A vándormese új értelmezést nyer, határokon át gombolyodó selyemfonallá válik.
A hölgy első ránézésre nem az a típus, aki csinos kiskosztümben dönt komoly intellektuális kérdésekről.
A mostanában filmkészítés helyett inkább a zenélésre fókuszáló művész nemrég Paul Holdengräberrel beszélgetett a New York-i BAM Howard Gilman Operaházban.
Benne: gyakornoki állás az Unióban, pályázatírói állás, pályázatok disegnereknek, falfelületfestőknek, fotósoknak, kézműveseknek.
Az Egy bizonyos nézőpont szekció a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenye.
A 10.000 eurós szponzori támogatással járó díjat szeptemberben adják át a sajátos hangulatú Vilenica-barlangban – jelentették be tegnap Ljubljanában.
Az első pesti gyárszínház, a Bakelit Multi Art Center május 26-án Borbély Szilárdra emlékezik. A darabot Harsányi Attila rendezte. Ja nem, nem...
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma négy kivételével elutasította a magyar szervezetek önrészpályázatát. Hogy miért?
Anglia még mindig nem jutott túl azon a szexista gondolaton, amely szerint a nők másodrendű állampolgárok.
Az 500 ezer forint összdíjazású pályázatra gimnazista és középiskolás pop-rock együttesek jelentkezését várják.
Tarantinónak is beszólt, paprikajancsinak nevezte, és hülyeségnek tartja a Sixtusi kápolna felújítását. Részletek!
A május 22-én induló szegedi kisfesztivál a július végi Thealterhez szeretné meghozni a közönség étvágyát.
Még mindig kísért a szocializmusban márkává tett félédes debrői hárslevelű emléke.
Ezek a fickók több millió dollárt kerestek vele, de sohasem mondták azt, köszönöm. Egy nap a lelkiismeretük talán ráveszi majd őket.
Hogy ezt hogy képzelik el? Cáfolattal. Cáfolják azt a népszerű hiedelmet, amely szerint a könyvek csak úgy maguktól fordulnak le.
David Bowie életműve olyan, mintha az életünk filmzenéje lenne, állandóan velünk van a változó világban.
A The Guardian kiemeli, hogy Mundruczó a néhai Jancsó Miklósnak ajánlotta bizarr új filmjét, és Jancsó bizonyára élvezte volna.
A filmet nem hívták meg Cannes-ba, ezért a Carlton Hotellel szembeni tengerparton sátorban vetítették. Ez volt a világpremier.
Egy képromboló megközelítéssel élve, a fényképek eltörlik a múzeumok tartalmát és eközben – ellentmondásos módon – ezt képileg mondják el.
Kelet-Európa jelenleg káoszban él, a jövő tervezhetetlen. A lényeg, hogy független kritikai hangon tudjak megszólalni.
És lesz új darab is: Egy idősödő férfi vitatkozik drogfüggő pácienseivel, később pedig maga lesz szenvedélyeinek áldozata.
Horvát, osztrák, brit, magyar és szlovén táncosok Más mítoszokról mesélnek május 24-én, a Hantai Simon tárlattal karöltve. Kihagyhatatlan LUMU-program!
Az íróóriás születésének 450. évfordulójára Gyula Várának népe hatalmas fesztivált vezényelt össze. Már kész a X. Shakespeare Fesztivál teljes programja.
A Le Figaro című francia napilap a nyitófilm, a Grace - Monaco csillaga után a fesztivál második nagy csalódásnak nevezte Egoyan thrillerét.
Kun Árpád a tengeren túlra készült, hogy nyelvet váltva angol író legyen, de csak a pesti bölcsészkarig jutott.
Őt tartják a fekete-fehér filmezés legkiemelkedőbb hazai mesterének, de színesben Az életbe táncoltatott leány.
Ha a szívére tenné a kezét, mit mondana, hány plafont tud felidézni életéből?
Tanúi lehetünk az élőben készülő taxis film, a Droszt előadásának, valamint terítékre kerül Vinnai András párkapcsolati science fiction-je.