A régi sorozat indítókötetét Marosán György írta, az új sorozat Réz Pál memoárjával indít. Idén kettő, a későbbiekben évente legalább négy kötettel...
Múlt vasárnap rongálták meg másodjára az indai származású, de a hetvenes évek óta Londonban élő szobrász, Anish Kapoor óriási méretű szobrát, amit...
Stephen King egyenesen Barack Obamától vette át a National Medal of Arts-ot, na de hogyan!
Napjainkban sokaknak nehezére esik megkülönbözetni a propagandát a valóságtól, pedig bőséges történelmi tapasztalat áll rendelkezésünkre. Az Széchenyi Könyvtár előadásokkal segít.
A vizsgálat keretében – vélhetően szakértő igénybe vételével – górcső alá veszik a program megalkotásának körülményeit, szabályozását, valamint hogy hogyan történik a...
Ne állj szóba idegenekkel! Ugye ismerősen hangzik az egykori szülői tilalom? Többnyire igaz is, de nem a 10. PLACCC Fesztiválon. Regisztrálj, és...
Witkacy festőként, íróként, filozófusként és színházi emberként is olyan életművet hozott létre, mely máig is érvényes. Fotográfiái is messze túlmutatnak a korabeli...
A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is tíz kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit.
Kis túlzással a világ hördült föl László Petra tettein, s bár az apropó szomorú, mégis jó alkalom, hogy megnézzük: kik állnak a...
Nem lehet, nem is kell mindenkit befogadni, de aki már bent van, azzal tisztességesen kell bánni – Tóth Krisztina, Salamon András és...
A kerítés, ismételtem magamban, a semmiből varázsolódott oda, és akkor újra, meg újra elolvastam, és azt mondtam, Karinthy tudta, érezte, és azt...
Titkos helyszíneken intim beszélgetésekbe bonyolódó idegenek, mobiltelefonjukkal a virtuális térbe ugró játékosok és sétáló galéria is várja az újszerű kulturális élményekre fogékony...
A halála óta eltelt idő bebizonyította, hogy Őz Zsolt – minden nyavalyájával együtt – a magyar kulturális élet megkerülhetetlen fazonja. Itt maradtak...
A Dalai Láma – vallási vezető létére – sem érdeklődik az iránt, hogy Te milyen vallást nem gyakorolsz. Irigylésre méltó távlatokban gondolkodik.
Az augusztus 17-i árvízszerű esőzés az RS9 Színházat sem kímélte: lábszárig ért a víz. A stáb hajnalig 175 vödör vizet mert ki...
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést Arvo Valton észt író vehette át a XIII. Finnugor Írókongresszuson.
A Monty Python minden poénja él és ül a mai Magyarországon, mégsem tehetjük meg, hogy hátradőlve kacagunk, mert a valóra vált vicc...
Beszélnék arról, hogy a muzulmánok elárasztják, megszállják és elpusztítják Európát, és hogy az európaiak hogyan viszonyulnak mindehhez, az öngyilkos liberalizmussal és a...
Elegem van abból, hogy a menekültellenesek (…) lehetnek embertelenek, könyörtelenek, kegyetlenek, a legvégső, elviselhetetlen, földöntúli módon ostobák.
(…) Az arab tavasz 2011-es őszén, Mubarak és Kadhafi bukásakor azt mondtam, hogy milliók fognak elindulni Európa felé. (...)
Az aukciókat novemberben és januárban tartják New Yorkban. A befolyó összeg a néhai üzletember alapítványához kerül és a hagyatékot terhelő adókat is...
Az ügy tragikus terhe miatt fokozott felelősséget érzünk arra, hogy figyelmünket erre a kérdésre összpontosítsuk. Hosszú távú megoldásához látnunk kell, hogy Európa...
Talán a tehetetlenségünket álcázzuk azzal, hogy fotók ezreit osztjuk meg a menekültek helyzetéről. Ocztos István, tevőlegesen részt vállal a megoldásban, és közben...
Idén is megrendezik szeptember 12-13-án a GWB-t, amely a berlini galériák hétvégéjének mintájára jött létre. A részvétel minden eseményen ingyenes.
Az egyik parlamenti párt képviselője és szóvivője, Mirkóczi Ádám 2012-es képet posztolva próbálja fokozni - a sajnos sokakban meglévő - menekültellenes indulatokat...
Fotósok, televíziósok tucatjai tudósítják a hazai és nemzetközi sajtót a magyarországi menekülthelyzetről. Ezúttal Eifert János képeiből válogattunk.
A jelenlegi krízis hátterében egy xenofób, keserű, szűk látókörű társadalom húzódik meg, amely nem képes reflektálni a saját múltjára – írja Dionýz...
Az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetését, a National Medal of Artsot veheti át Stephen King Barack Obama amerikai elnöktől szeptember...