+ művészet & politika

Ebben a kicsi porfészekben lassan mindenki fél – Tóth Krisztina, Salamon András és Csányi Vilmos a menekültkérdésről

Nem lehet, nem is kell mindenkit befogadni, de aki már bent van, azzal tisztességesen kell bánni – Tóth Krisztina, Salamon András és Csányi Vilmos véleménye.

Manapság a menekültkérdés foglalkoztatja legjobban a társadalmat. Egy, a Kibicen megjelent, portálunkon és a Mandineren is idézett interjú kapcsán tudósokat, művészeket, közszereplőket kértünk arra: adjanak rövid elemzést a cikkek alatt szerepelő kommentek alapján. Elsőként Fullajtár Andrea, Csepeli György és Karsai László véleményét adtuk közre. Ezúttal Tóth Krisztina, Salamon András és Csányi Vilmos gondolatait tesszük nyilvánossá.

Fotó: Emmer László

Fotó: Emmer László

Tóth Krisztina író

A Keleti pályaudvar közelében lakom, hónapok óta látom a földön, rongyokon fekvő elcsigázott embereket. Korábban láttam itt a paplanokon fekvő hajléktalanokat, akik később eltűntek a város széli erdőkben, vagy megfagytak, kihűltek egy késő őszi, téli éjszakán.

Földön fekvők mindig voltak ebben az országban: egyre többen és többen lesznek. Sokat elárul a helyről, ahol élek, hogy számukkal párhuzamosan nem a szolidaritás nő, hanem a gyűlölet és az ostoba, értetlen kirekesztés. Mintha egy világvége utáni, romba dőlt kultúra kongó, bűzlő díszletei közt vándorolnának a gyűlöletre éhes hordák, koncot keresve, tárgyat az indulathoz.

Az emberség és a világos gondolkodásra való képesség zárt, kis közösségekben él tovább. A manipulált többség acsarkodik, vagdalkozik, keresi a célpontot, a gyengébbet, akin kitöltheti elkeseredett dühét.

Iszonyú hely lett ez a város, iszonyú hely lett Magyarország, ahol élünk. A szégyenkezést csak az enyhíti, hogy vannak, akik szembeszállnak a gyűlöletkampánnyal és képesek a belső hangra hallgatni. A legelemibb parancs pedig az, hogy aki éhes, annak enni kell adni. Kivezetlek, megmentelek, megváltalak és fogadlak – mert menekülsz.

Ferenc pápa tudja ezt, a magyar kormány nem tudja. Újra és újra megismétlődik minden, és csak nézzük, hogyan lehetséges mindez, hogyan történhet meg, hogy jogszabályokat, rendeleteket emlegetnek, miközben ezrek fagyoskodnak a szabad ég alatt, olyanok, akik mindenüket elveszítették. A spanyolok és Merkel megértették, hogy megoldásra van szükség, nálunk viszont kapóra jött a káosz.

Elfedi az igazi, a legmélyebb katasztrófát, azt, hogy ebben a kicsi kis porfészekben lassan mindenki fél, nézegeti a saját kis szakadt paplanját. Hogy adott esetben belefér-e majd egy táskába. Hogy elég lesz-e, és kitől veheti el az övét, hogyha mégse. Mert a hideg jön. Jön.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Várnai Ákos

Fotó: Várnai Ákos

Salamon András filmrendező

Ha a cikkek alatt megjelenő kommenteket olvasom, hirtelen elkapom a fejem, mint amikor bántalmazott emberek, állatok képét látom valahol. Elviselhetetlen érzés olyanok honfitársának lenni, akik a legaljasabb indulatokat préselik ki magukból mások szenvedései kapcsán. Önmagában már ez a tapasztalat elég okot adna, hogy azonnali hatállyal menedékjogot kérjek egy olyan országban, ahol a felvilágosult, humanista közösség kiveti magából ezt a fajta züllött, gonosz magatartásformát.

A jelenlegi magyar miniszterelnök mindenesetre kitett magáért, hiszen évek óta a lehető leghatékonyabb szemléletváltó kampányt folytatja a zsigeri gyűlölet, a bűnbakkeresés, a sovinizmus felerősítéséért olyannyira, hogy mára milliók számára tette követendő normává az ilyen fajta viselkedést.

