Archív

Oly távol és mégis oly közel

E fotós nemzedék alapkérdése-alapélménye a látvány mint olyan megkérdőjelezése, szétszedése elemeire, közkeletű szóval dekonstrukciója. – Béresi Csilla írása a Magyar fotóművészet az új évezredben című, a Nemzeti Galériáben megrendezettkiállításról.

Pecsics Maria

Pesics Mária, CULTURA No. 8, Image 2311, 2011.

A kiállítás átfogó áttekintést ígér a magyar fotóművészet új áramlatairól, és itt a hangsúly az újon van. A fotósok többé-kevésbé fiatalok, az egy Korniss Péter kivételével. Nem csoda hát, hogy munkáikat közös szellemiség jellemzi. De e hangvételre rányomta bélyegét a kurátor, Baki Péter mentalitása is, aki mielőtt fotóelmélettel kezdett foglalkozni, kultúrantropológiát végzett az egyetemen.

E fotós nemzedék alapkérdése-alapélménye a látvány mint olyan megkérdőjelezése, szétszedése elemeire, közkeletű szóval dekonstrukciója. Semmi sem az, és főként nem olyan, aminek-amilyennek első pillantásra látszik. Ezért többnyire sok-sok pillantással kell szemügyre venni, ízekre szedni. A dekonstrukció mellett másik kulcsszava e fotóknak a folyamat, amelynek leginkább a rései, hiátusai az árulkodóak. Ezért is van, hogy a művészek munkái szinte mind sorozatok. Űrhideg fúj be innen, és a pillantás nemritkán ufóké, mint Kerekes Gábor képein, aki Over Boswell című 2002-es sorozatán felülről fényképezi a helységet, ahol állítólag repülő csészealj csapódott bolygónkba. Kerekes a formák platóni természetéig csupaszítja a látványt. 2005-ös Aircraft Cemeteryjén lepkegyűjteményként sorakoznak a szintén felülről, ufószemmel levett repülők. E kép előzménye lehet az 1991-es, fotóalbumból bemutatott Lepkegyűjtemény vagy az 1998-as Spirál, ami egy lépcsőház felülnézetből.

Nemcsak a felülnézet idegeníthet el, de az alulnézet is. Ezt használja ki Czigány Ákos is, akinek Egek című, 2005-ös sorozatán a fényképezőgép lencséje pesti bérházak udvarából tekint fel a túl fényes, baljós ég vakító tömbjére. Ugyanő több sorozatot készített Darwin Beagle expedíciót megörökítő könyvéről, ahol az üres oldalakat fényképezte össze. Ez a ’70-es évek dobozregényeit és általában a posztmodern irodalmat idéző gesztus tudásunk réseire hívja fel a figyelmet.

Magyar Ádám Urban Flow című 2007-es sorozatán egy irányban áramlik a réskamerával fényképezett embertömeg. Arctalan, idegen hangyaboly-emberek, náluk még az ufók is jobbak lehetnek. A Stainless-sorozat (2010) metrószerelvény ablakait fényképezi alagutak klausztrofób sötétjében. Kifelé bambuló embertársaink állatkertek rabjainak szomorúságával tekintenek a semmibe.

Misetics Mátyás éjszakai városképei hasonló didergős idegenségről árulkodnak. Ő is megörökített felülről elágazó városi útvonalakat Mesterséges fények című sorozaton (2007), ahol a túl erős fények sugárzásában báb-emberek jönnek-mennek. Misetics erdei képeit annak idején a Várfok-galéria kiállításáról szólva ismertettem.

A dekonstrukció emberképünket is megkérdőjelezi. Koronczi Endre hajtogatott fa alapra fényképezett két férfialakot, az egyik nézetből az egyik, a másikból a másik látszik. Gyenis Tiborral közösen létrehozott sorozata a BASIC project, pszichotabló (2003-2004). Itt ugyan feltűnnek emberek, de gépek, többnyire autók fölé görnyednek, hajuk arcukba hull. Elnyeli őket a gép.

Kudász Gábor Arion ember nélküli, plakátmagányban ázó éjjelek nyomába eredt kamerájával. Metróvégállomás, Kőbánya-Kispest (2004) című fotóján a kivilágított felüljáró, a Kerékpárút, Széchenyi hídon (2004) aluljáró torka lehel végsőkig elhagyatott, hideglelős titokzatosságot. A Korcsolyapálya, Széna tér (2006) néptelen jégpályáját lampionos fák művi ragyogása veszi körül. Ezek a képek mégis szépek, ahogy az lehet egy fotó, ahol a ráismerés okán örvendezünk az esős aszfalt vagy az olvadozó jég csillanásának.

Dezso Tamas msolata

Dezső Tamás, Itt, bárhol, Téglák, 2009.

Ember nélküli világba vezet Dezső Tamás is, akinek munkái részben szintén szerepeltek a Várfok-galéria már említett kiállításán. A világvégi, futurista, mégis nagyon valós pusztulásban, amely 2011-es Itt, bárhol sorozatát áthatja, mégis elemi erővel tör át az a valóság, amit e fotós-nemzedék kérdőre von. A szem ünnepe egy-egy hatalmas, omladozó fal szinte tapintható textúrájával. Dezső kőfalai, építményei összeroskadni készülnek ugyan, valami titokzatos erő mégis áthatja és egyben tartja őket. A Románia, szeméttelep (2012) madarai a földön szétszórt rongyokat-papírokat légiesítik át misztikus meta-valósággá. A szépség és a látvány diadala ez, akár a szemétdombon is, ahogy Czigány Ákos üres égre tekintő házbensőin is megcsillan a fény míves vasrácsokon, ablakszemeken, csempék pikkelyes bőrén.

Pesics Mária a természet, a táj titokzatos szépségét teremti újra a látvány erejénél fogva. 2011-es CULTURA sorozatának téli képein a horizont ceruzavonala az egyedüli fogódzó a mindent elöntő fehérségben.

Szab Dezs msolata

Szabó Dezső, High Voltage V/I, 2012.

De az örökérvényű látvány felé lép túl a dekonstrukción a modelleket fényképező Szabó Dezső is. High Voltage sorozatán (2012) sötét égbe cikázó villámokat látunk, és e látvány elemi szépségét az sem rontja le, hogy a művész terepasztalon, mesterségesen idézte elő a jelenséget. Egyik modell-képén a lefolyóba alácsurgó vizet fényképezi egy akváriumfélében. A pörgő tölcsér akár tornádó is lehetne.

Közel, nagyon közel megy a látványhoz Barta Zsolt Péter is, aki szintén víz alatt, buborékok gyöngysorával örökíti meg tulajdon kezét (Kezem, 2000). A Fiam, Máté (2001) egy mellkas szuperközelije, árnyékos völgyeivel.

Távol vagy közel, e nemzedék magyar fotósai ugyanazzal a művészi problémával szembesülnek, és keresnek rá egyéni, értéket teremtő választ.

Fotóművészeti könyvek 10%-kal olcsóbban:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top