült, hogy Ioan Holender nem vállalja a funkciót, miután a román kormány csökkentette az idei fesztivál költségvetését arra hivatkozva, hogy...
Gary Glitter már korábban is többször összeütközésbe került a törvénnyel pedofil bűncselekmények miatt. Vietnamban 2006-ban három év börtönre ítélték.
Mozikban a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című film, amelyben a magyar alkotók egy különleges tojásvilágba helyeztek egy alvilági leszámolós sztorit.
Tíz képből álló képsorozatban mutatta be a BBC a művészettörténet legszebb csókjait. Köztük szerepel Zanele Muholi egyik képe is, aki egy leszbikus...
Furcsa körülmények között bukkantak rá egy több mint tíz éve ellopott, 1911-ben festett Picasso alkotásra.
A Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány középiskolás pedagógusoknak készít prevenciós programot a témában.
Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete december óta munkálkodik azon, hogy egy új társadalmi mozgalmat indítsanak.
Washington DC-ben tegnap reggeltől legális a marihuána személyes célra való használata és termelése. A The Washington Post sajátos GYIK-el készült a részletekre...
Tegnaptól tilos a szélessávú szolgáltatóknak lassítani a forgalmat, vagy fizetség fejében egyes szolgáltatókat olyan előnyben részesíteni, melynek eredményeképpen azok szolgáltatásai gyorsabban jutnának...
Van egy jó ötleted, de nem tudod, hogyan valósítsd meg? Érdekel a startup világa és szívesen tanulnál a téma szakértőitől? Akkor neked...
Két ismeretlen machetékkel kaszabolta le az amerikai állampolgárságú, ismert ateista bloggert és írót, Avijit Royt Dhakában, az ország fővárosában.
Nincs könnyű helyzetben az, aki válaszolni akar a kérdésre: Milyen a cigány? A válaszkísérletek sokfélék, mégis mintha pont a cigányok hangja nem...
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan a magyarul rosszul hangzó, A Tűz Lelke nevű filmfesztiválon nyerte el a magyarul jól hangzó Bronz...
A kisebb méretű, kisebb gyűjteményekbe tartozó Munkácsy-alkotások eddigi árverési rekordjai nagyjából az egymillió dollárt érték el.
Frei Tamás Amerikából írt jegyzetéből derül ki: ahogy járja a világot, mind többet kell magyarázkodnia magyarsága miatt, köszönhetően a magyar politikusok illiberális...
Képzelem a magyarázkodó tanárt, és az ámuló ötödikest, akiben megerősödik a bizonyosság: mégis csak hülyék ezek a felnőttek.
A szobor bal karját 2013-ban vágták le, a jobb karjának hiányát a napokban fedezték fel. A Madách Imre szobrát Vilt Tibor szobrászművész...
A filmalap csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a letéti számlára kerülő összeg nem a filmalap forrásait gyarapítja, mivel azt a szervezet nem fordíthatja...
A JAK fogékonysága az új minőségekre a mi rutinunkkal és piaci erőnkkel társítva várhatóan új fejezetet nyit ennek a nagyon fontos világirodalmi...
Idegen és ismerős szagok gyűrűznek, ragadós sárrögök tapadnak a cipőre, és folyamatos novemberi szürkeség vesz körül, és még több olyan dolog, amit...
Több tízmilliónyi bombával szórták tele a Ho Shi Mihn vonalat az amerikaiak a vietnami haború során. Minderre sajátos megoldást találtak Laosz kézművesei:...
Dokumentálták a román titkosszolgálat rendszerváltás előtti rémtetteit és titkait.
Segítséggel, bukdácsolva, totyogva, olykor gurulva, de mindenképpen nagyon cukin indulnak el a bébi pingvinek első, önálló sétájukra.
Az első világháború idején építették és rendezték be ezt a házat, azóta nem újították fel. Most elárverezik az épületet, ahol megállt az...
Speciális kávézó lesz az egykori moziból, ahol megváltozott munkaképességűeket és fogyatékosokat foglalkoztatnának.
Belső Erzsébetvárosban szervez gettó túrát gyerekeknek és fiataloknak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.
Mit tehet egy ifjú, ha a politikai szelektől függetlenül, a tények alapján szeretné megítélné Ságvári Endrét? Talán olvasson el valamit a témával...