Egy férfi álldogál szombat délután a Városligeti fasoron, kezében sárga kartont tartva. A másik oldalról alig tudom elolvasni az írást, csak egy...
Magyarországon vagyunk, és a hippikorszaknak is vége, de azért még ma is van bőven miért lázadni: ismét van kerítésünk, még mindig van...
Néhány nappal ezelőtt nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt Fideszes képviselő kissé meglepő beszédet mondott.
Faludy György özvegyét szegény zsidó ribancnak nevezi, a menekültkérdést pedig golyóval intézné el a Székely Önrendelkezési Tanács (SZÖT) alapítója, Csiby Károly.
A színésznő a Jobbik 56-os megemlékezésén többek között a Dinamit zenekar énekesével, Rudán Józseffel és a Romantikus Erőszak zenekar frontemberével, Szíva Balázzsal...
A rászorulók saját, zárható szobát kapnak, valamint magukról gondoskodnak majd: főznek, takarítanak és őrzik a bejáratot.
Sándor Pál: Nem hiszem, hogy Európában sok olyan hely van, ahol az ember - mint producer és mint rendező is - ilyen...
Denis Keefe brit nagykövet elhagyta a Szerb Haladó Párt (SNS) hétéves fennállása alkalmából szervezett ünnepséget Emir Kusturica beszédének idejére.
Egyik legismertebb művét, az ez-Zayni Barakát című regényét egy rövid idejű szabadságvesztés után írta, hevesen bírálva benne a legendás egyiptomi elnök, Gamál...
A sors fintora, hogy Szilágyi Lackó, az életében megbocsáthatatlanul sokat nélkülöző, megjelenése miatt különcnek tartott és ezért sokak által meg nem értett,...
Ha komolyan vesszük, hogy a stílus maga az ember, akkor el kell ismernünk: a konteó-könyvek szerzője nagy emberré lett a Kémek krémje...
Ahogy azt megszokhattuk a kincskeresőknek szánt térképek esetében, itt sincsenek szélességi és hosszúsági fokok, de ettől még nem lehetetlen a kincsek lelőhelyének...
Az Albertinának például Karl Agricola osztrák festő egy képét kell visszaszolgáltatnia. A miniatűr festményt 1939-ben a Bécsben élő Fritz Menzel adta el...
A megszállt Ciszjordánia izraeli katonai adminisztrációjának vezetői megbeszélést folytattak palesztin tisztviselőkkel, akik elítélték a történteket, és ígéretet tettek arra, hogy helyreállítják a...
A Balázs Béla-díjas filmrendező szülei szerelmének történetéből forgatott filmet Schruff Milán, Piti Emőke és Gila Almagor izraeli filmsztár főszereplésével.
Talán még nem felejtettük el az Iszlám Állam év eleji videóját, amin 21 kopt keresztény kivégzése látható. Nikola Sarić megfestette a kivégzést,...
A profit bűvölete a könyvkiadókat sem kerüli el, de megesik, hogy ennél messzebbre tekintenek. A Helikon Kiadó új, Lengyel Dénes-sorozata erősítheti optimizmusunkat.
November 6-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben Göncz Árpád volt köztársasági elnököt - tájékoztatta a család az Országgyűlés Hivatalát.
Az immár 21. alkalommal megrendezett Czech Press Photo versenybe több mint 3700 felvételt küldött 278 cseh, illetve szlovák fotós. A nagydíjas alkotást...
A NAV-tól ruhaneműk és cipők mellett raklapok kerültek a karitatív szervezetekhez, a feldarabolásra kerül faanyagot tüzelőként használhatják el a rászorulók.
A fénykép 1945. június 1-jén készült Eschwege-ben, a fiatal lányok pedig egy amerikai zsidó katonával láthatók. A nevek alább olvashatók.
Megyeri Szabolcs: olyan gyakorlati aspektusból próbálom megközelíteni a témát, mely tisztán kertészeti oldalról érinti a Városliget átépítésének témakörét, mégpedig a fákat a...
Így akarja gatyába rázni az észak-olaszországi város pénzügyeit.
Ezen könyv megírásához egyetlen hírszerző szolgálat sem nyújtott anyagi segítséget, sem erkölcsi támogatást, amiért a szerző es a kiadó nem tud elég...
Valamikor 2004 elején, még télen történhetett. A meghívást közvetetten kaptam a kék szalonba, amiről annyit lehetett tudni, hogy semmit sem tudni. Csak...
Az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia új állandó titkáraként az elismerés 1901 óta íródó történetében először fogja bejelenteni nő a díjazott kilétét:...
Göncz Árpád a nehéz helyzetekben is hiteles párbeszédre törekedett - mondta szerdán ifjabb Bibó István művészettörténész az egykori köztársasági elnökről.
A Torinóban évente megrendezett nemzetközi könyvfesztivált és -vásárt rendező alapítvány visszavonta Szaúd-Arábia díszvendégként való meghívását a 2016-os könyvszemlére egy fiatal ellenzékire kiszabott...