+ Interjú

Áfra János: A kezdetekkor Borbély Szilárd költészete volt a legfontosabb inspiráció

Fotó: Vass Tibor

Keresztrím – Vonzások és választások az irodalomban – Beszélgetés költészetről. Szilágyi Zsófia Júlia beszélget Takács Zsuzsával és Áfra Jánossal. 2019. Szeptember 28. 18:00, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre. Ebből az alkalomból beszélgettünk Áfra Jánossal.

2017-ben jelent meg a Rítus című köteted, és ebben az évben lettél Látó-díjas is, amely az év legjobb versközleményéért jár. Számottevő elismerés már a tiéd, nem sorolom az összeset, de hát voltál Sziveri János-díjas is, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas, 2012-ben neked ítélték a Makói Medáliákat. Mit jelentenek számodra a díjak?

Könnyű lenne azt mondani, hogy semmit, de ha nem kaptam volna megerősítéseket a Glaukóma megjelenése után, kérdéses, hogy olyan lendülettel, öntörvényűen dolgoztam volna tovább. Az elbizonytalanító felvetéseket, a várt figyelem hiányából adódó bizonytalanságot egyébként is hajlamos az ember felhangosítani magában, miközben a sikereken könnyen túllendül – legalábbis én így vagyok ezzel, sokat idegeskedek feleslegesen. A Két akarat kéziratából talán nem is lett volna könyv, ha nincsenek a korábbi megerősítések, ugyanis az első olvasója le akart beszélni a megjelentetésről, aztán úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz, jöjjön ki, legyünk túl rajta, hogy végre tovább léphessek, csinálhassak valami mást, erre legnagyobb meglepetésemre elnyertem vele a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, ami jelenleg alighanem a legfontosabb a fiatal magyar szerzőknek szóló elismerések közül. Ugyanakkor egy-egy díjnak hajlamos az ember nagyobb jelentőséget tulajdonítani, amíg nem kapta meg, amíg csak ácsingózik, és értetlenkedik, hogy miért pont ezt vagy azt választotta a szakmai zsűri – ez persze jogos is lehet, ha mondjuk a díjazási folyamat átláthatatlan, ha bizonyos politikai érdekek felülírják a szakmaiságot, sajnos erre is sok példa van.

Most szombaton Takács Zsuzsával fogsz beszélgetni, aki idén elnyerte az Aegon Művészeti Díjat A Vak Remény című kötetéért. Mit jelent számodra ez az est?

Takács Zsuzsa költészete az elmúlt pár évben vált számomra kiemelten fontossá, különösen a kitartó metafizikai érdeklődés, az egyetemes problémák iránti érzékenység miatt. A tavaly megjelent életműösszegző könyv, A Vak Remény olvasása pedig lenyűgözött. Megdöbbentő, hogy ez a versvilág szerényen, különösebb felhajtás vagy nagyotmondás nélkül, a következetes építkezésnek hála egyre és egyre erősebb, izgalmasabb, összetettebb lett. A legfrissebb darabok közül sok egyértelműen az életmű csúcsát jelenti. Kevés példát találni ilyen türelmes, hanyatlásmentes kiteljesedésre a magyar irodalom történetében. Takács Zsuzsa 80 évesen is döbbenetes erejű, rétegzett, tiszta hangon megszólaló, szikár versekkel örvendeztette meg olvasóit, s remélem, ez még sokáig így lesz.

A Keresztrím események tulajdonképpen azon az elven működnek, hogy hol a fiatal, most induló, hol a már jelentős életművet felmutatott, elismert író, költő választja meg saját értékei, szakmai kíváncsisága szerint a beszélgetőpartnerét. Most te választottál.

Megtisztelő, hogy Takács Zsuzsa elvállalta ezt a beszélgetést annak ellenére, hogy az utóbbi időben meglehetősen ritkán vállal szereplést – az egészségi állapota miatt –, és izgatottan várom a találkozást, hiszen bár az Alföld szerkesztőjeként levelezésben vagyok vele régóta, de még sosem sikerült személyesen találkoznunk – eltekintve egy Debreceni Egyetemen tartott irodalmi programtól, amikor is a közönség soraiból hallgattam még egyetemistaként, de ennek már majdnem tíz éve.