Ezzel kapcsolatban három mozzanat jut eszembe az elmúlt napok eseményeiből. Az egyik, hogy  − a sajátos eufémizmussal ultráknak nevezett −  frusztrált futballhuligánok tömegének dühödt agresszivitásától csak több száz rendőr órákig álló sorfala tudta megvédeni a menekülteket a minap, a Romániától elszenvedett null−null után. A másik egy nyomorult magyar ember a Keletiben, aki a menekült gyerekek számára összegyűjtött élelmiszereket dézsmálta tegnap éjjel; cipőket, ruhákat vett magához. Sokáig figyeltem: utolsó stádiumban lévő alkoholista. A nadrágja összevizelve, az orra összetörve. Kezében egy szinte új, frissen lopott zöld iskolatáska volt, abba próbált újabb és újabb holmikat eldugni. A harmadik egy fiatal nő, aki menekülő embereket gáncsol el, gyerekekbe rúg, miközben valami hitvány tévét tudósít a határról.

Ezek az én honfitársaim, ismerem őket. Ismerem a mentalitásukat, a viselt dolgaikat. Mindegy, hogy éppen nyilasként, feljelentőként, ávósként, vagy a munkásőrség, az ifjú gárda, esetleg valamelyik nemzeti párt tagjaiként tevékenykednek. Sunyik, gonoszak és felsőbbrendűnek gondolják magukat. Szavakkal, fenyegetéssel, rúgással; mindegy is milyen eszközökkel, most épp a menekülteket, holnap megint a cigányokat üldözik.

Mindezek miatt egyre kínosabb magyarázkodásra kényszerülünk külföldön élő barátaink előtt. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy

amennyiben mégis itt maradunk, kevesen leszünk, akik okosan és emberségesen tudjuk majd kezelni a ma még beláthatatlan következményekkel járó úgynevezett ‘menekültügyet’, ami valójában százezrek rettenetes drámája.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

CsanyiVCsányi Vilmos etológus

A médiában összekeverednek a globális, az európai és a személyes szerveződési szintek történései és ezek értékelése. Az, hogy néhány százezer ember eltávozik egy háború sújtotta területről, nem kéne, hogy világrengető esemény legyen. Ahogyan gyorsul a klímaváltozás, biztosak lehetünk abban, hogy 20-30 éven belül milliók, tízmilliók kényszerülnek majd elmenni megszokott helyükről, mert az mondjuk éppen a tenger alá merül.

A világnak fel kéne fognia, hogy az emberiség sok szempontból már integrált rendszert alkot, és nem engedheti meg magának, hogy a hasonló eseményeket tétlenül nézze. Minél előbb létrejönnek az ilyen esetekben alkalmazható eljárások, megoldások, annál kevesebb szenvedéssel fog járni. Az eseményekből nem lehet kimaradni, jelentős áldozatokat kell majd hoznia mindenkinek. Ami most történik, csak apró jelzése annak, ami majd jön.

Európa csúnyán vizsgázott az első leckéből. El kell döntenie, hogy képes-e, kívánja-e asszimilálni bevándorlók százezreit, esetleg millióit, vagy hajlandó segíteni ott, ahol a problémák keletkeztek. A multikultúra nem megoldás. A nagyhatalmak politikai játékai tartják fenn ezeket a háborús övezeteket. Abba kéne hagyni, és határozott beavatkozással, fegyverszállítási tilalommal megszüntetni az értelmetlen háborúkat. Értelmes európai vezetésre lenne szükség.

Végül a személyes szinten történnek a legelfogadhatatlanabb dolgok.

Bárhonnan jönnek, bárhová akarnak menni, gyerekek nem szenvedhetnek, felnőtteket nem lehet azzal alázni, hogy Szegedtől Bécsig kívánjuk őket gyalogoltatni. Nyilvánvaló, hogy nem lehet és nem is kell mindenkit befogadni, de aki már bent van, ember és vendég, azzal tisztességesen kell bánni. Akkor is, ha egy hét múlva visszaküldjük.

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

Fotó: Turay Balázs

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Virág

    2015-09-28 - 00:21

    Sosem lennék képes “kicsi porfészeknek” nevezni Magyarországot. Szép estét.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top