Magyarországon generációk nőttek fel a Kaláka és Szélkiáltó együttesek megzenésített versein, és hallgatják azokat felnőttkorukban is. Mindkét formáció mérföldkőnek számító évfordulót ünnepel,...
Nemrég rendeztek egy érdekes kiállítást az FKSE (Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület) galériájában „Művésznek mentem, idegen lettem” címmel. Elsőgenerációs művészekről szólt. Olyanok állítottak...
Juliette Binoche a főszereplője Safy Nebbou Szerelemre kattintva című lélektani thrillerének, amelynek díszbemutatóját a Titanic Filmfesztiválon rendezték meg. „Imádok színésznőkkel dolgozni!” –...
Afonzo Cruz közel ötven esztendős, és kíváncsian várja, mikor hagyja maga mögött a „ifjú fenegyerek” eposzi jelzőjét. A Festő a mosogató alatt-ról...
Rumi a vers végén mindig visszatér a Khamush csendes, önelemző állapotába - így “az beszélhet, aki nekünk a beszédet adta”.
Milyen érzés volt együtt dolgozni fiatal amatőr színészekkel és Stohl Andrással? És amikor megtámadták a stábot a budapesti éjszakában?
Sok műben Élektrát felmentik a gyilkosság alól, nálam viszont bűnös. Mert ez a nő egy gyilkos számomra, aki bárkit felhasznál terve véghezviteléhez,...
A darabnak a felvett hangsávok adják az egyik felét, és én a másikat. Egyedül állok a színpadon, de nem egyedül játszom -...
Régi barátságok kötik össze a magyar és olasz tagokból álló Modern Musici Aquincum kortárs zenei együttest, mely október 17-én a Budapest Music...
„SÜLTREALISTA SZERELMI TÖRTÉNET, CSAK A JÖVŐBEN JÁTSZÓDIK” Egressy Zoltánnal a Hold onról Nem nyomdahiba: a Jelenkornál megjelent regény címe két szóba írandó:...
Magyarország legjelentősebb kortárs összművészeti programokat felsorakoztató eseménysorozatán, a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, október 7-én és 8-án az Emberi hang 2.1...
Október 6.-án este a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon egy egész koncertet szentelnek a kortárs romantikusok zenéjének. Kutrik Bence, Orbán György és...
Keresztrím – Vonzások és választások az irodalomban – Beszélgetés költészetről. Szilágyi Zsófia Júlia beszélget Takács Zsuzsával és Áfra Jánossal. 2019. Szeptember 28....
Indiát megidéző dallamok és illatok keverednek szeptember 29-én Trafóban, ahol az indiai klasszikus zene három ismert alakja lép majd színpadra. Az Indiai...
Meg kell értenünk, hogyan sajátít ki a politika ki bizonyos szimbólumokat, jelölőket, és hogy mi a művészet szerepe mindebben - vallja Oliver...
A harmonika fiatal hangszer, alig kétszáz éves, sok szempontból még most is keresi a helyét a hangszerek között. - meséli a Harmonikafesztivál...
Tóth Barnabás Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmjében két ember kapaszkodik egymásba a második világháború utáni Budapesten, hogy túl tudják élni szeretteik...
Mádi László táncművésszel beszélgettünk, aki a Trafó Kortárs Művészetek Házában látható InSoundOut és a Special Society című darabokban is látható lesz szeptember...
Szabó Magda képes arra, hogy folyamatosan újrateremtse saját magát és mi is újraértelmezzük magunkat általa. - Juhász Anna irodalmárral beszélgettünk.
Az ecsettől a kameráig című kiállítás ötlete a Bauhaus-év jegyében született meg; elsődleges célja, hogy bemutassa a magyar származású, világhírű művész, Moholy-Nagy...
Egy félreértett házi feladatnak köszönhetően indult el az irodalmi pálya felé – mondta Kalász Márton dél-baranyai sváb költő, író, műfordító. A Nemzet...
Eötvös Péter 2008-ban eljött Japánba, hogy az NHK Szimfonikus Zenekart vezényelje. A Seven (Hét) című darabját Akiko Suwanai japán hegedűs játszotta, szintén...
Három különleges programmal érkezik az FMC Rómába, olyan nagypresztízsű helyszínekre, mint a Szent Péter Bazilika magyar kápolnája és a Palazzo Falconieri, azaz...
Eötvös Péter eléggé rejtőzködő személyiség, ám ebben a könyvben a művei mellett viszonylag nyíltan beszél magáról, legszemélyesebb dolgairól, a gyászairól, házasságairól, fiatalkoráról,...
"Ha elindulok a Fő tértől az Ady Endre utca irányába, nincs olyan szeglet, ahol meg ne szólalna egy gitár vagy hegedű" -...
Tényleg minden hang hallatszik a teremben, ugyanakkor megvan az a hosszúságú utózengés is, ami az embert jólesően körülöleli. Ritka, hogy megvalósuljon ez...
Halász Péter Tamás legújabb – a szentendrei Art Capitalon, a Vajda Múzeumban látható – kiállításának címe, Tripod nem annyira a háromlábú fényképezőgép-állványt...
Orosz Ákos színművész a Kaszás Attila-díj egyik jelöltje, ebből az alkalomból kérdezték: Mit jelent az Ön számára a jelölés? Olvasva a jelöltek...