Ferenc pápa igen sok mindenben másképp gondolkodik, mint elődei. Legyen szó evolúcióról vagy fegyverkereskedelemről, pedofil papokról vagy modern rabszolgaságról szó, nem fél...
Borges kedvenc könyvei között, akár a szélesebb, akár a szűkebb listát nézzük, valahogy egyetlen női szerző sem található.
Ez azt jelenti, hogy szükség lehet átértékelni, ahogyan az evolúcióról gondolkodunk.
"Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét" – írja a Kliknek küldött válaszlevelében...
A hangversenysorozaton Figula János marimbán szólaltat majd meg Bach, valamint kortárs műveket.
Az élelmiszereket Magyarország egyik legnagyobb szegényiskolája, az abaújkéri Wesley Többcélú Intézmény óvodásai és iskolásai kapják.
Március 15-én lesz éppen 50 éve, hogy a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének lebontása során megtörtént az első robbantás. Ebből az...
Végső búcsút vettek csütörtökön Erdélyi Zsuzsannától. A 94 éves korában februárban elhunyt néprajztudóst tisztelői, barátai és pályatársai kísérték utolsó útjára a Farkasréti...
Dokumentumfilm készült a Nirvana énekeséről, a 27 évesen elhunyt Kurt Cobainról. Már bele is kukkanthatunk a filmbe!
Eddigi ötvenhárom éves pályájára tekint vissza Gránitz Miklós fotóművész Valóban valónál voltam... című, csütörtöktől látható kiállítása a Pesti Vigadóban.
Utolsó órák címmel az időmérő eszközök történetét, azok jellegzetes típusait, valamint a magyarországi óragyártás múltját mutatja be a Közlekedési Múzeum pénteken nyíló...
66 évesen elhunyt Terry Pratchett, az Elveszett próféciák és A mágia színe című regények népszerű írója.
Ötven éve forgatták a Muzsika hangja című musicalt, ennek alkalmából március végén frissen készült dokumentumfilmet mutatnak be a születéséről.
A politika és művészet kapcsolódik össze a csütörtökön este a bécsi Múzeumi negyedben megnyíló kiállítás anyagában, amelynek munkáit az Egyesült Nemzetek Szervezetének...
Az Egyetemi Könyvtár épületében megrendezendő szombati eseményen elsősorban az intézmény ősállományába tartozó, 12 értékes kötet örökbefogadására várnak jelentkezőket.
Mivel a gimnázium nem volt hajlandó diákokat vezényelni a március 15. ünnepségre Pestre, az egyesület kilátásba helyezte, hogy a tanulókat nem fogják...
Viktor Frankl a haláltáborokban átélt tapasztalatai nyomán írta a …mégis mondj igent az életre! (Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort) című könyvét,...
Megnyílt szerda este a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja, az ünnepségen átadták az Európai Egyetértés Lipcsei Könyvdíját, amelyet Mircea...
Szokásos lapszemlénk alkalmával futottunk bele a Keresztény Életben megjelent írásba, amiben Erdődy Imre ad tanácsot azoknak, akik inkább munkatársnőjükbe szerelmesek a feleségük...
A homeopátia nem hatékony mód egyetlen betegség kezelésére sem - vélik az ausztrál orvostudományi kutatóintézet szakemberei a témáról eddig készült tanulmányok legátfogóbb...
A mai napon Ferencz Győző költő, a Radnóti-hagyaték gondozója és Tóth József, a főváros XIII. kerületének MSZP-s polgármestere adta át a Radnóti...
Dennis Hopper utolsó filmjének rendezője pénzadományokat gyűjt, hogy befejezhesse a színész halála miatt félbeszakadt produkciót. A film felvételei 2010-ben szakadtak meg, miután...
A Kieselbach Galéria oldalán olvastunk Rudnay Alexia elveszett portréjáról, amelyet Batthány Gyula festett. A festmény 1956 körül tűnhetett el Magyarországról, azóta is...
Tereskova oldalán nemrég megjelentek olyan képek, amiken versek vannak egy női testre írva. Viola Szandra nagyon kiakadt, szerinte Tereskova ellopta a védjegyét.
Áprilisban kezdődhet Vranik Roland harmadik játékfilmjének forgatása, miután a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága 290 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Az állampolgár...
A Helikon Kiadó 2015 márciusában indítja útjára Helikon Zsebkönyvek sorozatát, amelyben az egyetemes művelődéstörténet legkiemelkedőbb és legnépszerűbb műveit tervezi megjelentetni. Az évi...
Jorge Luis Borges volt az első olyan jelentős latin-amerikai író, aki közérthető nyelven fogalmazott meg magasztos irodalmi tételeket.
A 300 milliós beruházás csak azért furcsa, mert az idei Márai-program 400 címre kiírt keretösszege 200 millió forint, noha kezdetben 500 millió...