Kiket olvasol szívesen? Ha esetleg két embert is lehetett volna választani, ki lett volna a másik szerző? Te szeretsz beszélgetni?

Sosem voltam rajongó típusú olvasó, a klasszikus szerzők szövegeivel szemben sem alakult ki efféle viszony, mindig az egyes versek, illetve a versek alkotta kompozíciók teljesítményével foglalkozom elsődlegesen, igyekszem átadni magam a szövegek által teremtett törvényszerűségeknek, s szeretem, ha egy könyv meglep, ha mást mutat, mint ami várható, ha nem kiszámítható, ha nem nagyon egysíkú egy életmű. Takács Zsuzsa költészete is nagyon gazdag és fontos számomra, de nem kevésbé Oravecz Imréé vagy Marno Jánosé. Velük szerencsére volt már alkalmam közelebbről is megismerkedni, utóbbival időszakosan intenzívebb e-mail váltásokba keveredünk, amelyek mindig nagyon tanulságosak, esztétikai élményben részesítenek. Németh Zoltán kockázatvállaló, transzgresszív költészetét is sokra tartom.

Ugyanakkor a kezdetekkor Borbély Szilárd költészete volt a legfontosabb inspiráció számomra, és ma is az egyik fő vonatkozási pont. Ő írta a Glaukóma fülszövegét, és az első könyvem budapesti bemutatóján még a moderátor szerepét is elvállalta. Sokat jelentett, hogy Debrecenben dolgozott, amikor egyetemista lettem, hogy aztán bátorított, keressek meg lapokat a verseimmel. A város iránti elkötelezettségem is részben ezzel függ össze, még ha ő nem igazán találta a nyugalmat itt, és Dogville-ként gondolt a helyre. A közösségben látom a kitörési pontokat, olyanokkal érdemes együtt működni, akik hajlandóak rá, s nem csak követelőznek, acsarkodnak, de bele is rakják az energiát, hogy eredményt érjenek el. Az Alföld folyóirat mellett a KULTer.hu és a MODEM-ben tartott Versműhely-alkalmak is valamiféle kitörési pontként szolgálnak a régió irodalom iránt elkötelezett fiataljainak. Épp a napokban adtuk át a felajánlásokból megvalósult KULTer stART díjat Kovács Edwardnak, aki annak idején a KULTer.hu-n közölte az első versét, aztán Lapis József éves versközleményszemléjében az év tíz legjobb versközlése közé választotta két másik versét, sőt, a Szép versekbe is beválogatták, emellett kritikusként is aktív. Dolgoznak itt hasonlóan tehetséges fiatalok, akik megérdemlik a támogatást.

Egy új köteten dolgozol éppen, aminek érdekes módon fontos sajátsága, hogy dialógusban állsz valakivel. Mitől lesz kísérleti ez a kötet?

Ez egy művészetközi együttműködés Szegedi-Varga Zsuzsa képzőművésszel, aki évtizedek óta az USA-ban él, és nagyon izgalmas munkákat készít. Tavaly év vége óta levélváltásokban alakul az anyag, elég ösztönösen, organikusan, egy szerkesztőprogram segítségével. Már látszik, hogy a klímakatasztrófa kérdése, az ember önpusztító tevékenysége, az ember és a technológia viszonya központi lett a képi és szövegvilágban is – hiszen ezek a dolgok foglalkoztatnak bennünket, meghatározzák a mindennapjainkat. A kép-szöveg viszony elég változatosan alakul, túlmutat az illusztráció és az ekphraszisz kettősségén. A munkacím Termékeny félreértés. Egy nyelvi váltás is megjelenik, Zsuzsa a szövegeket helyenként angolra fordítja, de tudatosan nincs ez a kétnyelvűség szigorúan kezelve. Az aleatóriának, a másik váratlan döntése általi meghatározottságoknak, a hibáknak is nagy szerep jut. A szerkesztési folyamatban Owen Good van segítségünkre, és ha minden jól megy, ebből bizony még az év végére kötet lesz.

Áfra János: A kezdetekkor Borbély Szilárd költészete volt a legfontosabb inspiráció
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top