Archív

Ígéret vagy végítélet?

Keresés a weben

Újvidék polgári hagyományokkal bír, királyi város volt, de mindent felborítottak a jövevények, a szocialista modernizáció is rányomta nem is oly ronda bélyegét… Szerbhorváth György recenziója Végel László új regényéről, a Neoplantáról.vgel regny

„Újvidék az olyan város, minden ablaka lekváros” – énekelte igen régen Domonkos István költő, Végel László kortársa, akivel együtt tartoztak az Új Symposion hírneves szerkesztőségéhez. Két szomszédos településről származnak, Domonkos aztán Svédországig meg sem állt, Végel szintúgy Újvidékre került már gimnazistaként, de azóta is hű maradt a városhoz. Vagy sem. Amely hol befogadja, hol nem – attól függ, melyik Újvidékről beszélünk. A város, melyben a II. világháborúig egyik etnikum sem képezett többséget – szerbek, magyarok, németek, zsidók lakták javarészt –, kitaszít és befogad, elüldöz és vonz. Pár évtized alatt a többszörösére növekedett, a hatvanas években a lakosok harmada egyetemista volt, a szocialista modernizáció egyik központja, de az újbaloldali eszmék, a neoavantgárd (magyar) centruma is. Hogy ma mi? Miután menekültek tízezrei érkeztek Horvátországból, Boszniából, Koszovóról? És hogy mi volt 1941 előtt, illetve 1918 után, miután a (szerb) Vajdaság Szerbia, illetve Jugoszlávia kezére jutott?

Végel László új regénye e kérdéseket teszi fel, mert a válaszokat Végel most sem hamarkodja el. Túlzás azt állítani, hogy egész életműve e körül forogna (első regénye, az Egy makró emlékiratai is újvidéki regénynek mondható, és másnak is), de nem is hazudnánk, ha ezt állítanánk. A vajdasági (akkor még – és ma újra, részben pontatlanul) – délvidékinek mondott írók anno a couleur locale-ban vélték felfedezni magukat, be kellett valahogyan lakni irodalmilag is a Trianon után létrejött új helyet, immár a kisebbségi lét keretei között, és Végel is e kérdéskörrel foglalkozik, csak más és más pozícióból teszi fel e kérdéseket. Újvidék – mégiscsak város, és nem falu, kisváros vagy mezőváros, mint a magyarok által zömében lakott vajdasági települések. Újvidék polgári hagyományokkal bír, királyi város volt, de mindent felborítottak a jövevények, a szocialista modernizáció is rányomta nem is oly ronda bélyegét, de végzetesen mégis az újgazdag jövevények, nem ritkán háborús bűnösök módosították arcát oly módon, báris helyenként, hogy rossz ránézni.

A Neoplanta főszereplője, egyik narrátora is jövevény, pontosabban az apja érkezett ide szerb katonaként, ő már őshonos (lenne), és fiákeresként akár minden esélye is meg lehetett volna erre. Mégis, a folyamatos és tektonikus változások közepette végül sem az őshonos újvidékiek nem maradhattak azok, akik, és az érkezők, a betelepülők sem válhattak újvidékiekké, mert az a Neusatz, Neoplanta, Novi Sad, Újvidék időközben köddé vált, átalakult. Jöttek a szerb katonák és hivatalnokok, báni palotát építettek, aztán jöttek Horthy katonái és csendőrei, a hideg napok, de a pesti postáskisasszonyok is, akik aligha értették, mi ez a város. Eltűntek a zsidó, a német, a magyar kisasszonyok, jöttek az oroszok, a partizánok, egyesek otthonukat vesztették el, mások meg otthonukká tették volna Újvidéket. De az nem hagyja, hogy bárki csak úgy magáévá tegye. Még a minden hájjal megkent ügyeskedőknek, pincéreknek, vállalkozóknak és nyerészkedőknek sem.

Végelnek sem hagyja, ő maga is folyamatosan újradefiniálja a helyzetét. Ami számomra újat jelentett, az a szerző ironikus távolságtartása, illetve humora. Mert Neoplanta már rég nem az ígéret földje, legalábbis nem egykori polgárainak. Talán még élhető, talán fél szemmel még nézhető, vagy csak erőseket kacsingatva, ahogyan Végel László is teszi. Hisz az újvidéki ablakok már rég nem lekvárosak.

vgel regnyVégel László: Neoplanta avagy az Ígéret földje

Budapest, Noran Libro Kiadó, 2013

2990 Ft helyett 2691 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top