+ Zene

Marimbán szólal meg Bach

Bach

A hangversenysorozaton Figula János marimbán szólaltat majd meg Bach, valamint kortárs műveket.

Négy koncertből álló hangversenysorozatot indít Balatonfüredi Komolyzenei Esték címmel a város. A koncerteken fellép majd Tokody Ilona operaénekes, Hegedűs Endre és Vásáry Tamás zongoraművészek, Figula János, valamint a Mendelssohn Kamarazenekar.

Noha a város kulturális kínálatából eddig hiányoztak a komolyzenei koncertek, a közönség igényének eleget téve útjára indítjuk hangversenysorozatunkat. Hamarosan vásárolnánk egy koncertzongorát is, amelyre gyűjtést szervezünk

– mondta a város polgármestere Bóka István.

A bérletes koncertsorozat, túl azon, hogy neves művészek lépnek fel, remélhetőleg közösség és közönség formáló erővel is hat

– nyilatkozta a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője, Kováts Péter hegedűművész.

A hangversenysorozat művészeti vezetője elmondta: stílusában és műfajában változatos előadások lesznek hallhatók Balatonfüreden, sztár zeneszerzők darabjai csendülnek fel, Vásáry Tamás személyes hangvételű Haydn estje pedig igazi kuriózumnak ígérkezik.

A hangversenysorozaton Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész Bach, Beethoven, Chopin és Liszt műveit adja elő, Figula János pedig marimbán szólaltat majd meg Bach, valamint kortárs műveket: a barokktól a népzenén át, a klasszikus, valamint modern komolyzenéig sokféle mű hangzik majd el a koncertjén.

Hangversenysorozat Balatonfüreden

Április 1. 19.00 óra – Római katolikus templom

Mendelssohn kamarazenekar hangversenye

Műsoron: Vivaldi, Bach és Mozart művei

Vendégművész: Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes

 

Május 10. 19.00 óra – Anna Grand Hotel

Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész estje

Műsoron: Bach, Beethoven, Chopin és Liszt művei

Október 17. 19.00 óra – Anna Grand Hotel

 

MarimBach- avagy a barokktól a kortárs zenéig ütőhangszereken

Figula János koncertje

Közreműködik: Kiss András zongorán és Tóth Péter ütőhangszereken.

November 28. 19.00 óra – Anna Grand Hotel

 

A zenén túl” – Haydn est

Vásáry Tamás- Kossuth-díjas zongoraművész és a Mendelssohn kamarazenekar

közös koncertje.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top