Archív
Újabb könyv John F. Kennedy meggyilkolásáról
Új fényt vet a John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása ügyében folytatott, mindig is megkérdőjelezett hivatalos vizsgálatokra egy ősszel megjelenő újabb könyv.
Schilling Árpád felszólalása Párizsban a színházi világkongresszuson
Magyarországon a rendszerváltás óta számos független szervezet folytat színház-pedagógia jellegű tevékenységet, azonban az állami oktatás-, és kultúrpolitika a mai napig nem hajlandó hivatalos keretek közé...
Térnyitás – útkereső fesztivál és szabad konferencia
Próbáljuk meg együtt felismeri, hogy egyéni és közös munkánk miképp szolgálhatná szélesebb közösségünk (családunk, szakmánk, társadalmunk) érdekeit.
Trianon, a háború és a béke vége
Románoktól visszalopott vasúti kocsival indult 1920-ban Apponyi Albert és küldöttsége a párizsi béketárgyalásra. A magyarok éjjel is jegyzékeket írtak, romlott ételt kaptak, megbetegedtek – de...
Csipetnyi szépség, hosszas miskulancia
Az asszonyok tehát, ha szerelmi vágy támad bennük, (...) testük egyes részeit mintegy véletlenül fedetlenül hagyva mutogatják, keblük és csecsük felhevülés duzzadni látszik, élénkebbek lesznek...
Jézus kenyeret árult, Mária Magdolna fagylaltot adagolt
Rendhagyó módon népszerűsítették az Iseumi Szabadtéri Játékokat Szombathelyen.
Hiénák, vakok, albinók – Pieter Hugo kiállítása a Ludwig Múzeumban
Pár éve Párizsban jártam, jóval neurotikusabb volt ez a város, mint korábbi látogatásaim során. Több a fekete is. Ám amíg, mondjuk, a metrón a fehérek...
Édes Simenon!
A nők boldogsága és szerelme tünékeny, mindössze egy-egy találkozás, hogy aztán ebből az élményből táplálkozhasson a hátralevő élet. (Röhrig Eszter kritikája Georges Simenon: Maigret és...
(nark)origó – avagy Kopp Irén bemutatkozik
Mindenkinek megvan a maga drogkarrierje. A tiszták legföljebb nincsenek vele tisztában (amint legfőképpen azzal nem, hogy olyan sincs: „tiszta”). Mi ezt jól tudjuk, és számon...
Az átjáró
Azt azért átgondoltam, ha most föltűnik a vonat, a négy másodperc nem elég arra, hogy a kanyargóval nehezített átjáróban odaérjek, és áttoljam a biciklit. Legfeljebb...
Milyen a nyár az Apokriffal?
Nyerges Gábor Ádám A maradékra című versével és egy színes tartalomjegyzékkel ajánljuk az Apokrif folyóirat nyári számát, ésami az olvasás közben bekövetkezett folyadékvesztést illeti, hozzáhideg...
Otthontemetés
Amikor először felkeresték a bank kockázatkezelési osztályának egyik munkatársát, a férfi már hetek óta, minden reggel stresszkezelő önkielégítést végzett a reggeli zuhanyozáskor... - Borszéki Boglárka...
Orgazmusjósda
"A mai témánk pedig nem más, mint a mindannyiunk által jól ismert és használt orgazmus." - Sárközi Richárd Sepercese
Elhunyt Tótisz András író, A szürke ötven árnyalatainak műfordítója
Árnyékgyilkos (Guns and Lipstick) című bűnügyi regényéből Hódi Jenő az Egyesült Államokban forgatott filmet 1995-ben Sally Kirkland és Joe Estevez főszereplésével.
Se vele, se nélküle – interjú Végel Lászlóval
Fél életen át meséli élte történetét, de haláláig nem merte kimondani, hogy a győzelem nevében saját bajtársait kellett legyilkolnia és tömegsírba vetnie. Ez a győztesek...
Ígéret vagy végítélet?
Újvidék polgári hagyományokkal bír, királyi város volt, de mindent felborítottak a jövevények, a szocialista modernizáció is rányomta nem is oly ronda bélyegét... Szerbhorváth György recenziója...
Tortás születésnap a Goethe Intézetben
A nagykövet szerint nem könnyű a német nyelv, melyet irodalmi anekdotával támasztott alá: Mark Twain, a híres amerikai író egyszer szeretett volna megtanulni németül, de...
Látogatórekorddal zárt a VOLT Fesztivál
A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás...
Zsigmond Vilmos már nem magyarnak, hanem amerikainak vallja magát
Új tervekkel foglalkozik, de nem technikai hatásokkal operáló, hanem olyan filmet szeretne készíteni Zsigmond Vilmos, amely az emberekről szól.
Pályázatok 2013. július 7.
Benne: álláslehetőségek a Tate Galery-ben, tolmácsokat keresnek uniós intézményekbe, ösztöndíjak az USA-ba és Csehországba, rövidfilmpályázat,ésszó szerint: jó embereket keresnek egy pályázaton.
A tisztább levegő növelheti a hurrikánok gyakoriságát
A levegőminőség javítását célzó erőfeszítések mellékhatásaként növekedhet a hurrikánok előfordulásának gyakorisága - állítják brit kutatók egy új tanulmányban.
A hangyák szexuális élete gyakran a levegőben zajlik
Bizonyos hangyafajoknál - köztük a tűzhangyáknál - a nőstény csak egy herével egyesül, és az aktus után tüstént megkezdi "nászrepülését", hogy új kolóniát hozzon létre.
Oly távol és mégis oly közel
E fotós nemzedék alapkérdése-alapélménye a látvány mint olyan megkérdőjelezése, szétszedése elemeire, közkeletű szóval dekonstrukciója. – Béresi Csilla írása a Magyar fotóművészet az új évezredben című,...
Gondolat-jel 2013. július 7. Kossuth adó 11.05-11.58
Annyira szabad az ember, amennyire bátorsága engedi.
Bakó Fegya soXor fél – 13
„Skacok! Mi az a pénisz?" – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből
Hajbeültetésre fel!
Ez az ír fickó totál nem fér a bőrébe, az tuti! Sebaj, az írek már csak ilyenek. Állítólag két dologhoz értenek igazán, s azt a...
Magasiskola – Írói alkotótábor és mesterkurzus
A Mészöly Miklós Egyesület és A PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesület "Magasiskola" címmel írói alkotótábort és mesterkurzust hirdetett kezdő írók és az irodalmi alkotás...
Az ujj
Attól a naptól kezdve az ujj mindennap beszélt hozzá, esténként mesélt neki, késő éjjelig maradt. Soha olyan izgalmas történeteket nem hallott még. Egy nap azonban...
Ritka, mint a fehér bőrű néger
Kim Nguyen kanadai rendező Oscar-díjra jelölt filmje június 27-én került a magyar mozikba. Az afrikai gyerekkatonák sorsát bemutató szimbolikus mese lélektépő élmény, méghozzá éppen azért,...
További cikkek
